Bajban a borsó: felzabálja a szemes kukorica a kiskultúrákat

Hajdú-Biharban koncentrálódik az ország csemegekukorica-termesztésének java, vele vetésváltásban termesztik a zöldborsót. A fehérjenövény a csemegekukoricához mérten kevesebb pénzt hoz, de kiváló elővetemény-hatása feledteti ezt. A növény sorsát most egy egészen rendkívüli piaci jelenség veszélyezteti – reméljük, csak átmenetileg.

A Hajdúság kitűnő, öntözhető földjein nagy hagyománya van a csemegekukorica és a zöldborsó termesztésének. A Hegyesi Szövetkezetben nem csak ezzel a két növénnyel vannak több évtizedes tapasztalatai Kurucz Gyulának, mert zöldbabot, burgonyát is termesztenek, utóbbit már szinte csak nosztalgiából. „20 éve még 300 hektáron termeltük a krumplit, ez mára 10 hektárra szűkült a költségek és a bevételek aránytalansága miatt. De sajnos így van ez minden szántóföldi zöldséggel. Hiába volt már a tavalyi 120-130 forintos kilónkénti borsóár is jónak mondható, ha a 340 hektár átlagában csak 3 tonnát tudtunk betakarítani a fuzáriumfertőzés és a sárba ragadt kombájnok miatt. Idén már 160 forintért köthető a konzervborsó, csakhogy így is lemarad jövedelmezőségben a sima árukukoricától” – mondja a 70 éves szövetkezeti elnök, és egy gyors fejszámolással le is vezeti, mire gondol.

Megbolondult a világpiac

„Egy hektárnyi zöldborsó előállítási költsége az áremelkedések miatt 650-700 ezer forint lesz idén. Egy jobb évben 6 tonnás terméssel lehet kalkulálni, ami a mostani árakon 960 ezer forintos bevételt jelent, azaz 260-310 ezer lehet a profit. Ez szépen hangzik, de a szemes kukorica az öntözött földön akár 15 tonnát is terem. Ha a mostani kötési árakkal és ráfordítással számolunk, akkor, 55 ezerrel szorozva a termést, 825 ezer forint a bevétel. Ebből lejön 400420 ezer forint költség, marad 405-425 ezer forintnyi haszon. Ha a csemegekukoricával vetjük össze, akkor sem jobb a helyzet. Ott kilónként 50 forintjával számolva egy 20 tonnás termés esetén egymillió forint a bevétel. Levonva a 650-700 ezer forintos költséget, maximum 350 ezer marad a termelő zsebében. Plusz megüti az embert a guta, amikor az átvételi minősítésnél becsapva érzi magát. Ezek után hogyan mondjam az integrált gazdáknak, hogy hagyják az árukukoricát, jöjjenek borsózni, csemegézni?” – teszi fel a kérdést Kurucz Gyula. A korrektség kedvéért hozzátesszük: ipari zöldségnövénnyel csaknem megduplázható a területalapú támogatás. 2020-ban közel 70 ezer forint járt utánuk hektáronként. (És ez még mindig kevesebb, mint a sima zöldségnövényeké!) Ha ezt a 70 ezer forintot hozzátesszük a 300 ezer forintos borsóprofithoz, akkor a takarmánykukoricával elérhető nyereség közelébe jutunk. De még így is hektáronként 10 ezer forintokat veszítünk. A termelői fórumokon is tapasztalni: az emberek osztanak, szoroznak, és átállnak takarmánykukoricára. A Hegyesi Szövetkezetben idén nem 340 hektárnyi borsó lesz, hanem csak 130 hektár. Ezer hektáron viszont a közönséges kukorica nyújtózhat el. Láttuk már ősszel, hogy a kieső búzaterületekre is tengeri fog kerülni. Hihetetlen boom készül idén ebből a terményből, de amíg Kína ilyen vehemensen vásárolja a takarmányt, maradnak a magas árak. A világjárványok – legyen ez állati vagy emberi – felerősítették az igényt az önellátásra, ezzel együtt a készletezési hajlamot is. Nehéz most bármilyen más növénynek a kukorica, a szója és a többi olajos növény, például a napraforgó jövedelmezőségével versenyeznie. Utóbbit 140 forintos alapáron szerződik most. A konzervgyárak látják persze, hogyan tünedeznek el a hektárok alóluk. Nem véletlen a 20-30 százalékos átvételiár-emelkedés. De, mint fentebb láttuk, ez sem elég a kultúra versenyképességéhez. És ennek vajmi kevés köze van ahhoz, hogy az inputoldalon is bekövetkezett egy 15-20 százalékos drágulás, elsősorban a forint gyengesége miatt.

