fbpx

Hogyan válasszunk permetezőgépet ültetvényünkhöz?

Írta: Szerkesztőség - 2013 július 15.
Megfelelő gépekből jelenleg igen nagy a választék. Ezt az teszi lehetővé, hogy a gépeket építőszekrény rendszerben készítik, vagyis olyan gépcsaládokat alakítanak ki, amelyekben az egyes típusok azonos gyártmányú, de különböző méretű és teljesítményű részegységekből kerülnek összeszerelésre.
A gépek gyártását megkönnyíti, hogy a főbb részegységek nagy választékban állnak rendelkezésre.
Az alkalmazott szivattyúk, ventilátorok, tartályok, armatúrák és más részegységek szinte kizárólag olasz gyártmányúak.
Ezek minősége megfelelő, áruk pedig a korszerű gyártástechnológia, a nagy darabszám, és a kis ráfordítás következtében igen kedvező.
Ezért ma már a hazai gyártók is elsősorban olasz részegységekből szerelik össze típusaikat.
A nagy kínálat lehetővé teszi, hogy mindenki az igényeinek és lehetőségeinek megfelelő gépet válassza.
Nem könnyű feladat azonban a méretben, felszereltségben, kivitelben és nem utolsó sorban, árban igencsak különböző típusok között eligazodni.
A vásárlás előtt célszerű alaposan tájékozódni, a számba vehető ajánlatokat mérlegelni, a kiszemelt gépet alaposan megvizsgálni.
A következőkben a műszaki megoldások rövid áttekintése mellett néhány, a választásnál fontos szempontokra kívánjuk a figyelmet felhívni.
A permetezőgépek kiválasztásánál figyelembe kell venni többek között a telepített növények faját, fajtáját, korát, a telepítési módot, a kezelendő terület nagyságát, a terepviszonyokat, valamint az üzemeltető erőgép felépítését, teljesítményét.
Általános irányelv, hogy célszerű igényes kivitelű, jó minőségű, üzembiztos típus mellett dönteni.
Védekezéseknél a költségek legnagyobb részét a vegyszerek teszik ki, a korszerű permetezőgépek nagyobb ára a vegyszerek megtakarítása, illetve jobb hasznosulása révén általában gyorsan megtérül.
A permetlé egyenlőtlen kiszórása vagy a gyakori üzemzavarok, meghibásodások a gép beszerzési költségénél lényegesen nagyobb károk forrása lehet.

Törekedni kell tehát arra, hogy az alkalmazott permetezőgép lehetőleg jó minőségű és üzembiztos legyen.

Tudni kell azt is, hogy a növényvédő gépek csak az VM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet (MGI) engedélyével hozhatók forgalomba, azonban a kínált típusok egy része nem rendelkezik típusengedéllyel.
A forgalmazók, ha olyan gépre kapnak megrendelést, amelynek nincs engedélye, akkor azt azonnal megkérik, és az Intézet rövid idő alatt kiadja.
Ez azért is lehetséges, mert a típusok nagy része az EU más országában már átesett az ellenőrzésen, és az ottani intézet minősítését az MGI elfogadja, a hazai forgalmazási engedélyt vizsgálat mellőzésével, egyszerűsített eljárás keretében rövid időn belül kiadja.
Az engedélyt a forgalmazónak a gépen feltűnő helyen elhelyezett matricával kell tanúsítania, ezt a vásárlásnál célszerű ellenőrizni.
A forgalmazási engedély azért is fontos, mert a támogatás csak a megfelelő bizonylatokkal rendelkező típusokra jár.
Nem megfelelő típus beszerzése további gondokat okozhat a permetezőgépek közeljövőben bevezetésre kerülő időszakos felülvizsgálatánál is.
Ha valaki típusengedéllyel rendelkező gépet vásárol, akkor biztos lehet abban is, hogy jó minőségben, a környezetszennyezést elkerülve tudja a vegyszereket kiszórni.
Az ilyen gépek jól üríthető és tisztítható permetlétartállyal, homogén permetlevet biztosító keverő berendezéssel, pontos manométerrel és szintjelzővel, csepegés-mentes, pontos szórófejekkel, kikapcsolható ventilátorral, kielégítő egyenletességű szórószerkezettel, előírásos kiegészítő részegységekkel vannak felszerelve.
Az engedélyezett gépek választéka az Intézet honlapján a Forgalomba Hozatalra Engedélyezett Növényvédelmi Gépek Jegyzéke címszó alatt folyamatosan frissítve megtalálható.
Jelenleg 40 db függesztett, 112 db vontatott és 1 db teherautóra szerelt ültetvény permetezőgép forgalmazása engedélyezett.
A függesztett és a vontatott típusok felsorolása, tartály mérete és forgalmazója megtalálható az 1. és 2. táblázatban.

