fbpx

Idén több mint 14 ezer kisdiák vett részt a Vesd bele magad! programban

Írta: - 2014 május 23.

Idén több mint 14 ezer kisdiák vett részt a Vesd bele magad! programbanBudapest, 2014. május 22., csütörtök (MTI) – Az idén 241 általános iskola több mint 14 ezer kisdiákja ismerkedhetett a kertészkedés alapjaival a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) által negyedik éve szervezett, „Vesd bele magad!” programnak köszönhetően – közölte az Agrya az MTI-vel csütörtökön.

A programban kisiskolás, jellemzően 6-10 éves gyerekek kaptak vetőmagcsomagot, benne 5 zöldség – zöldborsó, hónapos retek, vöröshagyma, sárgarépa, cékla – vetőmagjával.

Mint írták, az általános iskolák koordinációja mellett a gyerekektől azt kérték, hogy a vetőmagot otthon vessék el, és ami megterem, azt fogyassza el a család. A cél a szemléletformálás, hogy megmutassák, kevés munka befektetésével egy család meg tudja termelni a saját ellátásához szükséges friss zöldséget és nem kell azt a nagyáruházakban megvásárolni. A program a gyerekek felelősségérzetét is fejleszti, hiszen rajta múlik, hogy az elvetett magból mi lesz, lesz-e egyáltalán belőle valami. A programot – amelynek fővédnöke a vidékfejlesztési miniszter – évek óta nem szociális alapon szervezi az Agrya, így nincs semmiféle különbségtétel a gyerekek között, a cél a szemléletformálás és a tájékoztatás.

Az induláskor, 2011-ben 22 általános iskola 2147 diákja vett részt, 2012-ben már 339 általános iskola 21 146 diákja, 2013-ban 394 általános iskola 24 675 diákja kapcsolódott be.

Kiemelik: az idei évben zártkörűen, csak a már 2013-ban is részt vevő iskolák között meghirdetett programba 241 általános iskola 14 920 kisdiákja kapcsolódott be és kapott vetőmagcsomagot március közepéig. Az iskolák egyharmada már harmadik éve részese a programnak, a kezdeti 22 iskolából három iskola diákjai még 2014-ben is veteményeznek. A magokat a gyerekek elvették, és szépen fejlődnek a vetemények, van mit megmutatni.

A gyerekek az élményeiket, fotóikat, rajzaikat immáron 2011. óta az önkéntes segítőként közreműködő általános iskolai pedagógusok segítségével a www.vesdbelemagad.hu weboldalon osztják meg az érdeklődőkkel. A 2014. évi kertészkedésről több száz blog bejegyzés és közel kétezer fotó került fel a weboldalra.

A Vesd bele magad! program pénzügyi alapját az előző évekhez hasonlóan csak pénzbeli magánadományok jelentik, az Agrya állami támogatás nélkül biztosítja a vetőmagcsomagokat.

A közlemény szerint a múlt évhez hasonlóan a Cargill Magyarország a projekt kiemelt támogatója, a finanszírozáshoz magánszemélyek és az Agrya partnerei – Axiál, Yara, Syngenta, OTP Bank, AGRO.bio is hozzájárultak.

MTI 2014. május 22.