fbpx

Díjkiosztót tartott az RAGT VETŐMAG KFT

Írta: Szerkesztőség - 2014 január 22.

Az RAGT Vetőmag Kft. képviseletében Lonsták János értékesítésvezető nyitotta meg a rendezvényt, aki röviden ismertette az RAGT vállalatot. Az erős emberi értékeken alapuló, innovatív és az európai mezőgazdaság kihívásait versenyképesen lekövető cégcsoportot Aveyron-i gazdák alapították, és a mai napig ők a fő részvényesek, így a RAGT elsősorban Európában tevékenykedik, és három, egymással összefüggő üzletággal rendelkezik: vetőmag, mezőgazdasági ellátó és innovatív kutatás.

A versenyre 62 gazdaság nevezett, így ebben az évben az összes vetésterület több mint 900 ha volt. A hibridenként kihirdetett első helyezettek egy-egy helyben levágott és feldolgozott sertéshússal megrakott fagyasztószekrényt kaptak ajándékba, a dobogó második fokán állók pedig wellness hétvégét nyertek.

A versenyen induló három hibrid

A 320-as FAO számú Exxclam hibridet magas termőképesség és igen gyors vízleadás jellemzi. Mivel nem csak intenzív körülmények között, de az aszályban is megbízhatóan termékenyül, ráadásul ilyenkor is az átlagot meghaladó termésre képes, ezért kiérdemelte az RAGT hibridek stressztűrő megjelölését. A hibrid vízleadását jellemzi, hogy az éréscsoport standard fajtáinak 20%-os szemnedvesség tartalma idején e fajtajelöltnél már 15%-ot mértek, ami azt jelenti, hogy másfél héttel korábban betakarítható.

Debütált a FAO 470-es Cadixxio is, mely új termék az RAGT termékpalettáján, 2013 márciusában nyert állami minősítést. Rekordterméssel hálálja meg a jó körülményeket, az intenzív technológiát. Kifejezetten nagy kezdeti fejlődési erély és magas terméspotenciál jellemzi. Intenzív technológia mellett nem ritkák a 20-22 soros csövek állományában. Az aszályos körülmények ellenére a NÉBIH 2012. évi állami fajtaregisztrációs kísérletében 8,01 t/ha terméseredményt ért el. Ez a termésmennyiség 350 kg-mal több, mint a kísérletben szereplő összes hibrid átlaga. Ezzel a kísérlet 32 fajtajelöltje közül a 9. helyen végzett a terméssorrendben.

A napraforgó verseny hibridje a magas olajsavas Clearfield Mooglli HOCL, melyet az idei AGROmashEXPO-n Termékfejlesztési Prémium Oklevéllel tüntettek ki. A HO hibridekre jellemző magasságú, erős szárszilárdságú növény. A sűrítést jól bírja, így az alacsony tőszám nem ajánlott. Kategóriájában piacvezető, kiváló évjárati stabilitással és betegség-ellenállósággal rendelkezik.

Eredménytábla

Győztesnek lenni jó

A Répcevölgye 2011 Kft. az EXXCLAM aranyérmese lett. Vas megyében 2000 hektár területen gazdálkodnak. Fő termesztett növényeik az őszi búza, repce, kukorica és napraforgó. Tapasztalt versenyzőnek számítanak, a kiváló agrotechnikának köszönhetően a korábbi években egy első, és két második helyezést is elhódítottak. Az Exxclam most került először kipróbálásra a gazdaságban, és az azonos éréscsoportú hibridek között a környék legjobb kukoricája lett.

A CADIXXIO verseny győztese Korsós Attila, aki első alkalommal nevezett a termelői versenybe. Baja körül 280 hektár területen gazdálkodik. A vállalkozás most ünnepelte alapításának 20. évfordulóját. Kukoricát és napraforgót 50-50 hektáron termeszt, a fennmaradó területen gabonaféléket és mákot állít elő. Attila a Cadixxio vízleadását dicsérte, a hosszú tenyészidejű kukoricát úgy tudta betakarítani, hogy még az őszi búzát is el tudta vetni utána.

A MOOGLLI az 1500 hektáros Agrária Zrt.-t aranyozta be. A részvénytársaság két ágazatból, szántóföldi növénytermesztésből, állattenyésztésből, ezen belül egy 400 férőhelyes tejelő tehenészetből áll. Emellett még szolgáltatást (bérszárítással, terménytisztítással és tárolással) is végez. Fő növényei a kukorica, gabonafélék és ipari növények, melyből mennyiségben kiemelkedő a napraforgó termesztés. Az RAGT hibridek a tavalyi jó demóeredmények alapján először kerültek be a fajta szortimentbe. A Mooglli HOCL eredménynek is köszönhető, hogy a termelő az RAGT hibridek vetésterületének további növelését tervezi.

Az eredményhirdetést követően a helyszín adottságait kihasználva egy fergeteges lovasbemutatóval zárult a nap, ahová még a mikulás is ellátogatott és személyesen gratulált a nyerteseknek.

A rendezvényen készült fotók megtekinthetőek IDE kattintva!