1. táblázat Függesztett ültetvény permetezőgépek választéka

Típusok megnevezése Tartálytérfogat

(dm3)

Forgalmazó
SAE TURBOMATIC 600 INTERAT ZRT
FORRÁS 100,200,300,400,500,600,800 FORRÁS GÉPEK KFT
LOCHMANN APS 600 BARTIFARM KFT
LIPCO 500 BARTIFARM KFT
DRAGONE 300,600 AGROKER HOLDING ZRT
NOBILI OCTOPUS 400,600 KITE ZRT
CAFFINI PERFORMER 400,600,1000 SZEGÁNA KFT
FARMER FA 300, 600 FARMGÉP KFT
HARDI ZENIT 600,1000 IKR ZRT
G-JET 200,300,400,600 HSC MOTOR KFT.
MALUPE AGRO 500 MALUPE-AGRO KFT
AGP EN 200,300,400,500 AGROMECHANIKA KFT
AGP TEN 250,400 PIRETROID-H BT

A gépek kiválasztásánál fontos szempont az ültetvény nagysága.

 

5-10 hektáros területen jól alkalmazhatók a kisebb, 300-600literes tartállyal szerelt gépek.

Általában hegesztett idomacél vázon helyezkedik el a polietilén permetlé tartály, a szivattyú, valamint a nyomásszabályozó és kapcsoló armatúrák a manométerrel.

Két vagy háromkamrás membránszivattyú szállítja a permetlevet a szórófejekhez.

A függesztett gépeknél fontos szempont, hogy olyan traktor álljon rendelkezésre, amellyel a stabilitás a gép felszerelése és feltöltése után is megfelelő marad.

Ez különösen lejtős területen jelenthet problémát.

Az egyszerű kivitelű, olcsó gépek üzembiztossága és tartóssága nem mindig kielégítő, megfelelő üzemeltetésükhöz megfelelő hozzáértés, nagy gondosság és megfelelő karbantartás szükséges.

A kis tartályméret miatt gyakori tankolásra van szükség, és ez a teljesítményt korlátozza.

Nagyobb felületeken a 1.000-3.000 literes tartállyal vontatott permetezőgépek alkalmazása lehet célszerű, ezekkel gyorsabb és gazdaságosabb munka végezhető.
Ebben a kategóriában nagyobb a választék, különböző kivitelű, felszereltségű és minőségű gépek kaphatók.

2. táblázat Vontatott ültetvény permetezőgépek választéka

Típusok megnevezése Tartálytérfogat

(dm3)

