fbpx

Emelte alapár-prognózisát a tej terméktanács

Írta: - 2014 március 24.

Emelte alapár-prognózisát a tej terméktanácsBudapest, 2014. március 21., péntek (MTI) – Emelte alapár-prognózisát a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöksége pénteki ülésén: az 2014. április 1-től 2015. március 31-ig tartó kvótaévre az alapár éves átlagára vonatkozó előrejelzése kilogrammonként 103 forint az eddigi 99 forint helyett.

A szakmai szervezet pénteken az MTI-vel közölte, az elnökség a prognózist a kvótaév során negyedévente felülvizsgálja és indokolt esetben módosíthatja.

A következő negyedévben az európai piaci helyzet alakulása egyes tejtermékek esetében átmeneti kínálatbővülést jelez előre.

A terméktanács közleményében felhívta a piaci szereplőket arra, hogy tartózkodjanak a dömpingárak alkalmazásától, a diszkriminatív árképzés tilalmának megkerülésétől, megszegésétől. A szervezet kiemelt figyelmet fordít a tisztességtelen piaci magatartásra vonatkozó valamennyi jelzésre és minden indokolt esetben soron kívüli, határozott hatósági intézkedéseket fog kezdeményezni.

Az elnökség a 2014/15-ös kvótaév első negyedévére kilogrammonként 102 forintos alapár átlagot jelez előre.

MTI 2014. március 21.