Az afila típusú borsó jól összekapaszkodik, de kombájnolni is nehezebb

Klíma és szerkivonás

„Tavaly szépen indult a borsószezon, csak a legkorábbi fajták szenvedték meg a fagyokat, a többinek alapvetően jót tett a hűvös tavasz. Eső ugyan két hónapig nem esett, de azt lineárral pótolni lehetett. A termelés költségei megugrottak, de gyönyörűen indult az állomány, és szépen alakultak az árak. Aztán éppen a betakarításra minden elromlott. A borsót elkapta a fuzárium a hirtelen jött esőben, aztán pedig a sárral küzdöttek a kombájnok. Több tábla termése kint maradt a földeken. Egyre ritkább az ideális évjárat, a klímaváltozás folyamatosan rontja a hazai borsótermesztés esélyeit. A hőmérsékleti és csapadékanomáliák megnehezítik a gyomirtás időzítését, de hatékony készítményből is egyre kevesebb van a palettán. Ugyanez igaz a levéltetvekkel, lisztharmattal, fuzáriummal vívott harcra is” – panaszolja Kurucz Gyula. „Nincsenek szerves foszforsav-észterek, azolszármazékból is csak egy jól működő készítmény maradt. Ez már félig bio, amit csinálunk. A fogyasztó viszont nem látja és nem is fizeti meg az emiatt elvesztett mázsákat.” A szövetkezet ezért egyre inkább a talajok állapotára és a növények kondíciójára koncentrál. Ez az oka annak is, hogy nem vállalja fel a borsó után a másodvetésű csemegekukorica termesztését. Lehet, hogy pár évig nagy hasznot hozna, de egy szezonban 400 mm vizet kiöntözni nemcsak pocsékolás lenne, de szétiszapolná, tönkretenné a termőföldet is. Az elnök büszkén mondja, hogy kemény munkával sikerült megállítaniuk a humuszvesztést. Szerves trágyát hordanak át egy szomszédos gazdaságból, ezt komposztálják, majd kiszórják a földekre. Nem forgatnak, nehézkultivátorral készítik elő a talajt. Tavaszra csak a kombinátorozás, vetés marad. Hat-nyolc fajtát vetnek, több szakaszban. Legnagyobb arányban egy aprószemű, Van Waveren-fajtát, ami nehezebben betakarítható, de jobban fizet. Alapvetően normál és nem összekapaszkodó, afila levélzetű borsókkal dolgoznak, ezeket könnyebben viszi a kombájn. A használt aratógépet még akkor vették 300 millióért, amikor a kertészeti pályázaton nem csak üvegházakra lehetett támogatást nyerni. Újonnan és saját tőkéből őrültség lenne ma beszerezni, sosem jönne vissza a belefektetett pénz a borsó árából. Amíg ilyen speciális gépek vannak a gazdaságban, dolgoztatni is kell őket. De ne higgyük, hogy csak emiatt a végtelenségig folytatják a termelést. A Hegyesi Szövetkezet egyszer már belefutott egy ilyen helyzetbe: a 100 millióért vásárolt, öreg spenótkombájnt a harmadik évben 70 millióért eladták, és felhagytak a veszteséges növény termesztésével.

Dolgozik a konzervgyár (forrás: Kecskeméti Konzerv Kft.)

Mit tehet a konzervgyár?

