fbpx

Gabonatermesztők: ígéretes az őszi vetésű gabonák állapota

Írta: - 2014 március 12.

Gabonatermesztők: ígéretes az őszi vetésű gabonák állapotaBudapest, 2014. március 11., kedd (MTI) – Ígéretes az őszi vetésű gabonák állapota – mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke kedden az MTI-nek.

Hozzátette ugyanakkor, hogy főként ország északi részén több helyen a szükséges 100 milliméter csapadéknál kevesebb – például Heves megyében 40 milliméter – esett, így ezekben a régiókban a csapadékhiány gondot okozhat a későbbiekben.

Szólt arról is, hogy a gazdálkodók már túl vannak a repce első fejtrágyázásán.

Vancsura József felhívta a figyelmet, hogy az enyhe téli időjárás miatt a kártevők ellen várhatóan a szokásosnál intenzívebb védekezés szükséges. A gazdálkodóknak ugyanis számolniuk kell a különböző kórokozók, jártevők szokásosnál tömegesebb megjelenésével.

A talaj-előkészítést a tavaszi vetésű növények – például a kukorica és a napraforgó – alá most végzik a gazdák. Vancsura József szerint a tavaszi vetési munkák elvégzéséhez van elegendő vetőmag.

MTI 2014. március 11.