fbpx

Fiatal Gazda Obszervatórium programot indított az Agrya

Írta: - 2014 március 19.

Budapest, 2014. március 18., kedd (MTI) – Fiatal Gazda Obszervatórium címmel új programot indított a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) – jelentette be Mikula Lajos, a szövetség ügyvezető elnöke kedden a program első rendezvényeként megtartott „Fiatalok foglalkoztatása az agrárszektorban” konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta: a programban az Európai Unióban bevált gyakorlatot, a kiemelt témák nyomon követését alkalmazzák egyelőre két témában, az agrárfoglalkoztatás, illetve a kertészet területén.

A program keretében különböző rendezvényeket tartanak, a Központi Statisztikai Hivatallal (KSH) együttműködve közös kutatásokat végeznek majd a két témakörben – mondta Mikula Lajos.

Mikula Lajos kiemelte, hogy a kutatások tartalmát a KSH adatvagyonának célzott, a generációs kérdésekre fókuszáló elemzései, illetve a mélyinterjús lekérdezések adják. A program kommunikációs kampányában felkeresik a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, hogy segítsenek a pályaorientációban a mezőgazdaságban rejlő foglalkoztatási lehetőséget bemutatásával.

Laczka Éva, a KSH elnökhelyettese a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Agrya kérésére kutatási programot dolgoztak ki, és több részterületet is, például a mezőgépészet helyzetét is elemezni fogják.

A KSH elnökhelyettese az Agrya és a Második Hullám Vidéki Ifjúsági Szövetség közös konferenciáján tartott előadásában elmondta, hogy a mezőgazdaság aránya a GDP-ben 3-4 százalék, ugyanakkor a mezőgazdaságra építő ágazatokat is figyelembe vevő 10-12 százalék.

A hivatal adatai szerint a múlt évben mezőgazdasági tevékenységet végző gazdálkodó szervezetek száma 8442 volt, és 485 ezer egyéni gazdaságot tartottak számon. A gazdálkodók 31 százaléka 65 év feletti, az átlagéletkor pedig 56 év, ezért fontos a fiatalok szerepének növelése – mondta a KSH elnökhelyettese.

Az agrárgazdasági szervezetek tavaly 78 ezer állandó munkatársat foglalkoztattak, s évente 38 ezerre tehető az időszaki alkalmazottak száma. Ezzel szemben az egyéni gazdáságokban több mint egymilliónyian is dolgoznak. Tavaly 61 763 fiatal gazdát tartottak nyilván, ami a gazdák 12,8 százaléka, a fiatal gazdák átlagéletkora 34 év, 77 százalékuk férfi, 23 százalékuk pedig nő – ismertette a KSH elnökhelyettese.

Kiss Norbert, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) helyettes államtitkár a konferencia megnyitóján kiemelte, hogy az Európai Unióban a válság nehéz helyzetbe hozta a fiatalokat is a munkaerőpiacon. Magyarországon a kormány több programot is indított a fiatalok elhelyezkedésének segítésére, a 2024-ig szóló Nemzeti Ifjúsági Stratégia intézkedései között a foglalkoztatás és a foglalkoztathatóság kiemelt helyen szerepel.

Mikula Lajos a sajtótájékoztatón beszámolt arról is, hogy a szövetség 2014-ben is meghirdeti a Vidék Kaland programot, amelyre április 19-ig lehet jelentkezni. A városi fiatalok egy-egy hetet tölthetnek el munkával a fiatal gazdánál, a tervek szerint az idén harminc városi fiatal Magyarországon, húsz pedig Székelyföldön vehet részt a programban. A Vidékfejlesztési Minisztérium 6 millió forinttal támogatja a programot, amelyet a székelyföldi részvétel előkészítésére, lebonyolítására fordítanak – mondta Mikula Lajos.

MTI 2014. március 18.