Nem minden „horganyzás” tűzihorganyzás

A különböző technológiával készített horganybevonatokat csak szakemberek tudják megkülönböztetni egymástól. A kereskedelemben kapható „horganyzott” áruk (kisebb-nagyobb acélelemek, alkatrészek, szálanyagok, kötőelemek stb.) termékleírásai több esetben csupán annyi információt tartalmaznak, hogy az adott áru „horganyzott”. Az kifejezetten szerencsés eset, ha a termék csomagolásán, vagy műszaki adatlapján fel van tüntetve a horganyzó eljárás szabványa vagy típusa. Mivel a horganyozást szinte minden alkalommal korrózióvédelmi célra készítik, ezért nem mindegy, hogy az adott terméken levő bevonatnak milyen védőértéke van, vagyis milyen hosszú lesz a védelmi időtartama. Ezt pedig az alkalmazott bevonattechnológiai módszer határozza meg. 

Más-más horganyzási technológiák → eltérő képességű horganybevonatok

Egy fémbevonat korrózió elleni védőképességét annak vastagsága, folytonossága és kémiai tulajdonságai (anyagi minősége) határozzák meg. Azonos környezeti hatásoknál egy ellenállóbb fémből készített, vastagabb és tömörebb fémréteg védőképessége jobb, mint ellenkező esetben. A védőréteg anyagát képező fém tisztasága, ötvözöttsége is befolyásolja a védőértéket. Az alábbi táblázatban felsoroljuk az ipari gyakorlatban használatos horganyzótechnológiákat és a velük kialakított védőbevonatok jellemző tulajdonságait. Az építmények acélszerkezeteinél a legelterjedtebb módszer a darabáru (készáru) tűzihorganyzás (MSZ EN ISO 1461), de ismertek még a termikus fémszórás, valamint a galvanizálás (elektrolitikus horganyzás) is. Az ezekkel kialakított fémrétegek vastagságában és/vagy a bevonat egyéb tulajdonságaiban jelentős eltérések vannak. 

A fenti táblázatban szereplő adatok, információk közül – korrózió elleni védelem szempontjából – kitüntetett szerepe van a bevonat vastagságának és porozitásának, míg a mechanikai tulajdonságokat tekintve a védőréteg alapfémmel való kapcsolatának, és a bevonat szerkezetének van nagy jelentősége. Mint legnagyobb felhasználási területnél, kültéri igénybevétel esetében, a néhány mikrométer vastagságú fémrétegek – önálló bevonatként – hosszabb időtávra (>5-10 év) általában nem ajánlottak, mert akár már 5-10 éven belül korróziós problémák léphetnek fel (2-3. fotó). A levegő nedvességtartalmának növekedésével általában növekszik a fém korróziójának sebessége és fordítva.

A bal oldali fotón látható lencsemintás acéllemezen egy galvanizálással előállított, már félig elkorrodálódott horganyréteg van, míg a jobb oldali fotón egy ugyancsak ilyen, és hasonló „sorsra jutott” kötőelem látható egy tűzihorganyzott acélszerkezeten. Minél vastagabb egy horganybevonat – ugyanolyan körülmények között – annál hosszabb védelmi időtartamot lehet vele elérni. Követelmény lehet még a fémréteg mechanikai igénybevételekkel szembeni ellenállóképessége is. Ezért is lényeges döntés a felhasználási célnak és élettartamnak megfelelő horganyzási eljárás kiválasztása.

Ez utóbbira példa lehet, hogy egy terménytároló esetében, a takarmánnyal érintkező, jelentős koptatóhatásnak is kitett felületen a vastagabb, nagyrészben horgany-vas ötvözetből álló horganyrétegek jobban megfelelnek a felhasználási célnak, mint a tiszta horganyból álló és vékonyabb bevonatok. A 4-5. fotókon egy kb. negyven esztendővel korábban készített tűzihorganyzott (MSZ EN ISO 1461) felületű magtár acélszerkezete és annak ugyancsak így bevont hullámlemez oldalfala látható, melyek ma is károsodástól mentes képet mutatnak. Fontos, hogy tűzihorganyzott acélszerkezeteknél kizárólag tűzihorganyzott csavarokat használjanak, ezzel biztosítandó a teljes szerkezet egységes képességű védelme.

További információk elérhetők a Magyar Tűzihorganyzók Szövetsége honlapján (www.hhga.hu).