fbpx

Idén nem takarítják be a spárgát Tengelicen

Írta: Szerkesztőség - 2013 május 13.

Szekszárd, 2013. május 11., szombat (MTI) – Az idén nem takarítják be a spárgát a Donau-Spargel Kft. által művelt tengelici ültetvényen, mert gazdaságtalan lenne, a termény területe az előző évekhez képest a felére csökkent, és tavaly jelentős volt a terméskiesés.

A két német zöldségkereskedő cég tulajdonában lévő tengelici székhelyű kft. 2012-ben mindössze 35,6 tonna spárgát takarított be, a spárgatermesztésből 29,5 millió forintos árbevételt ért el – mondta Kövecsesné Prikkel Gabriella, a cégnek számviteli szolgáltatást végző Tenkop Zrt. gazdasági igazgatója az MTI-nek.

A német cég a korábban Tenkop Zrt. által művelt területet és a zrt. létesítményeit – válogatót és hűtőházat – bérli, de a korábbi 95 hektár helyett csak 44 hektáron folytatja a munkaigényes zöldségfajta termesztését.

 

 

Idén nem takarítják be a spárgát Tengelicen

 

A gazdasági igazgató arról számolt be, hogy a német cég négy éve végezte el a fehér színű, halványított spárga telepítését, amely a negyedik, ötödik évben fordul termőre.

2012-ben próbaszedést végeztek rövidebb betakarítási idővel.

Egyebek mellett az aszály miatt a talajerő utánpótlása nem volt hatékony, így a termés mintegy ötven százaléka volt a vártnak.

A kft. tulajdonosai úgy döntöttek, gazdaságtalan lenne az idén betakarítani a spárgát, ezért nem teszik meg – tette hozzá.

A kft. 2012-ben kilogrammonként 827 forintos áron értékesítette a növényt.

Tengelicen 1993-tól 2001-ig a Tenkop Rt. – a zrt. jogelődje – termesztett spárgát, amelyet többségében német piacon értékesítettek.

A jó gazdasági években 500-600 forintos kilogrammonkénti árat értek el, és 400 tonna körül alakult a válogatott, tisztított spárga éves mennyisége.

A tengelici spárgaültetvény a Dunántúlon az elmúlt évtizedben a zöldségfajta egyik legnagyobb termőhelye volt.

KSH-adatok szerint a dél-dunántúli spárgatermés 2009 és 2011 között jelentősen, 217 tonnáról 43 tonnára csökkent, a Dunántúl más régióiban pedig mindössze 5-10 tonna spárgát termeltek.

A Tolna megyei ültetvényeken 2011-ben 138 tonnát, 2010-ben csupán 18 tonnát takarítottak be.

 

 

MTI 2013. május 11.