fbpx

Ismét olcsóbb lett a kukorica, enyhén drágult a búza

Írta: - 2015 február 16.

Gabonapiaci információk a Magro.hu mezőgazdasági piactérről

2015. február 16.

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Az ellentétesen mozgó két fő gabonaféle árváltozásának hatása kioltotta egymást, így a 7. héten nem változott a Magro Gabonaindex (MGX) értéke. A mutató hétfőn reggel 9098 ponton állt. A kukorica ára ismét enyhén csökkent, de búza drágult. Csökkent továbbá az árpa ára is. A hazai és nemzetközi gabonapiaci árak változásáról az alábbiakban olvashat.

Érdekes héten van túl a kukorica. A Magro.hu piactér fizikai piacán – stagnáló forgalom mellett- a 6 héten is folytatódott az ár lassú lejtmenete. Az átlagérték már 43 ezer forint alá csökkent. Nem volt azonban ilyen tiszta a kép a hazai határidős piacon. Míg a közelebbi lejáratokra (március-május) 0,5-1 százalékot drágult a kukorica, júliusra és novemberre ugyanennyivel csökkent. Ezzel együtt az első félévben inkább a 40 ezer, a második félévben 42 ezer forint körül szóródhatnak majd az árak. A világ jegyzett árutőzsdéin mintegy 1 százalékot erősödött a kukorica ára. Érdekesség, hogy a CBOT/CME és a BÉT az utóbbi 3 héten szinte teljesen együtt mozog. Aktuálisan 62 ezer tonna kukorica vár eladásra és 6 ezer tonnára van kereslet a Magro piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
2014. dec. 2015. jan. 2015.
4. hét 5. hét 6. hét 7. hét
Átlagár (Ft/t) 40 112 43 373 43 857 43 691 43 333 42 930
Kötési mennyiség (t) 12 850 18 970 4 521 4 923 2 341 2 250

Kis mértékben, de drágult viszont a búza. A 6. heti átlagár már meghaladta a 49 ezer forintot tonnánként. Ezzel a malmi búza 54.100 forinton, míg a takarmánybúza 43.100 forinton forgott a magyar piacokon. A hazai határidős piacon az étkezési búza ára stabil maradt. A takarmánybúza ára márciusi és májusi lejáratra nem változott, augusztusra és szeptemberre viszont jelentősen, 4 százalékot csökkent. Párizsban (Euronext/MATIF) és Chicagóban (CBOT/CME) viszont a héten szignifikáns mértékben 4, illetve 3 százalékot drágult a búza. Aktuálisan összesen 1 ezer tonna búza vár eladásra és 11 ezer tonnát vennének a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren
2014. dec. 2015. jan. 2015.
4. hét 5. hét 6. hét 7. hét
Átlagár (Ft/t) 48 583 48 881 48 497 48 923 48 954 49 179
Kötési mennyiség (t) 5 792 12 112 2 975 3 675 2 570 1 900

További adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.