fbpx

Tanuljunk meg érteni a kukorica nyelvén– Innovation Farm Bozzaiban

Írta: Agrárágazat-2022/10. lapszám cikke - 2022 október 16.

A kukoricatermesztőknek fájó emlékként fog beégni a memóriájukba az idei év. Bozzai a bemutatók helyszíneként már hagyományokkal rendelkezik: öntözetlen körülmények között a KWS-nemesítés eredményeit töményen kapják meg a termelők itt, ahol nemcsak fajtakísérleteket, hanem tőszám- és tápanyag-hasznosulási kísérleteket is láthatunk. Az idei szezon után azonban még a „dörzsölt” termesztők is keresik a magyarázatot – és persze a megoldásokat, felkészülve a természet esetleges ismétlésére.

Tanulságok az aszály után, ahogy a KWS látta:

– vetésterületünk függvényében ugyan, de célszerű széthúzni az éréscsoportjainkat a táblán, ezzel is csökkentve egy-egy hőstresszes időszak hatásának rizikóját. A KWS ehhez a FAO 200-astól a 600-asig ajánlja hibridjeit.

– A vetésidő előrehozatalával a virágzás idejét is korábbra pozicionálhatjuk, ezzel „beelőzhetjük” a hőstresszes napokat.

– Az idei év megtanított minket az „apróbetűs rész” elolvasására is: a következő szezontól a hibrid vízleadó képességének paramétereit is nézni fogjuk, hisz a szárítási költségek a gázár emelkedésével jelentősen megemelik majd a kiadásainkat.

– Nem feltétlenül célunk magas tőszámmal elérni a 16 tonnás termést (ha még esélyünk is lett volna rá), hisz a szárítási és logisztikai költségeinkkel is kalkulálnunk kell, ráadásul a magas tőszámon tartott kukorica betakarítási szemnedvessége is magasabb lenne.

– Ráadásul fel kell készülnünk, hogy ezentúl 10 évből minimum kettőben visszaköszön az idén megélt aszály, ezért nem a tőszámot és azzal a biomasszát kell növelnünk, hanem a csövek számát, illetve az azokon elért termésmennyiséget. A cél az legyen, hogy egy kivetett szemből 1,5-2 cső legyen, inkább középmagasan, hiszen a magasabb növény hamarabb elfárad, hamarabb megtámadják a betegségek, és újabb termésdepresszió léphet fel.

– Egy-egy drónos helyszíni szemlével (pl. a KWS-től történő vetőmagvásárlás kapcsán grátisz szolgáltatásként) már a kelésegyenletességet is le tudjuk ellenőrizni, de a posztemergens gyomirtásunkat, egy-egy foltkezeléssel költséghatékonyan meg tudjuk tervezni.

– Az idei aszály kapcsán a termelők sűrűn sérelmezik a biztosítókkal és a kárenyhítési alappal kapcsolatos kifizetések gyakorlatát. A rizikó csökkentésére a KWS viszont egy saját „kárenyhítési” megoldást dolgozott ki: a KWS Weather Shield kapcsán a beszerzett vetőmag árán felül 3 ezer Ft-ért annak garanciáját kapják meg a vásárlóik, hogy ha a termőterületükön május 1-től június 15-ig, illetve június 16-től július 31-ig terjedő időszakban a talajnedvesség a kritikus érték alá esik, akkor a termelőnek a vetőmag-forgalmazó visszatérít akár 30 ezer forintot.

kukoricatábla
A fajtasort sem kímélte az aszály, de Bozzaiban azért maradt lehetősége bizonyítani

A portfólió frissül, a termelők pedig terveznének

A Kynetec független piackutató eredményeit a sajtó is, a termelők is nyomon követik minden évben. Így nem mehettünk el amellett, hogy a legfrissebb magyarországi hibridértékesítési Top 10-es listára felkerült a KWS Kashmir, a Top 15-ösre pedig már a KWS Inteligens, de olyan sikeres hibridek neveit is megtanuljuk a közeljövőben, mint a KWS Hypolito vagy a KWS Giro.

A termésbiztonsághoz a KWS nemcsak megújuló hibridekkel, hanem egy saját fejlesztésű csávázási megoldással is hozzájárul. Az Initio csávázással ugyanis egy erőteljesebb kezdeti gyökérfejlődést biztosít, ami akár alacsonyabb talajhőmérsékletnél is segíti az egyenletes kelést és az induló tápanyagfelvételt.

A fajtakísérleti eredményeken túl a szintén saját fejlesztésű digitális platformot is kipróbálhatták Bozzaiban a termelők; a myKWS alkalmazásban differenciált tőszámkalkulátor, vitalitás-ellenőrző, betegség- és kártevőanalízis, valamint „Gazda szeme” alkalmazás is elérhető.

Sándor Ildikó