fbpx

Almaünnep a Naturalmánál

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 22.

 

 

A Naturalma Zrt. tizenkét, e témakörben is tevékenykedő vállalkozással történő együttműködésben jelentette meg ezt a hiánypótló művet a Naturalma Program keretén belül.

A Naturalma Program új, betegség ellenálló, ugyanakkor rendkívül tetszetős, ízletes és tárolható almafajták szaporítását, elterjesztését és a majdani árualap marketingjét, piacra segítését tűzte ki célul.

Ennek egyik állomása a jelenlegi szakkönyve megjelentetése.

A kiadvány két markánsan elkülönülő részből áll. Neves szakemberek, Dr. Szabó Tibor, Dr. Gonda István, Dr. Apáti Ferenc, Dr. Szőke Lajos, Dr. Molnár Józsefné, Dr. Takács Ferenc írnak benne többek között a magyar almatermesztés jelenlegi helyzetéről és kilátásairól.

Az alma növényvédelmi problémáiról, a fontosabb kártevőkről és az ellenük való védekezés lehetőségeiről, az alanyhasználatról, és nem mellékesen az új fajtákról, amelyek a jövő alapját képezik.

A kötet második részében tizenkét, az almatermesztésben meghatározó hazai cég (Agrolánc Kft., BASF Hungária Agrárdivízió, Bayer Hungária Kft., Biocontroll Magyarország Kft., BIOFERM GmbH, CHEMINOVA Magyarország Kft., Dow Agrosciencess Hungary Kft., DuPont Magyarország Kft., Farmcenter Kft., Malagrow Kft., Nitrogénművek Zrt., Syngenta Növényvédelmi Kft.) mutatja be a legújabb fejlesztéseit és az azokhoz kapcsolódó technológiai ajánlásait.

Együtt szerepelnek tehát a legnagyobb növényvédőszer-gyártó és forgalmazó cégek, a gépesítés és a permetezés-technika élenjárói, valamint neves műtrágya- és permettrágya-gyártó vállalkozások.

Mindezek ellenére mégsem valamiféle konkurenciaharcról, hanem valódi együttgondolkodásról és cselekvésről szól a mű és az annak kapcsán megrendezett szakmai nap.

A kiadó és a szerkesztők szándéka az volt, hogy a magyar termelők felkészültebben láthassanak az új fajták és az azokhoz ajánlott termesztéstechnológia alkalmazásához, így nemcsak a hazai, de a külföldi piacon is sikereket érjenek majd el.

 

A Naturalma® Programban résztvevő gazdálkodók mindegyike kiváló minőségű asztali almát szeretne előállítani.

Ehhez minden szakmai segítséget megad a számukra a Naturalma Zrt. Többek között pl. 2-3 alkalommal ingyenes helyszíni szaktanácsadást is kapnak az első évben a termelők, sőt ingyenesen juthatnak hozzá ehhez az új kiadványhoz is.

A könyv nem kapható a kereskedelmi forgalomban, hanem kizárólag csak a megjelentetésében együttműködő cégek rendezvényein lehet hozzájutni egy-egy példányhoz.

A könyvbemutatón Dr. Szabó Tibor az Újfehértói Kutatóintézet részéről ismertette, hogy a könyv egy példás együttműködés eredménye, amit egy féléves előkészítő munka alapozott meg.

Ezzel az összeállítással a szerzők is a Naturalma Program sikeréhez kívántak hozzájárulni.

Az új termesztéstechnológia, a kötetben ismertetett új generációjú fajták termése újdonságértékű a magyar piacon.

 

 

 

 

Az esemény első részében szakmai előadásokra került sor, melyeket a könyv szerzői tartottak.

Megnyitó beszédében Kávássy Péter ügyvezető igazgató elmondta, a Holland Alma Kft. Gyümölcsfaiskola, a Naturalma Klubfajták kizárólagos előállítója csak olyan termelő tevékenységet végez, illetve munkájával csak olyan termelői tevékenységet támogat, amely amellett, hogy hosszú távon tervezhető és jövedelmező, mindig ügyel a természet egészséges egyensúlyának fenntartására, illetve helyreállítására.

A Naturalma® egy olyan új, komplex program, amely figyelembe veszi mind a fogyasztó, mind a termelő, mind a környezet közös érdekeit.

Cégük célirányos fajta innovációs munkája már közel öt éve folyik – ismertette Babicz Szabolcs termelés-, kereskedelmi vezető.

Az elsődleges szempontjuk az volt, hogy ezek a fajták legyenek varasodás és lisztharmat ellenállóak, nagyon tetszetősek, jól tárolhatóak, illetve kiemelkedően jó ízűek.

A tevékenységük során két piros (Red Topaz, Rozela) és három sárga (Luna, Sirius, Orion) és alma fajta került kiválasztásra.

 

Ezek betegség ellen állóak, jól termékenyülnek, folyamatosan jól teremnek, bő termőképességűek, jól eladhatók.

Dr. Apáti Ferenc, a Debreceni Egyetem adjunktusa előadásában elmondta, sok ilyen alulról jövő kezdeményezésre lenne szükség hazánkban, megmutatva azt, hogyan tehet valamit önmagáért az ágazat, azért, hogy végre előre léphessen.

Véleménye szerint van piaci realitása a magyar almatermesztés minőségi és mennyiségi emelkedésének.

Az utóbbi évek különösen jól mutattak rá arra, hogy csak azoknál térülhet meg a komoly pénzügyi eszközöket igénylő kertészeti beruházás, akik megfelelő szaktudással, vagy szaktanácsadói háttérrel versenyképes almatermesztést tudnak végezni.

Dr. Takács Ferenc, az ÉKASZ Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke rámutatott, azért írták a könyvet, hogy segítsék az almatermesztőket, de minden könyv annyit ér, amennyit a gyümölcstermesztő társadalom hasznosítani tud belőle.

A kötet rendszerszintű szemléletet képvisel, amelyben minden egyes elemnek lényeges szerepe van, egyik sem kihagyható, vagy pótolható.

Az innováció soha nem állhat meg, és szerencsére hazánkban is egyre több olyan termelő van már, akik ezt felismerték.

A program második részében Babicz Szabolcs vezetésével faiskolai bejárásra is sor került, s az érdeklődők megtekinthették többek között a prémium minőségű Naturalma oltványokat is, a Holland Alma Kft új, csobádi faiskolai területén.

Az alma jeles ünnepének számító szakmai nap végén minden egyes résztvevő – közel háromszázan – megkapta a frissen megjelent könyv egy-egy tiszteletpéldányát.

 

A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a galériában.