A kártevő molylepkék migrációja
Az állatfajok vándorlása természetes folyamat. A megváltozott környezet és életfeltételek arra késztetik az élőlényeket, hogy új, számukra megfelelő élőhelyet találjanak. Ez a vándorlás. A vándorlás oka lehet biotikus és abiotikus tényező is. A biotikus okok közé tartozik a táplálék mennyiségének és minőségének csökkenése, a parazitoid nyomás, a faj gradációja vagy a konkurens populáció(k) felszaporodása. Az abiotikus okok közé sorolható az időjárás, a talaj, a hőmérséklet kedvezőtlen változása. Egy szűktűrésű (sztenök) faj esetén ez a csekély változás is vándorláshoz vezethet.
Migránsok és ingerküszöbök
A populációk kolonizáló egyedei olyan tulajdonsággal bírnak, amelyek előnyösek egy új területet meghódítani próbáló faj számára. Ez az aktuális elterjedési terület határain túl nyúló vándorlás sok esetben nem jár a faj sikeres megtelepedésével, mert a szaporodási feltételek nem adottak, azonban vannak olyan esetek, amikor a faj kolonizáló egyedei sikeresen meghódítják az új élőhelye(ke)t.
Az új élőhelyekhez való eljutás lehet természetes és mesterséges folyamat is. Ma az Európán belüli populációk mozgásai összefüggenek a klíma változásával, de nem elhanyagolható az sem, hogy a növényi szaporító anyagok esetenként nem kellően ellenőrzöttek, így azokkal a károsító rovarfajok sokkal gyorsabban eljutnak potenciális élőhelyekre, mint természetes úton. Az áruk szabad áramlásával számos olyan faj került be Európába, amely itt nem őshonos. A csomagolóanyagok között, élő és holt növénnyel ma bárhová egyszerűen bekerülhetnek idegen fajok. Ezek a fajok az eredeti élőhelyüktől eltérően nem találkoznak a populációikat szinten tartó parazitoidokkal vagy más, a populáció nagyságát korlátozó tényezővel, konkurenciával. Az új hazában még nem „találták meg” őket az őshonos parazitoidok, így megvan a lehetőségük a gyors felszaporodásra, és olyan mérvű kártételre, amely a hétköznapi ember ingerküszöbét is átlépi.
Cikksorozatom harmadik részében Európán belül migráló (új kolóniát alapító) fajokról lesz szó, valamint egy nálunk őshonos, de tápnövényt váltó fajról, amely az erdei ökoszisztémából sikeresen váltott az agrár-ökoszisztémára.
Európán belül vándorló és hazánkban új fajok
Jellemzően dél-európai elterjedésű fajokról van szó. Vagy emberi gondatlanság, vagy természetes folyamat részeként már tagjai a magyarországi faunának.
1. ábra: Boróka tükrösmoly (Cydia interscindana Möschler, 1866). Hím imágó. Fotó: Takács Attila
Boróka tükrösmoly
(Cydia interscindana Möschler, 1866)
Alaktani leírása: A lepke (1. ábra) viszonylag kis termetű, szárnyfesztávolsága 10-15 mm. Elterjedése: Európa következő országaiban találták eddig meg a fajt: Franciaország, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Svájc. Életmódja: Ez a molylepke a sodrómolyok (Tortricidae) családjába tartozik. Hazája eredetileg Dél-Európa, ezen belül Olaszország, Spanyolország, Franciaország. Ott a tápnövénye a vörös boróka (Juniperus oxycedrus), amely hazánkban nem őshonos. Magyarországon 2014-ben került elő egy feromoncsapdás vizsgálat során. Az imágók a szürkületi időszakot követően a legaktívabbak. Hernyója Magyarországon valószínűleg a közönséges borókát (Juniperus communis) fogyasztja. Az imágó a mesterséges fényre nem repül, viszont az almamoly (Cydia pomonella) feromonjára igen érzékeny. A májusi és az augusztusi rajzások közötti másfél hónapos szünet két nemzedék kifejlődésére enged következtetni (2. ábra). Hazánkba valószínűleg borókaszállítmánnyal érkezett, és a klíma melegedésének köszönhetően ez az alapvetően mediterrán elterjedése’ lepke megtelepedett. Jelenleg hazai kártételéről még nincsenek adatok.
2. ábra: Boróka tükrösmoly (Cydia interscindana Möschler, 1866) rajzásdiagramja Budapesten 2014 -ben.
