fbpx

Jó úton haladnak a magyar pálinkák

Írta: Kalmár Nárcisz - 2016 december 07.

A hazai pálinkaszakma jeles képviselői nemrég Baján tartottak tanácskozást, ahol elhangzott, hogy a hatósági mérések alapján óriásit javult a pálinka minősége, melyhez fontos kutatások is hozzájárultak. A tanácskozás a termelés, a fogyasztás kultúrája és a közösségformálás köré épült…

 

– „Az egyik legfőbb cél, hogy az élelmiszer-biztonsági szempontból megbízható, a címkének megfelelő ital legyen a pohárban. A pálinka minőségi ellenőrzése, kulturált fogyasztása egy egész közösséget tart össze” – mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.

A NÉBIH mérései alapján a pálinka minősége óriásit fejlődött az utóbbi időben, és ez a fejlődés azóta is tart. Az utóbbi két évben pálinkalaborjában több, mint 300 pálinkát ellenőriztek, ezeknek 6 százaléka nem volt megfelelő. A legfőbb okok a nem megfelelő cukoreredet (30 %), jelölési hibák (22 %, főleg az ágyas pálinkák alkoholfoka), analitikai problémák (20 %), illetve érzékszervi vizsgálat során napvilágra került gondok voltak (15%).

Nagygyörgy László, az élelmiszervizsgálatokkal is foglalkozó független, akkreditált laboratórium projekt managere, a  WESSLING Hungary Kft. a minőségi pálinka érdekében végrehajtott fejlesztéseiről beszélt. A saját erőforrásból és pályázatok útján az elmúlt nyolc évben lebonyolított projektek során a laboratórium több ezer pálinka mintát vizsgált meg. Ez alapján létrehoztak egy tekintélyes adatbázist, megvizsgálták az eredetvédett pálinkák nyomon követhetőségének lehetőségeit, létrehozták a Pálinkavédjegy-rendszert. A WESSLING kutatásainak köszönhetően ma már feltérképezték a vezéraromákat, és több ezres adatbázist is készítettek.

A pálinka a magyarság egyik csúcsteljesítménye, a pálinka kultúráját  pedig a minőség alapozza meg, ezért is fontos, hogy a hungarikumok ügye mára igazi mozgalommá nőtte ki magát. Végezetül a legfontosabb, hogy kiváló minőségű pálinka kerüljön a pohárba.

pálinka