fbpx

Az év traktora is jelen volt a Dorker Kft. Győrújbaráti rendezvényén

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 24.

A rendezvényt Kövesdi László, a Dorker Kft. tulajdonosa nyitotta meg. A Dorker 1992 óta van a mezőgazdasági termelők szolgálatában, Győrújbaráton három éve forgalmaznak gépeket, illetve a prémium kategóriás Deutz-Fahr traktorok árusítását is ez idő tájt kezdték meg, így mára sikerült a maximálisra fejleszteni szolgáltatásuk körét.

Igyekeznek minden területen akár szervizelésről vagy finanszírozásról legyen szó a lehető legjobb lehetőségeket megtalálni az egyéni igények kielégítésére.

 

Szudár Zsolt, a Dorker termékmenedzsere nem kis büszkeséggel mutatta be a DEUTZ-FAHR új Agrotron TTV-k 7-es sorozatát, amely három típust foglal magába, a 7210-est, a 7230-ast és a legnagyobb 7250-est, ami már 263 LE-s csúcsteljesítményre képes.

A DEUTZ-FAHR összehangolta a legfejlettebb technológiát és létrehozta ezt az új sorozatot, melybe a megbízhatóság ötvöződik a hatékonysággal és a termelékenységgel, így minden gazda számára jó választásnak bizonyulhat.

A 7. szériájú termékpaletta remek példa a DEUTZ-FAHR sikeres költségcsökkentési stratégiájának, aminek segítségével kisebb fogyasztású, ám nagyteljesítményű motorok kerülnek ki a gyártásból.

A teljesítményt az új hathengeres TCD 6,1 literes DEUTZ motorok biztosítják, melyek megfelelnek a Stage III B (Tier 4 interim) emissziós követelményeknek.

A kipufogógázokat egy SCR katalizátor kezeli, a motorjellemzői a hengerenkénti négy szelep, a központi elrendezésű befecskendezők, töltőlevegő-hűtővel és megkerülő szeleppel ellátott turbófeltöltő valamint DCR magasnyomású üzemanyag befecskendező rendszer.

 

 

 

A király begördült, majd bizonyított

A nap legnagyobb várományosa természetesen a háromszoros győztes volt.

2012 őszén Bolognában megtartott EIMA nemzetközi kiállításon az „Év traktorja” elismerést, valamint a Design kategória Aranytraktor díját is a DEUTZ-FAHR 7250 TTV Agrotron típus tehette zsebre.

Az Év Traktorja címet Európa összes főbb országát képviselő, a mezőgazdasági gépekre szakosodott újságírócsapat ítélheti oda.

A több mint húsz nemzetközi kiadvány szerkesztőbizottsága döntötte el, és minden szempontot mérlegelve a piac legjobb traktorai közül e típus mellett tette le a voksát.

Az olasz tervezői design pedig önmagáért beszélt, jött, látott és győzött, learatott minden babért.

Az AGROmash-EXPO és AgrárgépShow kiállításon, azaz a legnagyobb hazai termékversenyen szintén ez a traktortípus nyerte el a Nemzetközi Innovációs Nagydíjat.

Az új 7. széria nemcsak egy csúcstechnikájú alkatrészekből összeálló, tökéletesen működő gépezet, hanem egy formatervezett és funkcionalitásra törekvő darab is egyben.

A világhírű Italdesign Giugiaro (aki a világ egyik vezető autótervezője) formatervező stúdióval való együttműködés eredményeként a DEUTZ-FAHR 7250 TTV páratlanul ötvözi a hatékonyságot és teljesítményt egy egyedülállóan stílusos külsővel.

Az újonnan megtervezett motorháztető és a LED fénysorral ellátott sárhányók tökéletes összhangban vannak az újdonsült egyedi vezetőfülkével, melyben a motor, a hajtómű, a PTO és a hidraulikus vezérlés az ergonomikus tervezésű kartámlába épített joystickben összpontosul.

A traktor alapfelszereltsége az új színes üzemkijelző, mely teljesen egyértelmű információkat közöl minden egyes funkciónak a feladatáról.

A vezetőfülke hatalmas üvegfelületei tökéletes kilátást biztosítanak a sofőrnek, a kiváló minőségű belső kárpitok pedig megpróbálják a kemény munkát kényelmesebbé tenni.

 

Dusa Zsolt – DUSA-FARM KFT.

Dusa Zsolt - DUSA-FARM KFT.

 

 

Dusa Zsolt megerősítette Kövesdi László szavait, miszerint a DORKER Kft. üzlethez és az emberekhez való hozzáállásának, illetve maximális teljes körű kiszolgálásuknak köszönheti, hogy mára Ő is a DEUTZ-FAHR géphasználók csapához tartozhat.

A cége bérbálázással foglalkozik, és szerencsére úgy alakult a Kft. élete, hogy szükségessé vált egy nagyobb teljesítményű traktor beszerzése.

Az erőgép hatékonysága mellett persze a fogyasztás volt a legfontosabb szempont.

A DORKER Kft. csapatával összefogva megtalálták számára a legkedvezőbb típusú DEUTZ-FAHR traktort.

Zárszóként elmondta, hogy azt kapta, amit várt, és minden bizonnyal, ha a jövőben lesz lehetősége arra, hogy bővítse gépeinek számát, ismét a Dorker Kft. képviselőihez fordul majd.

 

Bálarakodás felsőfokon

Lengyelország egyik legnagyobb mezőgazdasági gépgyártójának, azaz a Pronar cég termékpalettájának 2013-tól kizárólagos magyarországi forgalmazója lett a Dorker Kft.

A sokoldalú bemutató egyik talán leglátványosabb munkagépe a PRONAR LC3 homlokrakodó volt, melynél a könnyű kezelhetőség az egyik legfontosabb tényező.

Emelő kapacitása 1820 kg, maximális emelési magassága 3480 mm, ürítési szöge a legmagasabb ponton 63, a legalacsonyabb ürítési pontja pedig 15 mm, munkasebessége 6km/h, maximális sebessége az utakon 15km/h, súlya 630kg.

A szakmai gépbemutatót a Syngenta kukorica fajtasorainak bejárása tarkította, majd tombolahúzással tették könnyedebb hangulatúvá mindenki számára az ebédidőt.

 

A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a galériában.