fbpx

Egy modern pulyka nagy mellekkel hódít

Írta: Szerkesztőség - 2015 március 03.

Másfél éves mélypontról kapaszkodott fel a hazai pulykahús fogyasztás, ezzel együtt a személyenkénti 5,5 kilogramm mennyiség jelentős mértékben elmarad a 2004. évben elért eredménytől – hangzott el a Hálaadás-napi pulykasült feltálalása kapcsán a Magyar Pulykaszövetség november 24.-i fórumán a budapesti Gundelben.

Erdélyi István szövetségi elnök ágazati összehasonlító vizsgálatokra hivatkozva kifejtette, a baromfihús- és tojástermelés eredményeit költség és egészségügyi szempontból nézve a leghatékonyabb állatifehérje-termelő ágazattá vált a világon, megelőzi a szarvasmarha-tenyésztés és a tejtermelő ágazat teljesítményét is. A hazai pulykatenyésztés azonban nincs könnyű helyzetben. Az elmúlt tíz évben csaknem a felére esett vissza a termelés, és vele párhuzamosan az értékesítése, tavaly 87 ezer tonna volt. Idén – túljutva 18 hónapon át tartó recesszión – 6%-kal több pulykát neveltünk, a tenyésztők munkáját segítette a kedvező termelői ár, a csökkenő takarmányköltség, valamint a növekvő állatjóléti támogatás (12 forint kg-onként). A korábbi években számos tenyésztő felhagyott az állattartással, jelenleg két nagy vállalkozás, a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. és a Gallfood Kft. nevéhez kötődik a hazai pulykatenyésztés és a pulykahús-feldolgozás 70%-a.

A modern pulyka

A modern pulykát a mellszelekció és a takarmányozás fejlődése jelentősen átalakította a vadpulykához, sőt, a dédanyáink idejében elterjedt bronze fajtához képest. – A takarmányozás fejlődése és döntő mértékben mégis a genetika eredménye, hogy napjaikban háromszorosára emelkedett a pulyka súlya, a madár szinte mellhúsból áll – mondta Horn Péter akadémikus. Egyes európai országban személyenként átlagosan 10-12 kg a pulykahús éves fogyasztása, Portugália vezeti a rangsort, Magyarország a lista utolsó harmadában áll, pedig a hetvenes években hazánkat az élmezőnyben jegyezték 13 kg-mal. – A hazai húsfogyasztás csökkenésének, sőt a tojás iráni kereslet mérséklődésének oka, hogy kevesebb a lakosság pénze – fogalmazott Horn Péter. Európai adatokra hivatkozva kifejtette, a baromfihús és a tojáságazat teljesítménye megközelíti a sertéshústermelés eredményét, ez a tendencia erősödni fog a következő évtizedben, várhatóan ?21-től megelőzi. A világ fehérjetermelésben már most vezet a baromfi ágazat a marha, sertés és a halágazat előtt, mellette szól, hogy egészséges terméket kínál, és legkisebb a környezeti lábnyoma.

Település a pulyka testrészeiről

A Hálaadás-napi budapesti rendezvényen felszólalt M. André Goodfriend, az USA magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. A levágott pulykák darabszáma alapján évről évre csökken a pulykanagyhatalomnak tekintett egyesült államokbeli tenyésztők teljesítménye is (tavaly azonban 5%-kal nőtt), csakhogy az elfogyasztott pulykahús mennyisége változatlan, évente 2,7 millió tonna hús kerül az amerikai családok asztalára. – A tenyésztők és a nemesítők a hústermelés javára fogták be a pulykában meglévő genetikai adottságokat, a fejlődésnek köszönhetően évente 170 g a növekmény a 14 hetes korú pulyka esetében – ezt már Bradwin Niblock, a Kanadai Nagykövetség kereskedelmi attaséja fejtette ki. Mind USA-ban, mind Kanadában nagy kultusz övezi a pulykát, a belőle készített ételeket, sőt, az USA-ban három települést is elneveztek a pulyka valamelyik testrészéről. Az USA-ban évente 242 millió nagytestű madarat vágnak le, Kanadában a mintegy 500 pulykatelep és baromfi vágóhíd 1,6 milliárd kg húst dolgoz fel. Emellett mindkét ország vásárol és exportál pulykát, ennek mértéke 6-7%. A kanadai székhelyű Hendrix Genetics cég adja a világ tenyész- és szaporító pulykaállományának döntő részét, a társaság Magyarországra is szállít szülőpárt. A Hybrid Converter faj aránya a világtermelésben meghaladja az 50%-ot.

Háziasszonyok szemüvegén keresztül

Mielőtt a Gundel pincérei ünnepi fogásként felszolgálták a pulykasültet, Szakály Zoltán egyetemi tanár ismertette a baromfihús hazai fogyasztásának jellemzőit, vásárlási szokásokat, magatartásokat. Debrecen, Budapest és Kaposvár háziasszonyait kikérdező felmérés szerint a baromfihús fogalma kimerül a csirkehús fogalmával, illetve a baromfihús a burgonya után a legnépszerűbb élelmiszerünk, a sertéshús a 10. egy top50-es listán. A vevők egészségképe alapján a baromfihús jelképezi a fitnesz, a sportos, vagyis az egészséges táplálkozást. Ugyanakkor a baromfifélék közé tartozó pulyka és a kacsa egyike sincs karakteres pozícióban, a kutatás nem mutatott ki hangsúlyos megállapításokat. Szakály Zoltán mégis úgy fogalmazott, a sertéshús egyik újabb kihívója többek között a pulyka lesz a következő években, évtizedekben. A lakosság jövedelmének növekedése esetén nő a hús iránti kereslet, a különböző húsfélék közül azonban leginkább a baromfihúsok népszerűsége emelkedik a leggyorsabban. A kutatás kiterjedt a baromfihúsokon fellelhető védjegyek ismertségére, elfogadottságára is. A jelölések többségét – a Magyar Termék kivételével – nem ismerik a vásárlók, például a Kiváló Élelmiszer logóról a vevők 7%-a tett említést.