Huminsavak szerepe a növénytáplálásban

A humuszanyagok a szerves anyagok lebomlásával, majd az intermedierek humifikációjával keletkeznek, a mezőgazdaságban a pótlásukat évszázadokon keresztül szervestrágyázással oldották meg.

A magas huminsav tartalmú barnaszén, lignit és a hozzá hasonló szerves ásványok, mint talajjavító, növényi termékenység fokozó anyagként való felhasználása pár évtizedes múltra tekint vissza.

Az Egyesült Államokban az 1960-as években kezdtek el foglalkozni a bányászott lignit mezőgazdasági alkalmazhatóságával.

Napjainkra a világpiacon az 1970-es évekbeli 1.000 t/éves forgalom a hozzáférhető adatok alapján, meghaladja az évi 40.000 tonnát, ami igen jelentős bővülés.

Ezért is fontos tisztán látni , milyen kémiai tulajdonságok alapján alkalmasak ezen termékek jelentős szerepet játszani a növénytáplálásban , akár a talajszerkezet javításával akár levéltrágyaként alkalmazva.

A talajban az előszervezetek (növényi gyökerek, talajflóra és -fauna) mellett jelentős mennyiségben vannak élettelen szerves anyagok (~85%).

Ezek a természet elő szénciklusából kikerülő számos szerves molekula, előfordulási helytől és időtől változó, véletlenszerű halmaza, kémiailag heterogén összetételű, funkciós csoportokban gazdag makromolekulás anyagok.

 

Megtalálhatók a talajokban, tőzegben, felszíni es felszín alatti vizekben, fiatalabb szén formákban (leonardit) .

Az élettelen szerves anyagok egy része, a nem-humuszanyagok, a növényi es állati maradványok részlegesen lebomlott, átalakult termékei, szerkezetük kémiailag jól deffiniálható.

Ezek a vegyületek többnyire nem szabadon, hanem szerves- és szervetlen anyagokhoz, általában az ásványi szemcsékhez kötötten találhatók a talajban.

A humuszanyagok kémiai szempontból nem egységesek, bizonyos határokon belül hasonló szerkezetű es tulajdonságú, eltérő nagyságú makromolekulák keverékei.

Az eltérő humuszképződés nagy változatosságú frakciókat tartalmazó, szerkezetileg és funkciós csoportokban erősen különböző molekulákat hozott létre.

A jelenkori kutatói szándék és az egyre fejlődő analitikai módszerek folyamatosan új és egyre pontosabb képet adnak a humuszanyagok kémiai összetevőiről (humin-fulvosav egységek) PONTOS MOLEKULAKÉPLETET NEM LEHET megadni.

A humuszanyagok a természetes komplex képzők legfontosabb csoportja.

A különböző funkciós csoportjaik nagy része komplex képző ligandum.

Főleg a karboxil es a fenolos hidroxil, valamint a nitrogéntartalmú csoportok, amelyek segítségével sokféle fém-komplex szerkezetek alakulnak ki.

Oldhatóságuk alapján eltérő frakciókat tartalmaznak:

 

Frakció	Lúgos oldat	Savas oldat	Alkohol
Fulvosav	oldható	oldható	–
Huminsav	oldható	oldhatatlan	oldhatatlan
Himatomelánsav	oldható	oldhatatlan	oldható
Humin	oldhatatlan	oldhatatlan	oldhatatlan

 

A huminsavas termékek növénytáplálásban való használhatóságát ezen alaptulajdonságok , alapanyag minőségi paraméterek (frakció arányok) határozzák meg.

A természetben számos helyen találhatók huminsavakat tartalmazó szerves lerakódások.

 

Talaj:	A felső 20-30 cm réteg huminsavtartalma 1-5%
Tőzegek:	Huminsav tartalmuk 10-40%
Lignit:	Huminsav tartalma10-30%
Leonardite:	Huminsav tartalma 50-80%

 

A huminsavak kémiai szerkezete lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag a biológiai rendszerekben előforduló valamennyi vegyülettípussal valamilyen reakcióba lépjen.

Nagy jelentőségű képesség, hogy a szervetlen kationok ionos, kelát, komplex és poláris adszorpciós kötéssel is kapcsolódhatnak a huminsavakhoz.

Ez okozza, hogy természetes ioncserélőként viselkednek.

A huminsavak természetben betöltött különleges szerepét példázza azon tulajdonságuk is, hogy pl. a növények számára fontos tápanyagokkal olyan közepesen erős kötéseket képeznek, amelyből a növények a tápanyagot könnyen felvehetik.

Ugyanakkor a toxikus fémekkel olyan erős komplexeket létesítenek, melyeket a növények nem tudnak megbontani, vagyis inaktiválják azokat a talajban és az élő szervezetben.

A huminsavak elektron és oxigén transzfer molekulaként viselkednek biológiai rendszerekben.

Tehát közvetlenül katalizátorként vesznek részt a sejtlégzési folyamatokban, meggyorsítva azt. Így több energia szabaddá válását előidézve a sejtekben.

 

Ezen alapszik biostimulátor hatásuk, amely általános jellegű, a növény egész anyagcseréjére hat.

A huminsavaknak mindig van egy optimális koncentrációjuk, ahol a legnagyobb a hatás, az ennél magasabb adag nem eredményez jobb eredményt.

Jelenlegi gyakorlati felhasználásuk, főként levéltrágya készítmények formájában történik.

Számos előnyös tulajdonságuk mellett a legfontosabb, hogy nincs semmilyen környezetkárosító mellékhatásuk.

A rendelkezésre álló készítmények eltérő beltartalmát (sza.%, makro- és mikroelem tartalom , oldékonyság, stabilitás) a használat során figyelembe kell venni, mert az egyes termékek között jelentős eltérések lehetnek.

A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a hazai felhasználók köre jelentősen bővült , hiszen kivétel nélkül minden növényi kultúrában kockázatmentesen használható, termésbiztonságot fokozó, egészséges növényi terméket eredményez.

 

Dr. Hella Barnabás