Halottat élesztget a bajnok

Orvosi javaslatra lett világklasszis, de a vadak szerettették meg vele a mezőgazdaságot

Hallottunk már olyat, hogy egy vérbeli városlakó az élete egy váratlan pontján beleszeret a földművelésbe, és szakít ízig-vérig városias életszemléletével? Igen, e lap hasábjain, ha nem is gyakran, de előfordul ilyen példa: tavaly nyári méhkeréki gazdaportrénk alanya – Varga Ferenc – az informatikus-cégvezetői pályát váltotta le növénytermesztő-állattartó gazdasága vezetéséért. Most ismét egy hasonlóan különleges pályaváltót, „pályagazdagítót” mutatunk be: egy többszörös olimpiai és világbajnok sportolót, aki – hogy tovább gyarapítsuk a meglepő fordulatok sorát – orvosi javaslatra kezdett úszni, hogy aztán a vízilabda egyik legendás hazai főszereplője legyen. Év eleji gazdaportrénkban Szécsi Zoltánt kerestük fel.

Soha fel sem merült…!

Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt – hangzik a kissé megkopott, szentimentálisnak ható szófordulat. Ám hogy ez a frázis is valós élethelyzeteken alapul, arra a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán esete is bizonyíték.

– Aktívan sportolok ma is, de mindenki tudja, hogy az élsportból viszonylag fiatalon távozik az ember. Pár éve természetesen bennem is felmerült, mihez fogok kezdeni, ha már a versenyzésben nem veszek majd részt. Az, hogy gazdálkodó leszek, hogy valaha is a mezőgazdasággal kezdjek foglalkozni, az egyáltalán fel sem merült bennem. És ez minden bizonnyal így is maradt volna, ha nem öröklök szántóföldet – fog rutinos nyilatkozóként az előzmények felgombolyításába a több olimpiai mellett tucatnyi világbajnoki arany- és ezüstéremmel rendelkező vízilabdakapus. A földdel való foglalkozás az ő estében kimerült annyival, amennyit kisgyerekként ellesett a családi kiskertészetben folytatott virágültetésben. Mígnem a családi örökség kapcsán szembe kellett nézzen a döntéssel: eladja vagy a nyakába veszi a földművelés gondját…

A baktérium a barátom

Ma már közhely az, ami sok évtizeddel ezelőtt még csak elvont kutatási terület volt – baktériumok nélkül nincs egészséges és termékeny talajélet. A talajbaktériumok szerepe különösen amiatt értékelődik fel, hogy – s ez sajnos szintén közhely – az erőltetett, túlzott mennyiségű és egyoldalúan kemikáliaalapú műtrágyázás mind nagyobb területeken pusztítja ki a talaj organikus életét. A(z intenzív) termesztésben használt növényvédő szerek és műtrágyák káros hatásait elsősorban a talajbaktériumok képesek hatékonyan ellensúlyozni, sőt, tartós alkalmazásuk révén akár a „halott” termőföldek is új életre kelhetnek.

A mai, leginkább nyereségszemléletű mezőgazdaságban sokakban ellenérv, hogy a különféle inputanyagok mellett a talajbaktériumok is pénzbe kerülnek… Ugyanakkor azonban ezek mellett több, részben a gazdaságosságot is eredményező érv szolgál. Bár tény, hogy ezek nem pótolják, hanem „csupán” kiegészítik a szerves és műtrágyák használatát, ám következetes és folyamatos, okszerű alkalmazásuk révén rendkívül nagymértékű, akár 60-90%-os műtrágya-hasznosulás és a vegyszeralapúnál sokkal eredményesebb növényvédelem érhető el!

