fbpx

Elkészült a vásárcsarnok a gyulai piacon

Írta: Szerkesztőség - 2014 július 09.

Elkészült a vásárcsarnok a gyulai piaconBékéscsaba, 2014. július 8., kedd (MTI) – Vásárcsarnokot épített a gyulai önkormányzat a városi piacon a tanyafejlesztési program támogatásával, a mintegy ötszáz négyzetméteres, korszerű létesítményt kedden adták át.

Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester tájékoztatása szerint a csarnok megépítésének 48 millió forintos költségéhez a város 43 millió forint támogatást kapott. Az önkormányzat pályázatát aláírásával támogatta 157 árus.

Az új csarnokban 35 standot alakítottak ki, hatvan asztalt helyeztek el, és kialakítottak bérelhető zárt üzleteket is.

A polgármester az átadáson elmondta: a piac a fürdőváros egyik kiemelt intézménye, a szabadtéri gyulai piacnak turisztikai jelentősége is van. A fürdővárosban pihenő turisták nyolcvan százaléka rendszeresen látogatja a piacot, ahol jó minőségű, ízletes helyi zöldségeket, gyümölcsöket és egyéb gyulai termékeket vásárolhat közvetlen a termelőktől.

MTI 2014. július 8.