fbpx

Erősített a ZASLAW! Már elérhető az új teknős billentőpótkocsi, a Zaslaw D-764

Írta: Szerkesztőség - 2018 szeptember 25.

Közel egyéves fejlesztés és tesztelés után a Zaslaw pótkocsigyár leváltotta korábbi szériáját, és egy vadonatúj, kifejezetten tetszetős és robusztus teknős billentőpótkocsi sorozatgyártásába kezdett. Ez szeptembertől már hazánkban is – kifejezetten kedvező bevezető áron – elérhető a gazdák nagy örömére.

A Zaslaw vállalat a több mint 60 éves gyártási tapasztalatokat, a közúti pótkocsigyártásban elért gyakorlatot és sikereket kamatoztatja évről-évre a mezőgazdasági pótkocsik gyártásában. Ennek köszönhetően – a rendkívül szigorú műszaki és minőségi követelmények mellett – megszületetett az új teknős tandem pótkocsi, a Zaslaw 764-21R. Mint minden Zaslaw pótkocsit, első körben ezt is az erő, a robusztusság és a stabilitás jellemezi. A kifejezetten erős I gerenda alváz, majd az arra épülő, strapabíró 6 mm-es nagy rugalmasságú acélból készült keret, illetve 4 mm vastag oldalfalak nagy teherbírást eredményeznek. A tökéletesen megtervezett teknőforma, a sima belső felületek és az alapfelszereltségű hidraulikusan nyíló hátfal egyszerű és gyors töltést, valamint kirakodást biztosítanak.

Műszaki jellemzők

Az erős szerkezet megfelelő futóművet igényel, így erősített 13 tonna teherbírású ADR hidakkal, vagy igény esetén BPW hidakkal is kérhető. Térfogata 24-33 m3 (magasítástól függően). Kérhető hagyományos vagy K80-as vonófejjel, alapfelszereltség a vonórúdcsillapítás, a kétkörös légfékrendszer automata fékerőszabályzóval. Minél nagyobb a rakfelület annál jobb, így ideális a 7,08 m-es platóhossz.

Abroncsokat tekintve alapfelszereltségként már viszonylag széles gumi jár, 550/60R 22.5, de felár ellenében számos szélesebb és még nagyobb teherbírású abroncs közül is lehet választani. Fontos még megemlíteni a felszereltségek közül a hidraulikus támasztólábat, mint kényelmi opciót, vagy a rendkívül praktikus kormányozható tengelyt. A cégnek fontos, hogy minden gazda a saját igényeinek megfelelően juthasson hozzá Zaslaw pótkocsijához, ezért számos opció közül választhatnak.

A rendkívül tetszetős forma, hosszú hónapokon át tesztelt konstrukció meghozta gyümölcsét, melyet a kedvező árfekvés miatt a gazdák biztosan le is fognak aratni. Megbízható márkáról lévén szó – mely egyre jobban kedvelt a magyar gazdák körében – most ezzel az új típussal fogja bizonyítani, hogy egy újabb megbízható, de normál áron elérhető pótkocsival gyarapszik a Zaslaw termékpalettája, illetve a magyar pótkocsipiac.

Bővebb információk:
www.satogep.hu