fbpx

Figyelem, indul a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat!

Írta: Csomor Zsolt - 2018 október 24.

Szaktudás, modern technológia és mérethatékonyság: e három tényező határozhatja meg a hazai agrárium fejlődésének jövőbeli irányát és lendületét. A fiatal agrárszakembereket támogató, K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat ezért idén az agrárium mérethatékonyságának fokozására fókuszál.

A K&H Csoport felelős vállalatként az elmúlt években számos kezdeményezést indított – többek között – a fiatalok oktatása és a környezetvédelem területén, így bizonyítva elkötelezettségét a hosszútávon fenntartható fejlődés mellett. Ennek része a 2015-ben életre hívott K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat, amit a K&H az ágazat jövőbeli technológiáit és lehetőségeit felismerő agrárszakemberek támogatására idén ősszel is meghirdet: ennek fókuszában idén az ágazat közgazdasági fenntarthatósága és mérethatékonysága áll.

Hazánkban a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hagyományosan kiemelt nemzetgazdasági ágazatnak számítanak. Hogy ez továbbra is így maradjon, elengedhetetlen az ágazat fiatalítása. Az ágazat elöregedése sajnos azzal is együtt jár, hogy nem tudjuk kihasználni az agrárgazdaságban – azon belül is a mérethatékonyságban és új technológiákban – rejlő lehetőségeket, hívta fel a figyelmet az agrárium egyik aktuális problémájára Tresó István, a K&H Agrárfejlesztési főosztály vezetője.

A fenntartható termelésnek a szaktudáson és a modern eszközigényen túl a mérethatékonyság is feltétele. Az ágazat további fejlődése érdekében fontos, hogy a gazdák ne csak a következő termelési ciklust tudják finanszírozni, hanem az új beruházásokkal képesek legyenek fejleszteni, bővíteni és hatékonyabbá tenni a gazdaságukat.

A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatra az elmúlt három évben összesen 15 felsőoktatási intézmény 207 tehetséges hallgatója nyújtotta be szakmai munkáját, akik közül 29-en kaptak anyagi és szakmai támogatást tanulmányuk és kutatómunkájuk folytatásához. A Bank a legfiatalabb szakembereknek is lehetőséget biztosít, így az alapképzésben résztvevő hallgatóktól azt várja, engedjék el a fantáziájukat, és mutassák be, milyen megoldásokat látnak az élelmiszerpazarlás megállítására.

A pályázatra 2019. február 17-ig lehet jelentkezni.
A részletek az alábbi linken érhetők el:
https://www.kh.hu/csoport/fiatalok-oktatasa

Összeállította:
Csomor Zsolt