fbpx

Az ország egyik legnagyobb kalászos rendezvényén jártunk

Írta: Kalmár Nárcisz - 2019 július 16.

A Karintia Kft. Rábahídvégen, gyönyörű környezetben, a Csodaszarvas Tájparkban rendezte meg „Kalászos Szakmai Napját”, mely esemény bőven túlmutatott az ilyenkor szokásos fajtabemutatókon. A rendezvényen többek között a NAK, a NAIK és a NÉBIH vezető szakemberei is képviseltették magukat, emellett a meghívottak növényvédelmi és tápanyag-utánpótlási megoldásokat is megismerhettek. A Horsch és a Kverneland munkagép-bemutatóval készült, illetve a legújabb generációs drónok is bemutatóztak a szántóföld felett.

Az eseményen a modern genetikán alapuló vetőmag-előállító és forgalmazó, terményfelvásárlással és inputanyag-nagykereskedelemmel is foglalkozó Karintia cégvezetője, Bene Zoltán köszöntötte a vendégeket. – Aki eljött, az láthatja, hogy ez a mai kalászos-fajtabemutató nemcsak a Karintia fajtákról szól, mondhatni egy igazi dzsemborit szerveztünk. Közel 300-an jöttek el hozzánk, és itt, a szakmai napon nemcsak a Pannon régióra nemesített bőtermő és prémium genetikánkat láthatják az ide látogató gazdálkodók, hanem igyekszünk a gazdatársadalom mindennapi problémáira is hathatós válaszokkal szolgálni.

A Karintia kalászos kiválóságai

A kalászos szántóföldi gyakorlati bemutató során Fejes Vilmos üzletágvezetőtől megtudhattuk, hogy összességében 4 új búzafajtával, több mint 15 db bőtermő és prémium minőséget adó fajtára emelkedett az őszi kalászos portfóliójuk. A többségében a Pannon régióra nemesített fajtaszortimentjük összeállításakor nem csupán az akár 10 tonna feletti terméspotenciál vagy az olasz piacon is keresett magas minőségű fehérjetartalom nyom a latban, hanem válaszul az egyre szélsőségesebb időjárási körülményekre, a termés stabilitása is! Az új nemesítésű CSIKO a Karintia prémium fajtáihoz képest alacsony száron érő, malmi minőséget adó, szálkás kalászú őszi búza. A javító minőséget adó szegmens ígéretes várományosa a középmagas, száron érő Alessio, amely az Adesso fajta következő generációs képviselője, stabil terméspotenciállal és javító minőséggel. Egészséges fajta, a gombabetegségekkel szemben nagyon jó ellenállást mutat. Ausztriában bio fajtaként is termesztik, jó beltartalmi paramétereinek és jó betegség-ellenálló képességeinek köszönhetően.

A Karintia legújabb genetikai vonalát az Alessio mellett a Maurizio és a Topkapi képviseli. Ezek a fajtakísérletek alapján a már jól ismert Midas búza paramétereit hozzák, csak jóval alacsonyabb szármagasság mellett.

Németh Bálint, az Ager Kft. és az Ulrike Kft. agronómusa

A Vas megyei cég több száz hektáron foglalkozik kalászos-, illetve szójatermesztéssel. – A Mauriziót tavaly 30 hektáron vetettem, nagyon jó volt a szárszilárdsága. A Maurizio a 30 hektáron gyenge talajokon is a vadkár ellenére 7,1 tonnás eredményt hozott. A Topkapit idén 10 hektáron próbáltam, és eddig nagyon szép képet mutat, gyönyörű nagy kalászai vannak. A gombabetegséggel sem volt gondunk. Szeretem kipróbálni a Karintia Kft. új genetikáit, legyen szó minőségi vagy mennyiségi fajtáról.

Klímaváltozás, globális felmelegedés

Németh Lajos meteorológus a klímaváltozás kapcsán elmondta: – A nagy kérdés, hogy ennek a melegedési hullámnak lesz-e felső pontja… Ha nem, akkor nagy a baj! Ennek az évszázadnak a végére bizony a Föld jelentős részén olyan éghajlati viszonyok alakulhatnak ki, amelyek nemcsak a mezőgazdaság, hanem az emberi élet számára is alkalmatlanok. Amit most megélünk, az egy gyorsuló felmelegedő szakasz, azaz globális felmelegedésről beszélhetünk, ami egyelőre mintegy 1-1,3 fokos emelkedést hozott az elmúlt 150 év méréseihez képest. Viszont a klímamodellek, amiket a térségre futtatunk, azt mutatják, hogy a 2071-2100 közötti időszakban az évszakok középhőmérséklete akár 3,5-4,5 fok melegedést produkálhat, ami, mondhatni, katasztrófa… Ezt a nagyszerű és sokrétű Karintia szakmai napot talán David Brower szavai foglalják méltóan össze, amelyek szerint „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”. Gazdálkodjunk ennek tudatában, és vigyázzunk a Földre, mert a globális felmelegedés nem a jövőben következik, hanem már most jelen van az életünkben!

Felvételeink: www.agraragazat.hu/galeriak

CÍMKÉK Karintia Kft.