3. ábra: Füge-levélmoly (Choreutis nemorana Hübner, 1799) imágója. Fotó: Takács Attila
Füge-levélmoly (Choreutis nemorana Hübner, 1799)
Alaktani leírása: A lepke kis termetű, szárnyfesztávolsága 15-20 mm, az elülső szárny alapszíne vörösesbarna, sárgás behintéssel, két világos harántsávval. A hátsó szárny alapszíne sötét barna, rajta két apró sárgás folt látható. Elterjedése: Európa következő országaiban találták meg eddig a fajt: Németország, Ausztria, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Franciaország, Görögország, Olaszország, Macedónia, Spanyolország, Svájc, Románia, Ukrajna. A Palearktikum keleti részén egészen Üzbegisztánig, déli irányban pedig Észak-Afrikáig elterjedt; mivel monofág, ezért csak ott, ahol a tápnövénye is megél. Elterjedésének északi határát Közép-Európában éri el, Európa északabbi területein nem fordul elő. Életmódja: Ez a szép molylepke (3. ábra) a levélmolyfélék (Choreutidae) családjába tartozik. Nálunk sem a lepke, sem a tápnövénye, a füge (Ficus carica) nem őshonos. A Mediterráneumban a füge ismert kártevője, gyakori faj, lombkártételen kívül a hernyók a gyümölcsöt is károsítják, rontva az értéküket, illetve utat nyitva a kórokozóknak.
4. ábra: A fekete szemölcsös hernyók szövedék védelme alatt hámozzák a füge leveleit. Fotó: Takács Attila
A fekete szemölcsös hernyók (4. ábra) színe sárgászöld. Május közepétől a hernyók fehér szövedéket szőnek, a füge levelét összehúzzák és hámozgatják, majd, ahogy nőnek, lyuggatják. A báb 7-8 mm hosszú, barna színű, erős fehér szövedékbe burkolt, amelyet a hernyó a tápnövény levélszél behajtásával hoz létre. A lepkék telelnek át, amelyek már áprilistól repülnek. A petéiket csomókban helyezik a füge levelek színére. Magyarországon az első példányokat az 1930-as években találták, de ezután évtizedekig nem került elő a faj. Új adatok a 2010-es évek elejéről vannak. Mára szinte az egész országban elterjedt, természetesen csak ott, ahol a tápnövénye is él. Az első nemzedék imágói júliusban repülnek, virágokon táplálkoznak. Általában kétnemzedékes. Kártétele Magyarországon eddig nem volt jelentős, általában a kertekben ültetett fügebokrokon okoz esztétikai kárt. A klímaváltozás kedvez a faj terjedésének, szaporodásának, így a jövőben nem zárható ki a növényvédelmi jelentősége.
5. ábra: Ostorfa sátorosmoly (Phyllonorycter millierella Staudinger, 1871) bábja. Fotó: Takács Attila
6. ábra: Ostorfa sátorosmoly bábgubója. Fotó: Takács Attila
Ostorfa sátorosmoly
(Phyllonorycter millierella Staudinger, 1871) Elterjedése: Európa következő országaiban találták meg eddig a fajt: Horvátország, Franciaország, Gibraltár, Görögország, Olaszország, Macedónia, Spanyolország, Svájc. Hazánkban 2016 őszén került elő. Életmódja: A lepke két generációs, bábként (5-6. ábra) telelő faj. Tartós magyarországi megtelepedése még nem bizonyított, jelenlegi elterjedési területe kicsi, jelenleg is folynak a fajjal kapcsolatos kutatások, mind a biológiáját, mind az elterjedését tekintve. A Mediterráneumban elterjedt lepke hernyójának tápnövénye a külföldi szakirodalom szerint csak a déli ostorfa (Celtis australis). A növény magyarországi előfordulásairól hiányos ismereteink vannak. A fa levelein készített alsó foltaknája (7. ábra) könnyen megfigyelhető. Magyarországon nem csak a déli ostorfa leveleiben találtam aknát, hanem az észak-amerikai elterjedésű nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) leveleiben is. Az előzőek ismeretében nem kizárt annak a lehetősége, hogy a felfedezett molylepke akadálytalanul szét fog terjedni az országban, mivel a nyugati ostorfát előszeretettel ültetik mindenfelé.