Forgalmazó
SAE TURBOMA IC 1000,1500,2000 INTERAT ZRT
LOCHMANN APS 1000,1500,2000 BARTIFARM KFT
LIPCO 1000,1500 BARTIFARM KFT
FORRÁS 1000,1500,2000 FORRÁS GÉPEK KFT
KERTITOX 400 FARMGÉP KFT
KERTITOX BORA 600,1000,1500,2000,3000 FARMGÉP KFT
KERTITOX TIFONE 2000 FARMGÉP KFT
MALUPE-AGRO 1000,2000 MALUPE-AGRO KFT
HARDI ARROW 1000,1500 IKR ZRT
HARDI MERCURY 2000 IKR ZRT
HARDI ZATURN 1000,1500,2000 IKR ZRT
PIAVE EUROCOMPACT 1000,1500,2000,3000 DR. KUTI SZÖLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KFT
PIAVE TREND PLUS 2000 DAP KFT
CAFFINI SYNTHESIS 600,1000,2000 SZEGÁNIA KFT
CAFFINI RAFAL 1500,2000 SZEGÁNIA KFT
CAFFINI BOOSTER 1000,2000 SZEGÁNIA KFT
DRAGONE ATHOS 1000,1500,2000,3000 AGROKER HOLDING ZRT
DRAGONE K1/K2 1000,1500,2000,3000 AGROKER HOLDING ZRT
BERTHOUD FRUCHTAIR 1500,2000 AXIÁL KFT
G-JET 600,1000,1500,2000 HSC MOTOR KFT.
NOBILI OCTOPUS 1000,1500 KITE ZRT
NOBILI GEO 1000,1500,2000 KITE ZRT
AGP EN 600,1000,2000 AGROMECHANIKA KFT
UNIGREEN 1500 AGROLÁNC KFT
OMA ECO WIND 1000 CONSTAR HUNGARY KFT
OMA WIND 1000,1500,2000 CONSTAR HUNGARY KFT
OMA WIND FRUITS 1500,2000 CONSTAR HUNGARY KFT
MARTIGNANI 1000,1500 PENDA KFT
TIFONE VECTOR 2000 BOTÉSZ

A vontatott gépeken a legtöbb esetben 3-6 kamrás, 15-20 bar nyomású membrán szivattyút alkalmaznak a folyadék szállítására.

A permetlétartály fontos tartozéka a pontos szintjelző, amely segítségével követni lehet a tartályban lévő folyadék mennyiségét.
A gépek egy részén két szintjelző is van, az egyik a tartály elején az üzem közbeni ellenőrzéshez, a másik pedig a tartály oldalán annak érdekében, hogy a töltésnél lehessen a folyadék szintet ellenőrizni, és a túltöltést elkerülni.
A gyártók és kereskedők az ültetvények kezeléséhez általában azonos kialakítású gépeket kínálnak, nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a gyümölcsök és a szőlőültetvények permetezés-technikai szempontból eltérő követelményeket támasztanak.
Gyümölcsösökben leggyakrabban a megfelelő hatótávolság elérése, és a lombkorona egyes zónáinak egyenletes kezelése okozhat nehézséget.
Szőlőben a hatótávolság nem jelent problémát, itt azonban a nagyméretű és kevésbé mozgékony levelek miatt a megfelelő penetráció, vagy a kielégítő fonák oldali kezelés elérése jelenthet gondot.
Ezért is fontos a szórószerkezet helyes megválasztása, mert az eldönti, hogy milyen minőségben tudjuk az adott ültetvényben a munkát elvégezni.
Ha különböző ültetvények kezelésére van szükség, akkor különösen fontos, hogy a gép állítási lehetőségei (légteljesítmény, a szórás iránya, stb.) megfelelőek legyenek.
A jelenlegi kínálatban csak kis számban szerepelnek hidraulikus szórószerkezettel felszerelt, ventilátor nélkül működő gépek. Ezeket ma már ritkán alkalmazzák, mivel legfeljebb csak kis felületű, ritka lombozatú ültetvény kezelésére használhatók eredményesen.
Az ilyen szórószerkezetekkel rendszerint nem érhető el nagyobb hatótávolság, nem mozgatható meg a lombozat, alacsony mértékű marad a levelek fonákoldalának kezelése.
Ez alól kivételt képezhetnek a szórópisztolyok, amelyek kézi működtetéssel megfelelő állítással nagyobb lombozatú ültetvény kezelésére is használhatók, kielégítő teljesítményt azonban nem tesznek lehetővé.
A megfelelő kezelést nehezíti, hogy bár kisebb kúpszög beállításával növelhető a hatótávolság, ekkor azonban igen nagy cseppek képződnek, nagy lesz a megfolyás, lecsepegés veszélye, nagy kúpszög esetén pedig jó porlasztást érhetünk el, azonban a hatótávolság lehet elégtelen.
A kézi szórópisztollyal végzett permetezés nagy kézi munkát igénnyel, és a tapasztalatok alapján gyakran nagy permetlé veszteséggel jár.
Ültetvényekben általában ventilátoros szórószerkezetekkel juttatható ki legjobb minőségben és legnagyobb teljesítménnyel a permetlé, ilyen felszereléssel sűrűbb lombozatú ültetvények is eredményesen kezelhetők.
A ventilátor légárama a cseppeket a munkasebességtől függően nagyobb távolságra is eljuttatja, megmozgatja a leveleket, így a fonákoldali fedést is biztosítja.

