fbpx

Hétvégén Szentlőrincen a helye

Írta: - 2016 augusztus 12.

Augusztus 12-én nyitja meg kapuit a Szentlőrinci Gazdanapok, amelyen a korábbi évek hagyományaihoz híven az AXIÁL Kft. is megjelenik. A bajai központú vállalkozás 500 négyzetméteres standja a B3/1 kiállítói területen lesz megtekinthető.

A Baranya Megyei Vállalkozói Központ szervezésében immáron 23. alkalommal megvalósuló kiállítás augusztus 12. és 14. között várja a látogatókat, akik 20.000 négyzetméteres füves kiállítási területen, 1100 négyzetméteren hőszigetelt, fedett pavilonokban, valamint további 1000 négyzetméteres könnyűszerkezetes pavilonokban, és rendezvénysátorokban ismerhetik meg a magyar mezőgazdaság kincseit, értékeit.

A kiállításon közel 60 cég, köztük az AXIÁL Kft. is prezentálja különféle erő- és munkagépeit, bemutatásra kerülnek a helyi termékek, élelmiszerek, idén is megtekinthető lesz a nagy népszerűségnek örvendő őshonos állatok udvara, valamint a kisállat-kiállítás. Lesz kézműves vásár minőségi kínálattal, megrendezik „A helyi termék a vidék jövője” elnevezésű szakmai konferenciát, ahol a magyar agrárium jeles képviselői tartanak előadásokat. A vásár ideje alatt, vasárnap kerül sor a Nemzeti Vágta előfutamára, a Szentlőrinci Vágtára, amelynek felvezetőjében a Pécsi Huszáregyesület, a Magyar Szablyavívó Iskola, a Zrínyi Vitézek és a Tenkes Lovas-tanya csikósai is szerepelnek. A szervezők nem csupán a szakembereket szeretnék elérni, hanem a környékbelieket és a családokat is, akik részére tartalmas programokkal készülnek a Pécstől mindössze 20 km-re fekvő Szentlőrincen. További információ a kiállításról itt: http://bmvk-gazdanapok.eu/latogatoknak/altalanos-informaciok

És ha már megsimogatott minden ritka és szép állatot, megkóstolt minden finom falatot, és megnézett minden, az Ön szórakoztatására szervezett közönségprogramot, nézzen be a gépes részlegbe is, ahol az AXIÁL Kft. munkatársai szeretettel várják!

A 25 éves cég a következő gépeket állítja ki:

  • egy Fendt 313 S4 Vario és egy Landini 6-140C LS erőgépet,
  • egy Manitou MLT 735 120 LSU rakodógépet,
  • egy Berthoud Sprinter 2500/18 permetezőt,
  • egy Sulky SX 3 gabonavetőgépet,
  • egy LEXION 660 T4F kombájnt CONSPEED 6-75FC kukorica adapterrel,
  • egy ARION 640-es traktort DISCO 3600 C CONTOUR kaszával szerelve,
  • valamint egy Gehl R190 csúszókormányzású kompakt rakodógépet.

A gépekről és a vállalat egyéb termékeiről, szolgáltatásairól bátran kérdezze a helyszínen dolgozókat vagy további információkért látogasson el a www.axial.hu oldalra!