fbpx

OGY – A magyar termelők felkészültek az integrált növényvédelemre

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 24.

A magyar termelők felkészültek az integrált növényvédelem módszereinek alkalmazására, amit a jövő év elejétől az unió elvár tőlük – mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnökhelyettese kedden az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága élelmiszer-biztonsági albizottságának ülésén.

Jordán László jelezte: az integrált növényvédelem azt jelenti, hogy a különféle növényvédelmi eljárásokat, például a biológiai és a kémiai védekezést kombinálva alkalmazzák, hogy a minimálisan szükséges növényvédőszer-mennyiség kerüljön a növényi kultúrákra.

 

OGY - A magyar termelők felkészültek az integrált növényvédelemre

 

 

A magyar gyakorlatban általában már jelenleg is ezeket az elveket alkalmazzák – tette hozzá.

Az elnökhelyettes megemlítette: az integrált növényvédelem alkalmazásával kapcsolatban Magyarországon be kívánnak vezetni egy védjegyet, amely a mostaninál is szigorúbb szabályokat tartalmazna.

Ehhez a gazdálkodók önkéntesen csatlakozhatnának. A rendszer kidolgozását már megkezdték.

Jordán László hangsúlyozta, a magyar növényi eredetű élelmiszerek fogyasztása egyértelműen biztonságos.

A vizsgálatok alapján a növényvédőszer-maradék évről évre kevesebb bennük.

Az idén folytatódott ez a tendencia, amit az is mutat, hogy Európában átlagosan a megvizsgált minták 1,5 százalékát kifogásolják, Magyarországon pedig a kifogásolási arány 0,6 százalék – mondta.

Beszélt arról is, hogy megvizsgálták a növényvédő szerek szerepét a méhpusztulásokban, és arra jutottak, hogy ebben 4-5 százalékban lehetnek felelősek ezek a szerek.

A méhpusztulások döntő többségének eszerint más oka van, például az állomány különböző okok miatti legyengülése.

A nemzeti növényvédelmi cselekvési tervet a szakterületért felelős államtitkár a múlt év végén hagyta jóvá.

Szalkai Gábor, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) főosztályvezető-helyettese ennek kapcsán kiemelte: az élelmiszerbiztonság szempontjából különösen fontos az agrárkörnyezet, így a termőföldek védelme, a talajvédelem, az okszerű és fenntartható integrált növényvédelem, a növényegészségügy.

 

MTI 2013. október 22.