fbpx

GOUDÁBÓL ÉRKEZŐ DIÁKOK KÓSTOLJÁK A MAGYAR GAZDÁK SAJTJÁT

Írta: Szerkesztőség - 2015 április 23.

A PARTNERISKOLAI PROGRAM RÉSZE AZ AGRÁRKIÁLLÍTÁS  MEGLÁTOGATÁSA

A napokban Vásárhelyre látogat a hollandiai Gouda református gimnáziumának egyik osztálya. A diákok tanáraikkal a Bethlen Gábor Református Gimnáziummal két éve indult testvériskolai csereprogram keretében ismerkednek a város és a környék nevezetességeivel, többek között a mezőgazdasági kiállítás és vásár érdekességeivel. 
A 2012-ben létesült iskolai partnerségi programnak az ad értelmet, hogy nemcsak papír marad, hanem a valóságban is életre kel. Már második alkalommal látogat hozzánk református testvériskolánk, a Driestar College tanár- és diákcsapata, viszonozva a mieink kétszeri hollandiai látogatását. Még további látogatásokat is tervezünk, főként, ha közös nemzetközi Erasmus-pályázatunk is sikeres lesz – közölte Dr. Kádár Péter, a gimnázium igazgatója.
A kedd este érkező diákcsoport megismerkedik a vendéglátó gimnáziummal, az Ótemplommal és a Belváros más nevezetességeivel. Kirándulást tesznek a mártélyi Holt-Tiszához és Szegedre, valamint Budapest kiemelkedő látnivalóit, köztük az Országházat és a Budai várat is fölkeresik.
A Goudából érkező középiskolások különleges csemegeként szeretnék megkóstolni az alföldi magyar gazdák tejtermékeit, sajtjait összevetve azokat szülővárosuk ízeivel.
(Bethlen Sajtószolgálat)