EU-agrártámogatás – Magyarország még nem vette át a hivatalos határozatot a visszafizetési kötelezettségről

Budapest, 2013. február 26., kedd (MTI) – Magyarország még nem vette át – így az még nem jogerős – azt a hivatalos határozatot, amely szerint az Európai Bizottság mintegy 9,3 millió euró, azaz hozzávetőleg 2,7 milliárd forint uniós támogatás visszafizetésére kötelezi az országot – közölte az MTI kérdésére kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóirodája.

A kedden nyilvánosságra hozott brüsszeli döntés szerint az Európai Bizottság mintegy 400 millió euró összegű szabálytalanul vagy nem megfelelően ellenőrzött módon elköltött mezőgazdasági támogatást fizettet vissza az Európai Unió tagállamaival. Ennek képezi részét a magyar visszafizetési kötelezettség is. A VM közleménye leszögezi: a szóban forgó pénzügyi rendezés a termelőket közvetlenül nem érinti.

A szaktárca jelzi: az Európai Bizottság 2007. július 11-13. között ellenőrző látogatást folytatott Magyarországon a kölcsönös megfeleltetéssel összefüggésben. Az auditorok a 2005-ös, a 2006-os és a 2007-es igénylési évekre vonatkozóan találtak hiányosságokat Magyarországon a jó mezőgazdasági és környezeti állapotra vonatkozó előírások és az azokhoz kapcsolódó ellenőrzések során. Ez képezte a pénzügyi korrekció alapját. Ez az összeg nettó 8,324 millió euró és 275,540 millió forint (azaz összesen mintegy 9,3 millió euró).

A Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint Magyarország valamennyi, a tagállamok rendelkezésére álló lehetőséget kihasznált az egyeztetések lefolytatása során, azonban az unió Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága (DG Agri) végső soron fenntartotta véleményét. Ezt az álláspontot az Agrár-alapok Irányító Bizottsága – ahol az Európai Bizottság és valamennyi uniós tagállam képviselteti magát – elfogadta.

Az MTI brüsszeli információi szerint a bizottság a kölcsönös megfeleltetéssel kapcsolatban "a jó mezőgazdasági és környezeti állapotra vonatkozó nyolc előírás rögzítésének hiánya miatt" kéri vissza Magyarországtól az elköltött pénzt. A brüsszeli testület összesen 22 tagállamtól kér vissza mezőgazdasági támogatásra kifizetett pénzeket.

MTI 2013. február 26.

mezőgazdasági támogatás