A másik – egyszerre morális, ökológiai és gazdasági – érv az, hogy az immár bő félévszázados vegyszeralapú növényvédelem és talajtáplálás súlyos leromlást, pusztulást okozott a termőföld-készletünkben. A bolygó termőföld-erőforrásainak egyharmada(!)romló állapotú, a termőföld alapvető funkciói csökkennek, sőt gyakran meg is semmisülnek – állapította meg az ENSZ már évekkel ezelőtt. Ugyanakkor a biológiailag egészséges, termőképes talajok kialakulása nem években, hanem évtizedekben-századokban-ezredekben mérhető… Ma a becslések szerint 40-60 esztendőre elegendő csupán a növekvő lélekszámú emberiség talajkészlete. Egy szó, mint száz: a baktériumtrágyák és talajbaktériumok szerepe ennek a globális egyensúlynak a helyreállítása miatt is döntő fontosságú. Hosszabb, többéves alkalmazásuk révén nő a humusztartalom, javul a vízmegtartó képesség és a növények dús terméséhez szükséges talajszerkezet minősége, a termőföld megművelhetősége (ami a jobb-több termés mellett szintén költség-megtakarítást eredményez).

„Az, hogy gazdálkodó leszek, egyáltalán fel sem merült bennem… aztán egyszer csak őzeket, nyulakat, meg egy vaddisznócsaládot pillantottunk meg a táblák szélén. Úgy hatott rám az élmény, mint egy robbanás. Azt hiszem, ott, azonnal meghoztam a döntést, és soha, egy pillanatra sem bántam meg azóta.”

Szemben a vadakkal, a kihívással

– Akkor dőlt el minden, amikor legelőször megnéztük a birtokot. Kicsivel több, mint 40 hektár szántóföldet örököltem, benne néhány hektár legelőnek valót. Ahogy bejártuk a földet, láttunk őzeket, nyulat, aztán egyszer csak egy vaddisznócsaládot pillantottunk meg a táblák szélén. Nyugodtan, sőt, egy kicsit mintha sértődötten ácsorogtak volna, és kisvártatva komótosan távoztak… Úgy hatott rám az élmény, mint egy kisebbfajta robbanás. Azt hiszem, ott, azonnal meghoztam a döntést, hogy dehogyis válok meg a földtől, hanem gazdálkodni fogok. És soha, egy pillanatra sem bántam meg azóta – vezet röviden a lényeghez Szécsi Zoltán.

A kihívások legnagyobb részét először természetesen a számára addig teljesen idegen szakma, a tennivalók feltérképezése tette ki. – Szerencsés alkatom van: természetesen nem tudok mindent, de valahogyan mindig tudom, hogy ki az, aki tudja a választ az én problémámra – fogalmaz Zoltán, és tény, hogy a folytatás egy másik régi bölcsességet is igazolt: aki tudja, mit akar, annak hamar akadnak segítői.

Tápanyag-utánpótlás nagy dózisban

Elsőként is a földörökléssel együtt megismerkedtek azzal a Pista bácsival, aki a környéken lakik, és tüstént az új Szécsi-birtok fontos támaszává vált. – Nagy kár, hogy nem az ő kezében volt a gazdaság korábban. Mivel a területet azelőtt bérelték, totálisan lepusztultak, kimerültek: biológiai értelemben szó szerint halott volt a föld. Pista bácsi útmutatásai alapján nekifogtunk lazítással, folyamatosan nagy dózisú és komplex talajtápláló inputanyag-kijuttatással életre kelteni. Messze többet kellett és kell kicsit még manapság is adni, mint amennyi a növénytermesztéshez szükséges lenne, és nem sajnáljuk a baktériumtrágyát sem. Azelőtt két éven át annyi ereje sem volt a talajnak, hogy a tarlón maradt szárat lebontsa – meséli Zoltán. A kimerült talaj kétségtelenül igényli a kiemelt törődést: 15-20 liter tarlóbontót mind a szépen termő árpa, mind a korábban 5,3 pH-s napraforgó földje megkövetel, és természetes, hogy immár a szárat is visszaforgatják a termőtalajba. A baktériuminput a várakozásaiknak megfelelően mind jobban segíti a szerves és műtrágyák feltáródását. – Mivel egyelőre nem ebből élek, nekem egyáltalán nem a minél nagyobb haszon miatti kizsigerelés, hanem valóban az a fontos, hogy újra termővé váljon a birtok – mondja Zoltán, aki emellett másik támogatója, egy ismerőse révén talált rá arra a növényvédelmi szakemberre, aki ellátta a szükséges tanácsokkal a műtrágyák és vetőmagok ismeretével, így indult a kalászos-, napraforgó-, repce- és a takarmány érdekében lucernatermesztés a Heves megyei földeken.

