fbpx

Felmérik az őszi vetésű gabonák viharkárát

Írta: Szerkesztőség - 2014 május 27.

Felmérik az őszi vetésű gabonák viharkárátBudapest, 2014. május 26., hétfő (MTI) – Folyik az elmúlt napok viharos időjárása miatt keletkezett károk felmérése az őszi vetésű gabonákban – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.

Vancsura József közölte: már országszerte összesítik a károkat.

Hozzátette: azokban a térségekben, ahol a sok eső, a viharos szél és a jég nem tett kárt, és még megfelelően védekeztek is a gombafertőzések, például a sárgarozsda ellen, jól fejlettek a gabonák.

A GOSZ elnöke szerint mindezt figyelembe véve, őszi búzából az idén várhatóan jó közepes termésre számíthatnak a gazdálkodók. Vancsura József úgy vélte: az őszi búza hozama az idén elérheti az 5 millió tonnát is országosan.

Közölte: a tavaszi vetésű kukorica és napraforgó eddig jól fejlődött, nagyobb károkról eddig nem ékeztek jelzések.

A két növény esetében a májusi eső valóban aranyat ér – fogalmazott.

MTI 2014. május 26.