Megfelelő beállítás esetén a kielégítő a penetráció, a cseppek bejutnak a lombozat belsejébe is.

Ültetvénypermetező gépeken manapság leggyakrabban légszállításos axiál ventillátoros vagy légporlasztásos radiál ventillátoros szórószerkezeteket alkalmaznak.
A gép kiválasztásánál feltétlenül figyelemmel kell arra lenni, hogy a ventilátoros gépek teljesítményigénye általában jelentős, ezért üzemeltetésükhöz megfelelő teljesítményű traktor szükséges.
Ezt különösen a nagyméretű axiálventilátorok esetében fontos figyelembe venni.
Hiába vásárolunk ugyanis 50-60.000 m3/h légteljesítményű ventilátorral felszerelt gépet, ha csak 50 LE teljesítményű traktorunk van.
Ezzel nem lehet megfelelő fordulatszámmal a gépet üzemeltetni, nem érhető el a kívánt munkaminőség, a traktort túlzottan igénybe vesszük, ami idő előtti elhasználódáshoz, meghibásodáshoz vezet.
Azt is figyelembe kell venni, hogy a ventilátor mellett a szivattyú működtetéséhez, és a gép vontatásához is teljesítményre van szükség.
Gyümölcs ültetvényekben általában a legnagyobb teljesítményigény a permetezéseknél jelentkezik, ezt traktor vásárlásnál kell figyelembe venni.
A korszerű gépek axiál ventilátora általában kétfokozatú hajtóművel készül, és a lapátszög állításával is szabályozható a kibocsátott levegő mennyisége, illetve sebessége.
Ezzel természetesen változik a hajtási teljesítményigény is.
A kilépő légsebesség általában nem haladja meg 25-30 m/s-ot, a légáram gyorsan lefékeződik, ezért ha szórófejek és a lombozat között a szórási kúpszög kialakulásához szükséges távolság megvan, akkor a növények sérülése kizárható. Gyümölcsültetvényekben a viszonylag nagy hatótávolság miatt leggyakrabban axiálventilátoros gépeket használnak, ahol ezek megfelelő beállítás esetén jó minőségű munkát végeznek (1.ábra).
1.ábra Nagyteljesítményű axiálventilátoros permetezőgép

