fbpx

Vetőburgonya Konzultációt tartott a Bács Gazda-Coop Kft.

Írta: Szerkesztőség - 2013 október 22.

Az 1995 óta vetőburgonya kereskedelemmel foglalkozó cég ügyvezetőjétől Szabó Lajostól megtudtuk, hogy az elmúlt évek alatt számos európai vetőburgonya nemesítővel építettek ki jó kapcsolatot, mégis függetlenek tudtak maradni, nem köteleződtek el kizárólagosan egy cég felé sem, ezért Közép-Európa egyik legnagyobb vetőburgonya fajtaválasztékát biztosítják.

A magyar repertoár mellett holland, ír, skót, francia, német, osztrák és székelyföldi kínálat is megtalálható választékukban.

 

A burgonya jelene

A csaknem kétszáz éve az egyik legfontosabb alapélelmünknek számító burgonya ára még mindig az egekben szárnyal, ez a termelőknek alapjában véve jó hír, de a fogyasztók fülének rosszul cseng.

Talán csak az őszi betakarítások után várható némi változás, mikor is a burgonya tároláshoz szükséges megfelelő raktárral nem rendelkező termelők elindulnak a nagybani piacokra.

Sajnos az állandó ingázás és a kimerítő várakozások néha azt eredményezik, hogy nagyon alacsony, akár 50 Ft/kg áron megválnak a kemény munkával megtermesztett burgonyájuktól.

A felmerülő kérdés rögtön az, hogy a különböző multinacionális cégek, hogy adhatják mégis 220 Ft-os áron a terményt a fogyasztóknak.

Ez a termelők legnagyobb problémája jelenleg, hiszen a termeléssel együtt járó kockázatot ők élik át, mégis a nagyobb babérokat nem ők aratják le.

Mindezek ellenére a Bács Gazda-Coop Kft. reménykedik, hogy a termelői kedv nem hagy alább, és bízik abban, hogy a termelői ár megmarad egy aránylag jónak mondható színvonalon, hisz ez olyan kockázatot generálhat, mint például a visszaültetés.

 

Burgonyából a legjobbat

Proszka Péter szaktanácsadó a burgonyafajtákat mutatta be részletesen.

A jelenlevők összesen 33 fajtát láthattak a Bács Gazda-Coop Kft. felhozatalában.

Ez a szám széles választékot biztosít a régi, elavult fajták leváltásához. Ehhez nem elég a fajta leírások elolvasása illetve a bemutatók megtekintése.

Minden termelőnek saját maga kell kipróbálni az új fajtákat a saját éghajlati, talaj és technológiai körülményei között.

Így lehet kiválasztani azokat, melyek megfelelnek a termelői és fogyasztói igényeknek egyaránt.

A szántóföldön termesztett növényeink sorában a burgonya az egyetlen növényfaj, amely termését fajta névvel hozzák forgalomba.

S bár a hazai burgonyakereskedelemben az utóbbi időben határozott javulás van a fajtanévvel történő forgalmazásban, még mindig óriási lemaradásban, mondhatni a kultúra alján topogunk ez ügyben.

Ma egy háziasszony, ha lemegy a piacra, leginkább csak annyit mond, hogy kér egy kiló krumplit.

S bizony kevés eladó kérdez vissza: Igen kérem, de milyet? Míg Németországban kapásból 5 nevet felsorolnának.

Sokat segíthetne ezen a problémán a marketing, s az ilyen típusú ismertető rendezvények, mint ez a bemutató is.

 

Néhány alapszabályt, amit nem árt tudni egy sikeres háziasszonynak

Ma már betűkkel ellátott típusokba sorolják a burgonyákat, attól függően, hogy sütni vagy főzni szeretnénk.

Az „A” típus a salátákhoz kiváló, a „B” jelű a főznivaló fajtákat rejti, a „C” betűvel ellátottakat pedig tökéletesen lehet sütni.

Sissi, avagy a saláták királynője hosszúkás ovális formájú, sekélyen ülő szemekkel rendelkezik.

Kiemelkedően étkezési minőségű salátafajta. Jó ízű, főzés utáni elszíneződéstől mentes.

Mosásra és csomagolásra egyaránt alkalmas. Jól tárolható, nyugalmi ideje hosszú.

Magas szárazanyagtartalma miatt egészbe megsütve is nagyon ízletes. Érésideje korai, sárga húsú és héjú. Főzési típusa: A.

A Capri nem fő szét, általános konyhai felhasználásra javasolt, például főtt és rakott burgonyának, levesnek, főzeléknek ajánlott. Gumójának formája ovális, igen korai, gyors fejlődésű. Főzési típusa: B.

Red Sun is egy jó étkezési minőségű, általános konyhai felhasználásra – sütésre, főzésre egyaránt – alkalmas fajta.

Mechanikai sérülésekre nem érzékeny, a gépi betakarítást és feldolgozást jól tűri.

A fajta nagyon jól alkalmazkodó, hő-stresszre nem érzékeny, jól tűri a forró éghajlatot is.

A középérésű Barna névre keresztelt burgonya egyik szülője Desiree, így nagyon hasonlít hozzá, ám jóval ellenállóbb fajta.

Nagy hozamokat képes produkálni, és tárolhatósága is kiváló.

Jól ellenáll a vírusoknak, gumó és lomb fitoftórának, varasodásnak és a feketelábúságnak is.

„B” típusa révén általános étkezési felhasználásra alkalmas.

Az egyik legfinomabb, évek óta a termesztésben lévő Frieslander gumója hosszúkás ovális, mérete közepes-nagy.

A gyors korai növekedésének köszönhetően, jó minőségű, magas terméshozamot produkál.

Nem hajlamos a babásodásra, a torz gumók képzésére. Jól bírja a gépi betakarítást és a manipulációt.

Szárazságtűrése jó. Főzési típusa: B.Bigrossa nagy méretű formás gumói révén nagy hozamokra képes. Kísérleteinkben jól szereplő ígéretes fajta.

Végezetül a Bács Gazda-Coop Kft. megnyugtatott mindenkit, hogy természetesen továbbra is forgalmazzák a közismert Desiree-t és a magyar piacon már bevált régi fajtákat is.

Megítélésük szerint a vetőgumó ellátás cégüknél zavartalan lesz.

Illetve mindenkit arra buzdítanak, hogy próbálják meg mielőbb lefoglalni a kívánt számukra szükséges vetőburgonya mennyiséget, hisz tavaszra a tárolási költségekkel valamelyest emelkedni fognak a mostani őszi árak.

A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a galériában.