fbpx

Harminchárom kukorica hibrid vett részt a GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérletében

Írta: Csomor Zsolt - 2019 január 03.

A kísérlet célja továbbra is ugyanaz: objektív eredmények birtokában a gazdálkodók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhassanak, ismertette Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

kukorica

A szakmai felügyeletet 2018-ban is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosította. A kilenctagú testületben a gazdálkodók, feldolgozók, kereskedők és fajtatulajdonosok egyaránt jelen voltak. A kísérleteket a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végezte és értékelte. 2018-ban a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó összesen 33 hibridet vizsgáltak a szakemberek. 2018-ban újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtették az esélyt a versenyben való részvételre.

2018. évtől kezdődően számos újítást vezettek be. A korábbi években a fajták érésdinamikai vizsgálata mindössze néhány helyszínre korlátozódott. 2018-ban az állami elismerés hatósági vizsgálataiban alkalmazott standard fajták kísérletbe állításával minden fajta esetén FAO érték meghatározásra nyílt lehetőség. A vizsgált és megjelölt FAO értékek az eltérő évjárati körülmények hatásaként természetesen eltérést mutathatnak az állami elismerésben hivatalosan deklarált, illetve a fajtatulajdonosok által közzétett és publikált értékektől. A NAK jogszabályi felhatalmazás alapján a vizsgálati eredmények – becsű módszer szerint értékelt – listáját ajánlati fajtalistaként kezeli és javasolja a hazai termesztők számára. Minden okuk megvan feltételezni, hogy a hazai kukoricatermesztést nagymértékben segítő, erős és jó terméseredményt produkáló fajtasort sikerült összeállítani, hangsúlyozta Takács Géza.

A fajtakísérletek eredményeiről elkészült összefoglaló kiadvány letölthető a Vetőmag Szövetség honlapjáról.