fbpx

Az MF Agrária Kft. őszi durumbúza vetőmag ajánlata

Írta: Szerkesztőség - 2019 augusztus 22.

A durumbúzáról dióhéjban:

Az újszerű étkezési trendek elősegítették az egészségesebb ételek terjedését, amihez illik a durumtészta fogyasztása. Igen közkedvelt egész Európában, hiszen könnyen emészthető rostokat, lassan felszívódó keményítőt (alacsony a glikémiás indexe, cukorbetegek is fogyaszthatják) és sok fehérjét tartalmaz. Teljesen koleszterinmentes, hiszen nem tartalmaz tojást. Üvegessége miatt nagy mennyiségű, jó minőségű (megfelelő szemcseméretű) dara készíthető belőle, amely nagy nyomás alatt, tojás hozzáadása nélkül is alkalmas tésztagyártásra.

A malmi és durumbúza termény árak alakulása 2013-2018

A számok azt mutatják, hogy a két termény ára a vizsgált időszakban együtt mozgott, úgy, hogy a magas minőségű durumbúza termény ára minden évben a malmi búza áránál magasabb volt, átlagosan körülbelül 40 %-al. Kivétel a 2018-as év, amikor az árkülönbség körülbelül 20 %-ra csökkent, mert a malmi búza ára a betakarítást követően emelkedni kezdett, a durum ára pedig nem változott jelentősen.*

Röviden összefoglalva, miért érdemes tehát durumbúzát termelni?

  • kurrens, kül-, és belföldön keresett termény
  • piaca kiszámítható, az átvételi árak magasak
  • termesztés technológiája nem küldönbözik a malmi búzáétól
  • javító, vagy prémium malmi búza termelése mellett érdemes durumbúzát is termelni
  • hiszen a magas minőségű durumbúza magasabb áron értékesíthető, mint a malmi búza

Mára társaságunk nemesítőházaktól független, a hazai durumpiac legszélesebb vetőmag ajánlatával rendelkezik. Az ajánlott fajtákat a kedvező terménypiaci tapasztalatok alapján választottuk ki. A magas minőségű vetőmagot zárt rendszerben termeltetjük, hogy patnereinket garantáltan magas minőségű, keveredés mentes, homogén vetőmaggal láthassuk el. Durumbúza termelése esetén a fajtának és a magas minőségű, homogén vetőmagnak kiemelt jelentősége van! Termelőink részére a piacon elérhető legjobb durumbúza fajtákat ajánljuk, melyek beltartalmi tulajdonságai (fehérje–, sikértartalom, sárga-index, hektoliter-súly, üvegesség) megfelelnek a feldolgozóipar legmagasabb minőségi elvárásainak!

Ajánatunk 2019 őszi vetéshez: LUNADUR, LUPIDUR, DIADUR, WINTERGOLD, Mv PENNEDUR.

Amennyiben Ön durumbúza termelésében gondolkodik, kérjük válasszon a tésztaipar igényei szerint nemesített kiváló fajtáink közül!

Mi segítjük Önt:

  • a helyes fajtaválasztásban
  • a termesztés technológiával kapcsolatos kérdésekben

Elérhetőségeink:

Steinmacher László
ügyvezető, Dunántúl
20/344-6321
Gonda László
szaktanácsadó,
Alföld 30/933-1735
Nyemcsok Márta
vetőmag megrendelés
20/223-2089

www.mfagraria.hu