1.ábra Nagy teljesítményű axiálventilátoros permetezőgép

Szőlőültetvényekben alapvetően más igények jelentkeznek.
Itt nem előnyös a túl nagy légteljesítmény, különösen, ha a permetezés iránya merőleges a lombfalra.
Ilyenkor ugyanis a nagyméretű és kevésbé mozgékony szőlőlevelek zsindelyszerűen egymásra nyomódnak a légáram hatására, és ezért a permetcseppek nem jutnak el a lombozat belsejébe, illetve a levelek fonák oldalára.
Mivel az axiálventilátoros szórószerkezeteken a légáram iránya általában nem, vagy csak alig állítható, ezért axiálventilátoros szórószerkezet alkalmazásánál a haladási sebességet úgy kell megválasztani, hogy lehetővé tegye azt, hogy a levegő és permetáram elölről, oldalról érje a lombozatot.
Szőlőben ezért rendszerint nem indokolt nagyobb légteljesítményű permetezőgép alkalmazása.
A permetezés minőségét jelentősen befolyásolják az alkalmazott szórófejek.
A fúvókák, illetve a folyadék megvezetésére alkalmas magjuk rendszerint bronzból, rozsdamentes acélból vagy kerámiából készülnek.
A kopásállóság, illetve az élettartam ennek a sorrendnek megfelelően jelentős mértékben növekszik.
Tehát nagyobb éves teljesítménnyel üzemelő gépekhez feltétlenül érdemes kopásálló fúvókákat választani, mert így a szükséges állandó szórásteljesítmény és a megfelelő munkaminőség hosszabb időre biztosítható.
Az olcsó, igénytelen fúvókák alkalmazása a pontatlanságokból adódó hibák mellett a gyakori cserék miatt jelentős költségnövekedést is okoz.
A különböző védekezési feladatokhoz eltérő kialakítású és méretű fúvókák alkalmazása lehet célszerű.
A korszerű gépeken rendszerint kettős szórófejek vannak, amelyeket elfordítva különböző kivitelű vagy méretű fúvókák működtethetők megfelelő szögbe állítva.
Erre gyakran van szükség, hiszen az egyes ültetvényekben a lombozat mérete a különböző irányokban és magasságokban eltérő lehet.
Ezek a szórófejek megfelelő helyzetbe állítva el is zárhatók.

Kertészeti ültetvényekben, elsősorban szőlőben használhatók légporlasztású permetezőgépek is.

Ilyen gépek szórószerkezete radiálventilátorral van felszerelve.
Ennek légteljesítménye kisebb (általában 8.000-15.000 m/h), mint az axiálventilátorok esetében.
A nagyobb kilépő légsebesség (80-100m/s) lehetővé teszi nemcsak a cseppek képzését, hanem a folyadék porlasztását is. Rendszerint azonban nem tisztán légporlasztásról van szó, hanem hidraulikus szórófejek adagolják a folyadékot, és cseppeket képeznek, majd ezeket a radiál ventillátor légárama tovább porlasztja, és a növényzetre szállítja.
Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy légporlasztású gépeket a légteljesítmény korlátozott volta miatt általában csak 200-250 liter/hektár folyadék felhasználásra ajánlják.
Aki tehát nagyobb fajlagos permetlé felhasználással kíván védekezni, az inkább axiálventilátoros gépet válasszon.
A permetezés iránya rendszerint jól állítható, azonban a viszonylag kisebb mennyiségű levegő – különösen kisebb ventillátornál – a kilépés után rövid távolságon belül lefékeződik (2. ábra).
Ezért a légporlasztású gépek alkalmazásánál különösen kerülni kell a nagyobb munkasebességek alkalmazását.
Ez különösen gyümölcsültetvényekben fontos szempont.
2.ábra Légporlasztásos permetezőgép szőlőültetvényben