7. ábra: Ostorfa sátorosmoly levélaknái. Fotó: Takács Attila
Vadgesztenye aknázómoly
(Cameraria ohridella Desca et Dimic, 1984)
Alaktani leírása: A lepke barnás alapszínű. Az elülső szárny aranyló felszínét két összefüggő és két, középtájon megszakadt fehér, a szárnycsúcs felől feketével szegett keresztsáv díszíti. A szárnytőnél egy fehér csík fut be kb. a szárny 1/6-ig. A hátulsó szárny ezüstszürke. Elterjedése: A faj az északi területeket kivéve egész Európában elterjedt, többek között az Egyesült Királyságban, Svédországban, Finnországban, Németországban, Dániában, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban, Svájcban, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Macedóniában, Görögországban, Bulgáriában, Luxemburgban és Liechtensteinben. Életmódja: Európai faj, melyet 1986-ban írtak le a macedóniai Ohridi-tó mellékéről. Érdekes, hogy a Cameraria nemzetség többi faja mind észak-amerikai elterjedésű. Leírása óta folyamatosan terjedt nyugat és észak felé, hazánkban először 1993-ban észlelték. Az 1994. évi tömegszaporodását követően 1997-re az egész országban elterjedt. Változó nemzedékszámú faj, Magyarországon 3 nemzedéke van. A lepkék a nyár folyamán szinte folyamatosan rajzanak, a hernyók őszig károsítanak és az aknában bábozódnak. Az őszi nemzedék hernyói az aknában, báb alakban a lehullott levélben telelnek át. Egyetlen tápnövénye a fehér virágú, dél-európai vadgesztenye (Aesculus hippocastanum), a többi Aesculus-fajt a lepkék elkerülik. A városi vadgesztenye-fasorok és a parkokban ültetett fák veszélyes kártevője. A természetes ellenségek, különösen a parazitoid fajok szerepe jelentős. Az ellene való védekezés sarokpontja a levelekben áttelelő bábok gyérítése, fontos megjegyezni, hogy a komposztálás nem megoldás a bábok gyérítésére.
Darázsszitkár
(Synanthedon vespiformis, Linnaeus, 1761)
Alaktani leírása: A lepke szárnyfesztávolsága 1522 mm. (8. ábra). Elülső szárnyának középszalagja rézvörös, vagy legalább a szegély felé eső részében rézvörössel határolt. Vállfedői sárgával szegélyezettek. Potrohának második, negyedik és a hatodik szelvényén sárga gyűrű van. A hím farpamacsa felül kékesfekete, a nőstényé aranysárga. Elterjedése: Egész Európában elterjedt, gyakori faj. Életmódja:
A hernyó tápnövénye: tölgy, bükk, szelídgesztenye, de kárt okozott már őszibarackban és mandulában is. Az utóbbi években Magyarországon súlyos károkat okozott tüskétlen szeder (Rubus) ültetvényekben. A gyökérnyak környékére lerakott petékből kikelő csontfehér hernyók járatokat rágnak a kéreg alatt. Az így károsított növény fejlődése lelassul, és végül elpusztul. A megtámadott növényben már néhány hernyó rágása a teljes pusztulással járhat. A darázsszitkár megtermékenyített nőstényei a ribiszkeszitkárral el lentétben nem a gazdanövény hajtásaira, hanem a gyökérnyakra rakják le petéiket. Védekezés: Ha a szedertöveket talajjal feltöltjük, akkor a nőstény lepke nem tudja lerakni petéit. Ezt a műveletet a rajzás kezdete előtt kell elvégezni. A rajzás minden évben más és más, így az előrejelzés elengedhetetlen feltétele az eredményes védekezésnek. A szitkárimágók számát gyéríthetjük a varsás feromoncsapdákkal is. Melaszcsapdákkal a nőstény szitkárok is nagy számban foghatók.
8. ábra: Darázsszitkár (Synanthedon vespiformis, Linnaeus, 1761) hímje. Fotó: Takács Attila
Ajánló
Amint olvashatták, a kémiai védekezés nem minden esetben hatásos, vannak szituációk, amikor agrotechnika segítségével sokkal eredményesebben tudunk a károsítók ellen védekezni, lásd: gyökérnyak töltögetése, ősszel lehullott lomb megsemmisítése. Ajánlott hatóanyagok az aknázómolyok elleni védekezésben: vadgesztenye aknázómoly és egyéb levél-aknázómolyok ellen: triflumuron, tiametoxam, acetamiprid, cipermetrin, dimetoát, diflubenzuron, lambda-ci-halotrin. Egyéb hatóanyagok: Bacillus thuringiensis var. kurstaki, Bacillus thuringiensis ssp. israeliensis, azadiraktin. A füge esetében nincs engedélyezett növényvédőszer.
Takács Attila
