fbpx

Egyre növekszik a hazai élelmiszeripar feldolgozottságának mértéke

Írta: Csomor Zsolt - 2018 november 09.

Az Agóra konferenciát második alkalommal rendezték meg idén a Magyar Termék Nonprofit Kft. szervezésében, adta hírül az AM Sajtóiroda. A „Keresd a vevőt és a dolgozót!” című program során olyan témákról hallhattak előadásokat és beszélgetéseket a résztvevő élelmiszeripari cégek, amik a fejlődésük kulcsterületei.

Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy 2017-ben az élelmiszeripar eredményes évet zárt. A nemzetgazdaságban a kibocsátás fele a feldolgozóiparhoz kapcsolódik, amin belül az élelmiszeripar 3232 milliárdos kibocsátással a második legnagyobb értéket, 13 százalékot biztosított a 12 feldolgozóipari ágazat között.

2014 óta összesen közel 230 milliárd forint támogatás áramlott az élelmiszeripari szektorba hazai és EU-s forrásból, ami ösztönzőleg hatott a beruházásokra is.

A hazai vállalkozások fejlesztéseinek és a kormány következetes stratégiájának köszönhetően a magyar élelmiszeriparban évről-évre növekszik a feldolgozottság mértéke is. Termelési értékben hazánk az EU 28-on belül a 16., V4 tekintetében a 3. helyet foglalja el. A 2015-ös évhez képest a termelési értékünk 3 százalékos növekedést ért el.

A magyar kormány számos intézkedésével támogatja a hazai élelmiszer piacra jutását. Az élelmiszerek minőségének növelése, a vásárlói tudatosság fejlesztése, valamint a hatósági tevékenység hatékonyságának növelése érdekében tavaly júliusban „20 pontos akciótervet” fogadtak el. A Magyar Élelmiszerkönyv minőségi előírásainak szigorítása mellett a terv legfontosabb célkitűzése, hogy a magyar fogyasztók biztonságos, jó minőségű, az egészség megőrzését támogató élelmiszerekhez jussanak hozzá, s ezek minél nagyobb részét a magyar élelmiszeripar állítsa elő a magyar mezőgazdaság által megtermelt alapanyagból.

Összeállította: Csomor Zsolt