Arc, kép. A ma már többgyermekes vízipólóbajnok, 1977-ben született Budapesten. Bár sportpályáját a szárazföldön – tenisszel, kosár- és röplabdázással – kezdte, végül orvosi javaslatra „szállt vízre”, és kezdett úszni. Innen nyílegyenes úton jutott oda, hogy már 18 évesen tagja lett a junior válogatottnak, aztán egymást követték a – ma már terjedelmi okok miatt is csaknem felsorolhatatlan számú – érmek a nemzeti és európai bajnokságoktól a világ- és olimpiai elsőségig. Szécsi Zoltán első házasságából egy lánya, Júlia és egy fia, Marcell, a másodikból egy fia, a ma kétéves Zénó született. Sportkarrierje közéleti vonatkozású elismeréseként három alkalommal kapott köztársasági érdemrendet, 2008-ban pedig Budapest díszpolgárává is megválasztotta a fővárosi közgyűlés.

„Többre megy a magyar mezőgazdaság, ha jó minőségű terméket állít elő, és exportál, mint ha csak az alapanyagot tudná a piacra vinni.”

8 tonnával térül meg a termőföld-reorganizáció

Bár Szécsi Zoltán ma is sportol, időközben maga is egyre többet megtanult a gazdálkodásról: aranykalászos és agrártechnikusi képesítéseket szerzett. Nemcsak ez mutatta meg az elmúlt években, hogy komolyan gondolja: mind nagyobb földterületet vont saját művelés alá. – Ma már az eredeti 40 hektár mellett 120 hektár szántón dolgozunk, amihez már majdnem 30 hektár legelőnk van – folytatja az új gazda. – Kukoricával nem akartunk kezdeni: errefelé annyi a vad, hogy nagy lenne a kár, a lucerna viszont fontos az állatainknak. Több, mint 50 szarvasmarhánk van, Az első évünkben természetesen nem volt haszon a gazdálkodáson, de nem is voltak ilyen elvárásaim: a talajt kellett reorganizálni, gépesíteni kell, embert kell alkalmazni, folyamatosak a beruházások… Most ott tartunk, hogy kezd kiegyenlítődni a ráfordítás a bevételekkel. És ebben elég jók az eredményeink: az árpám több mint 8 tonnát(!) hozott hektáronként akkor, amikor az átlag az 5 tonnát sem érte el, és kiváló minőségű lett a búzám. Egyelőre nem is tervezem, hogy tovább növekedjünk: most az a fontos, hogy eladható legyen az, amit megtermelünk, előállítunk – összegzi Szécsi Zoltán.

Tervek és kitörési receptek

Ha növekedési tervek tehát nincsenek is, közép- és hosszabb távú beruházási elképzelések egyre inkább kirajzolódnak a Szécsi-gazdaságban. Az egykori élsportoló mostanában kisüzemi feldolgozó-ipari fejlesztésen gondolkodik. – A takarmánytermesztés és a tejhasznú szarvasmarha-tartás alkotta folyamat következő állomás a terményeink: tej, liszt, sajt, és majdan a sertéstartás révén sonka és más egyebek feldolgozása lesz. Többre megy a magyar mezőgazdaság, ha jó minőségű terméket állít elő, és exportál, mint ha csak az alapanyagot tudná a piacra vinni. Ehhez persze minden pályázati támogatást szeretnénk igénybe venni, hiszen mindehhez a mai 6 fős alkalmazotti körön túl ennek legalább a duplájára szükségünk lesz – fejti ki Szécsi Zoltán. Ő amiatt sem aggódik, ami 2020 után – vélhetően – vár a magyar agráriumra is: azaz az EU mezőgazdasági, felzárkóztatási és egyéb támogatásainak a kivezetése, csökkentése, szerkezetük átalakítása. – Ha a támogatások nélkül árdrágulás következne be, akkor az egyes államoknak kellene árat emelni vagy védővámokat bevezetni, de alapvetően azt hiszem, kicsit túlizguljuk ezeket az eshetőségeket… Valamiféle támogatásra mindig szükség lesz, hogy a föld eltarthassa a belőle élőket.