2.ábra Légporlasztásos permetezőgép szőlőültetvényben

A védekezések hatékonyságát a lombozat kezelésének egyenletessége mellett a veszteségek nagysága jellemzi.
Az ültetvényekben a jelenleg alkalmazott technológiáknál jelentős, 15-40%-os, a lemosó permetezésnél, vagy az első egy-két kezelésnél pedig 80-90%-os veszteségek is adódnak.
A veszteségek mértékének jelentős csökkentésére vannak hatásos műszaki megoldások.
A permetveszteségek egyik oka az, hogy a kezelt ültetvényekben rendszerint nem folyamatos és egyenletes a lombfal.
A telepítési mód sajátosságai, a növényzet eltérő fejlettsége, tőke hiányok miatt a folyamatos permetezésnél a permet jelentős része nem jut célfelületre, nagyobbik része a talajra kerül, a többi elsodródik, elpárolog.
Az elsodródás mérséklését és a permetveszteségek radikális mérséklését teszik lehetővé az alagút permetezők.
Az egy vagy kétsoros gépeken a lombozatot burkoló elemekkel veszik körül, és ezek alatt történik a permetezés.
A növényzetet elkerülő cseppek a burkoló felületen rakódnak le.
A lecsapódott permetlé a lemezek alján lévő edényekben gyűlik össze, majd szűrés után újrafelhasználásra visszakerül a gép tartályába.
Igen előnyös tulajdonsága ennek a megoldásnak, hogy a burkoló lemezek nemcsak a lombozaton átjutó cseppek felfogására, hanem a szél elsodró hatásának mérséklésére, kiküszöbölésére is alkalmasak.
Az alagút permetező gépek gyakran hidraulikus szórószerkezettel készülnek, de vannak tangenciális ventilátorokkal felszerelt változatok is.
Ilyen gép látható a 3. ábrán. Ennél a megoldásnál a légáram teljes magasságában egyenletesen éri a lombozatot.
Vizsgálatok alapján megállapítható volt, hogy kifejlett lombozat esetén a visszanyert permetlé aránya 20-30% lehet, kisebb lombnál ennél lényegesen nagyobb megtakarítás is elérhető.
Ez a megoldás az elsodródás minimalizálását, a permetlé jelentős részének megtakarítását, a gépkihasználás javítását egyaránt lehetővé teszi.
Figyelembe kell azonban venni, hogy az alagút permetezőgépek használatához jól ápolt ültetvény, és megfelelő széles utak szükségesek.
3.ábra Kétsoros alagútpermetező tangenciális ventilátorokkal

3.ábra Kétsoros alagút permetező tangenciális ventilátorokkal

A veszteségek csökkentése érdekében alkalmazhatók a növényérzékelő berendezéssel felszerelt permetezőgépek is.
A Kertitox Bora, vagy Tifone típusokon működő infravörös rendszerek a szórófejek magasságában érzékelik a lombozatot, illetve annak hiányát, és ennek függvényében szelepek segítségével pillanatszerűen nyitják, illetve zárják a szórófejeket, tehát csak ott történik szórás, ahol van lombozat (4. ábra).
A növényérzékelő berendezéssel végzett kezelés a vizsgálatok szerint egyenértékű a folyamatos permetezéssel.
A permetlé megtakarítás mértéke természetesen nagymértékben függ az ültetvény lombozat folyamatosságától.
Fiatal ültetvényekben, amelyekben a növények lombozata nem ér össze, vagy a tavaszi első permetezéseknél a megtakarítás elérheti az 40-50%-ot.
Összefüggőbb lombozat kezelésénél is lehet általában 10-20% közötti megtakarítással számolni.
A berendezések alkalmazása a permetlé megtakarítás, illetve az üzemidő jobb kihasználása következtében a területteljesítmény 10-20%-os növelését is eredményezi.
Előnyös, hogy ezek a növényérzékelő berendezések nemcsak új, hanem használt gépekre is felszerelhetők.
4. ábra Növényérzékelő berendezéssel felszerelt axiálventilátoros permetezőgép

4. ábra Növényérzékelő berendezéssel felszerelt axiálventilátoros permetezőgép

Az ültetvénypermetező gépek kínálatát áttekintve megállapítható tehát, hogy megfelelő választékban állnak rendelkezésre különböző méretű és kivitelű permetezőgépek a különböző igények kielégítésére.
A választás megfelelő körültekintést és gondosságot igényel.
Fontos, hogy forgalmazási engedéllyel rendelkező gépet vásároljunk.
Az adottságoknak megfelelő gép alkalmazása előfeltétele a védekezések időben történő, biztonságos elvégzésének, a megfelelő munkaminőség elérésének, a környezet kímélésének.