Idén biztosan nem jön össze a 20 ezer hektáros borsóterület Magyarországon. Kár, mert az Európai Unió belső piacán Magyarország számít a legnagyobb zöldborsókonzerv-exportőrnek. (Lásd a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentését.) Évente 60 ezer tonna körüli mennyiségben szállítjuk ki. Fagyasztott zöldborsóból pedig egy jó évben 20 ezer tonnás a kivitelünk. Ebből Belgium a legnagyobb uniós piaci szereplő. Nálunk a fagyasztókapacitások egyrészt kisebbek, mint a konzerv- iparé, másrészt maguk a termelők is kevesebb kockázatnak teszik ki magukat, amikor a konzerviparnak szállítanak. Az ugyanis érettebb borsót dolgoz fel, így kisebb az elöregedés veszélye egy betakarítási csúszáskor. A legnagyobb hazai konzervgyárak francia tulajdonban vannak (Bonduelle, Globus). Magyar tulajdonban üzemel viszont a kecskeméti üzem, igazi elit termelői csapatot toborozva maga köré. „Ez az év tényleg nehéz lesz” – ismeri el a Kecskeméti Konzerv Kft. gazdasági vezetője, Kovács János, és sorolni kezdi az okokat. A termelési kedvet eleve rontja, hogy 2018-tól egyik évjárat sem bizonyult jónak a borsó szempontjából, plusz a zöldítésből is kivonták ezt a fehérjenövényt. Érezhető a csalódottság a termelői oldalon. A tavalyi nehéz betakarítás nemcsak az élelmiszercélú borsó mennyiségében okozott csökkenést, hanem a vetőmagnak szánt állományokban is. Így idén drága a szaporítóanyag, és nem is biztos, hogy az igényelt fajtákkal indul a termelés. A kecskeméti üzem ennek ellenére nagyjából tartja a megszokott integrált területnagyságot. „Ehhez az kellett, hogy jelentősen emeljünk az átvételi árakon. Ez viszont meg fog látszani a konzerv árában is. Most merőben új piaci helyzettel szembesülnek a szupermarketek. Eddig éveken át alig moccantak a konzervárak, túlkínálat volt a piacon. Most azonban kevés lesz ez a jól készletezhető termék. Már folynak a tárgyalások a kereskedőkkel. Aki konzervet akar, annak idén mélyebben a zsebébe kell nyúlnia.” Kovács János reményeket fűz az új pénzügyi ciklus támogatáspolitikájához is. „Ha valóban a hagyományos magyar élelmiszeripar erősítése a cél, akkor a most rendelkezésre álló forrásokból ez valóra is válhat. Számomra sokat mond, hogy Csányi Sándort és Lázár Jánost erőteljesen bevonták a stratégiakészítésbe. Az országnak minden adottsága megvan hozzá, hogy élelmiszer-ipari nagyhatalommá váljon, csak pénz és marketing kell hozzá.” A szakember szép jövőt jósol a borsónak is, amit azzal indokol, hogy nő a világ élelmiszer-fogyasztása, ezen belül pedig egyre fontosabbak a fehérjenövények. Mi nem vagyunk egy nagy zöldségfogyasztó nemzet, a 27 százalékos áfa csökkentése talán változtathatna ezen. A konzerv- gyár vezetője úgy véli, a termelőknek éppúgy diverzifikálniuk kell a termékszerkezetüket és értékesítési csatornáikat, ahogy azt az ipari oldal is teszi. Ha ősszel úgy fordul a kocka, hogy túlkínálat lesz takarmánykukoricából, Kína pedig nem kér belőle többet, akkor nagyot bukik az, aki most egy lapra tett fel mindent. Mindent egybevetve, megint egy izgalmas, kihívásokkal teli év jön. Néhány kiskultúra bele fog remegni a kukorica extraprofitjába. Amire már most fogadni lehet: a legrosszabbul a hétköznapi vásárló jár majd. Mert ugye, a végén csattan az ostor.

Gönczi Krisztina