fbpx

Fazekas: biztató az idei kenyérgabona-termés

Írta: - 2014 július 07.

Fazekas: biztató az idei kenyérgabona-termésKunhegyes, 2014. július 5., szombat (MTI) – Biztató az idei kenyérgabona-termés a folyamatban lévő betakarítás eddigi tapasztalatai alapján – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Kunhegyesen.

A miniszter a Hármas Kerületi Kézi Aratóversenyen mondott köszöntőjében elmondta: az aratás jelenleg szépen halad, már mindössze néhány hetet vesz igénybe. Közölte: a becslések szerint idén mintegy 5 millió tonna jó minőségű kenyérgabona kerülhet a magtárakba, amely biztosítja a hazai ellátást, a termés felét pedig várhatóan exportpiacokon tudják majd értékesíteni a gazdák.

A pocokinvázió okozta komoly károkkal meg tud birkózni az agrárium – jegyezte meg.

A több száz arató részvételével Kunhegyes határában megrendezett aratóverseny hagyományát fontosnak nevezte, mert folyamatosságot teremt a mezőgazdaságban és abban a műveltségben is, amely rá épül.

A miniszter kiemelte: a kunsági búza – ahogy régen, úgy ma is – kiemelkedő minőséget képvisel, a tokaji aszúval azonos kategóriába tartozik.

Hármas Kerületi Kézi Aratóverseny

Hármas kerületi kézi aratóverseny Kunhegyesen Kunhegyes, 2014. július 5. Marokszedők a Hármas kerületi kézi aratóversenyen Kunhegyes határában, 2014. július 5-én. MTI Fotó: Bugány János

Hármas kerületi kézi aratóverseny Kunhegyesen

Kunhegyes, 2014. július 5. Marokszedők a Hármas kerületi kézi aratóversenyen Kunhegyes határában, 2014. július 5-én. MTI Fotó: Bugány János

Hármas kerületi kézi aratóverseny Kunhegyesen Kunhegyes, 2014. július 5. Búzát kaszál egy férfi a Hármas kerületi kézi aratóversenyen Kunhegyes határában, 2014. július 5-én. MTI Fotó: Bugány

Hármas kerületi kézi aratóverseny Kunhegyesen

Kunhegyes, 2014. július 5. Búzát kaszál egy férfi a Hármas kerületi kézi aratóversenyen Kunhegyes határában, 2014. július 5-én. MTI Fotó: Bugány

Hármas kerületi kézi aratóverseny Kunhegyesen Kunhegyes, 2014. július 5. Résztvevők falatoznak a Hármas kerületi kézi aratóversenyen Kunhegyes határában, 2014. július 5-én. MTI Fotó: Bugány János

Hármas kerületi kézi aratóverseny Kunhegyesen

Kunhegyes, 2014. július 5. Résztvevők falatoznak a Hármas kerületi kézi aratóversenyen Kunhegyes határában, 2014. július 5-én. MTI Fotó: Bugány János

MTI 2014. július 5.