fbpx

Indul a kánikula!

Írta: Kalmár Nárcisz - 2017 június 20.

Ki gondolná, hogy 1979-ben – közel 40 évvel ezelőtt – mindössze 2 liter ásványvizet ittunk évente, ez a szám jól mutatja, hogy a magyarországi ásványvíz-fogyasztás kezdetben igencsak alacsony volt. 15 éve ez az érték már elérte az 50 litert, most pedig a fogyasztás az európai átlagnál is nagyobb, 126 liter egy évben.A hazai ásványvízpiac egyik meghatározója a Magyarvíz Kft. 15 éves visszatekintéséből kiderül, hogy az ásványvizek típusaiban és kiszerelésében is jelentős változások történtek, és a megfelelő folyadékbevitel fontossága beépült a köztudatba.

A felnőttek napi vízigénye 2,5-3 liter, amiből kb. 1,5 liter valamilyen ital formájában jut a szervezetünkbe. A közel 3 literre azért van szükségünk, mert nagyjából ennyit veszítünk el naponta többek között a verejtékezéssel, kivált a nyári időszakban.

Egy felnőtt testének 60 százaléka folyadék, a csecsemőknél ennél is magasabb, míg az idősebbeknél alacsonyabb ez az érték. A kisbabák és az idősek fokozottan veszélyeztetettek nyáron, a kicsik, mert kisebb a testük, így könnyebben kiszáradhatnak, az idősek, mert kevesebb a folyadék a szervezetükben, és szomjúságérzetük alacsony. A szívproblémákkal küzdőknek pedig ajánlott odafigyelni arra, hogy a vízpótlás ásványianyag-tartalmú vízzel történjen. De fontos tudni, hogy az ásványvíz nem csak a szomjúságunkat oltja, hanem segít a kalcium és magnézium pótlásában is.

-A Mizse vizünk nátriumszegény, kedvező a magnézium és kalcium aránya, eredendően adott lúgossága miatt természetes egyensúlyt képez, nagyon jó ásványianyag-összetételű ásványvíz, ami alkalmas a mindennapi folyadékszükséglet pótlására

véli Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója.

Érdekesség, hogy megváltozott a palackok méret szerinti kereslete: bár még mindig a 1,5 literes ásványvizek a legkelendőbbek, a piac egyre inkább a kisebb kiszerelések felé tolódik.

A Magyar Ásványvíz Szövetség adatai és a miénk szerint is a vásárlók egyre szívesebben választják 0,5 literes palackokat. Míg 15 évvel ezelőtt alig-alig vásárolták ezt a kiszerelést – csupán 1%-ot képviselt a teljes értékesítésből – ez a szám mostanra közel 40 százalékra nőtt. Véleményem szerint ennek két oka lehet; egyrészt, mert a kisebb kiszerelést praktikusabb magunkkal vinni bárhová is megyünk, másrészt sportoláshoz, mozgáshoz is inkább ezt vesszük magunkhozmondta a kereskedelmi igazgató.

Jól látható a szénsavmentes ásványvizek előretörése is. Magyarországon 2002-ben az eladott vizek 79 százaléka szénsavas volt, 2016-ban ez 57 százalékra csökkent. A Mizse vizek forgalmazójánál ez az arány 50-50 százalék.

Összeállította: Kalmár Nárcisz