fbpx

Fazekas Sándor: az a cél, hogy minél több helyi termék kerüljön a piacra

Írta: - 2013 november 18.

A vidékfejlesztési miniszter szerint a cél az, hogy minél több helyi termék kerüljön a piacra. Fazekas Sándor erről szombaton Lengyeltótiban a térség növény- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdálkodóinak fórumán beszélt.

Vannak kihasználatlan területek, elveszett az a hatalmas lehetőség, amelyet a valamikor háztáji gazdálkodás, a kertkultúra, a kisméretű termelés jelentett.

Ezzel eltűntek a kiegészítő jövedelemforrást jelentő tevékenységek, és ez jelentős szerepet játszik a vidék elszegényedésében – mondta.

A mezőgazdaság célja a megélhetés biztosítása, „a megélhetéshez pedig az kell, hogy tudjunk termelni, és legyen piacunk” – tette hozzá Fazekas Sándor.

Felidézte: 2010-ben azzal szembesültek, hogy a termelők – néhány ágazattól eltekintve – el voltak zárva a magyar piacról.

Akkor tudtak eladni, ha egy felvásárlási rendszeren keresztül értékesítették termékeiket.

 

 

Fazekas Sándor: az a cél, hogy minél több helyi termék kerüljön a piacra

 

 

Az azóta meghozott intézkedésekkel lebontották az akadályokat.

A pályázatok azt a cél szolgálták, hogy a kis és közepes anyagi erejű gazdák lehetőséget kapjanak a közvetlen piaci értékesítésre – hangsúlyozta.

Hozzátette: ez alatt nemcsak a konkrét piacon történő értékesítést, hanem az üzleteknek, éttermeknek, szállodáknak történő eladást kell érteni, sőt a külföldi piacot is.

„Ez azért fontos, mert így tudjuk a magyar terméket erősíteni, a helyi terméket, amely egy adott tájra jellemző.

Így tudunk minőségi élelmiszert, prémiumtermékeket az asztalra tenni” – mutatott rá Fazekas Sándor.

Úgy vélekedett: azt, hogy van érdeklődés a hazai, ezen belül is egy adott településen, vagy térségben megtermelt helyi élelmiszerekre.

Jól mutatja, hogy az ebbe a körbe tartozó élelmiszerek értékesítése az elmúlt néhány év 6-8 százalékáról mára 10-12 százalékra nőtt.

 

2011-ben ötezer kistermelő volt az országban, most 15 ezer fölött van a számuk.

Dolgoznak a Start munka és a háztáji programban, és a Minta-menza programon keresztül a helyi közétkeztetésben szintén sokan jutnak lehetőséghez – sorolta a kedvező változásokat.

Még a munkának az elején tartunk – mondta a miniszter, hozzátéve: azt szeretnék elérni, hogy ha valaki egy kisvárosban konyhafenntartó, akkor ne a megyeszékhelyi beszerzési pontokról szerezze be az alapanyagot, hanem helyben vásárolja meg.

Ehhez nyilván feldolgozó kapacitások, kész termékek kellenek – mondta Fazekas Sándor, aki ennek érdekében célként fogalmazta meg, hogy a késztermék előállítására ösztönözzék az ágazatot.

A szaktárca vezetője kiemelte, fontos, hogy meggyőzzék a vásárlókat arról: külföldi áru helyett magyar terméket vásároljanak, „mert az jobb”, friss, biztonságos, ellenőrzött.

A kulcskérdés a kereskedelem, az értékesítés – hangoztatta, hozzátéve: „mert termelni jól tud a magyar ember, termelni a konkurenseink is nagyon jól tudnak, csak jobban tudnak eladni”.

„Nekünk ehhez a feladathoz kell fölnőnünk, és ehhez vannak a tárcának olyan eszközei, amelyekkel tudtunk élni az elmúlt időszakban” – mondta Fazekas Sándor.

Példaként említve, hogy az összfogyasztásban a magyar élelmiszerek aránya 2011-ről 2012-re 70 százalékról 75 százalékra nőtt, amit jelentős előrelépésnek nevezett.

Hozzátette: „még van tartalék, még tudjuk ezt fokozni, 80-85 százalékot kellene elérnünk.”

 

 

MTI 2013. november 16.