fbpx

A klímaváltozás az ideinél is kisebb búzatermést hozhat

Írta: Kohout Zoltán - 2024 december 06.

Ne áltassuk magunkat – mondja az elemző a 2025-ös búzatermést illetően, miután 2003 óta nem volt annyi rossz termést hozó búzatábla, mint idén.

A klímaváltozás nemcsak nálunk, hanem Oroszországban is gyorsabban zajlik, mint a bolygó egyes más régióiban, és a következményekben is van hasonlóság. A búzatermés például most már csak a szinte kifogástalan évjáratokban éri el a korábbi évek felső szintjeit. Sokan ennek következményeként magyarázzák például az idei  búzatermés jelentős csökkenését (de nemcsak azét: mint nemrég megírtuk, a napraforgó is megsínylette a hideg tavaszt és a forró nyarat). Idén, a szezon elején 93 millió tonnát vártak az oroszok, majd a szezon végére csupán 81,5 milliót arattak (napraforgóból durván 10%-kal, 1,5 millió tonnával kevesebbet, mint tavaly).

A jövő évi előrejelzést 81-85 millió tonnára teszik, ami tehát helyből 10 millió tonnával kevesebb, mint a tavalyi nyitó becslés. Ugyanakkor kedvezőtlen időjárás esetén 80 millió tonna alá süllyedhet a betakarított termény mennyisége. – Ennek nagyon nagy az esélye, ne áltassuk magunkat – mondja Dmitrij Rylko (Rosgidromet). A 2025-ös betakarítás nagyban függ a téli növények állapotától, márpedig azok 37%-a már most rossz állapotban van, vagy ki sem kelt. – 2003 óta nem voltak olyan arányban rossz és éretlen táblák, mint ebben a szezonban – teszi hozzá Rylko. Bár az egyes régiók és kulcsterületek elemzése alapján 90%-ban még korrigálható a helyzet, és ha szerencsés lesz a szezon időjárása, akkor egész szép termés is lehet, de itt sok a „ha” – fogalmazott sejtetően az elemző.

Mindez kihathat az egész tág régió, így közvetve hazánk búzaexport-kilátásaira, az exportárakra is. Az orosz gabona- és búzaexport már idén is gyengébben muzsikált, mint tavaly.

A klímaváltozás a hazai mezőgazdaságot is mind nagyobb mértékben sújtja, illetve kényszeríti gyors, adott esetben markáns változtatásokra. Legfontosabb cikkeinket erről itt, illetve itt és itt, az AI gyorselemzését itt olvashatják.