fbpx

Igáslóközpontot avattak Nagyvázsonyban

Írta: Csomor Zsolt - 2019 július 01.

Az Európában egyedülálló létesítmény az igáslovak kultúráját, a velük végzett tevékenységet mutatja be a látogatóknak, interaktív módon.

A Magyar Igásló Ökoturisztikai és Tájérték Központ átadóján Fábry Szabolcs, az MNVH Veszprém megyei területi felelőse, egyúttal Nagyvázsony társadalmi megbízatású polgármestere, a központ ötletgazdája elmondta, hogy a 126 millió forintos uniós forrásból épült, 33 hektáron elterülő létesítményben az igásló lovaskultúra bemutatásán túl a központ a helyi termékek gyűjtőpontjaként szolgál, és rendezvénytérként működik. A szomszédságában pedig egy 1200 méteres tanösvény kanyarog, olvasható a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat oldalán.


forrás: MNVH

Az Igáslóközpont egy interaktív tér, ahol kisfilmeken, csapatépítő programoknak is alkalmas felnőtt és gyermekjátékokon, valamint lovasfogatos, igáslovakra épülő élményprogramokon keresztül ismerhető meg a magyar munkalovak világa.

A központ körül elterülő 17 hektáros réten, kaszálón előre meghirdetett tematikus hétvégéken a lovas gazdálkodás és annak eszközei tekinthetőek meg, sőt ki is próbálhatók. Az épület melletti legelőről indulnak a tematikus fogattúrák (falunéző túra, romvár túra, kolostortúra, gyógynövénytúra, Balaton-felvidéki piknik és borvacsora túra), amelyek a helyi termelőket, termékeket is bemutatják. A látogatóközpont ezáltal a termelőknek és a fogatos gazdáknak is plusz jövedelmet, keresetkiegészítési lehetőséget biztosít, szervez.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára gratulált a létesítményhez, hiszen ahhoz szakmai partnerként, együttműködő szervezetként felsorakozott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a HMVerga Zrt., a Bakonyerdő zrt., a Mária Út Egyesület és a Magyar Pálos Rend is.

CÍMKÉK