fbpx

Jön a – reméljük, megváltó – eső!

Írta: Szerkesztőség - 2020 szeptember 25.

Szép volt ez az indiánnyár, köszönjük, de most már nagyon ideje lenne az ősznek.

 

 

Eddig jót tett, most már árthat

A szépen kihúzódó, száraz, szinte nyárias szeptember jót tett két fontos szántóföldi növényünknek: a napraforgónak és a kukoricának. A napraforgót lényegében már a legtöbb helyen betakarították, s mivel a kukorica is a teljes érés fázisának végefelé jár, sok helyütt más bele is fogtak annak is az aratásába. Jó ideje volt a gyümölcsöknek a beéréshez. Ugyanakkor, mint írtuk, a nyár végén még viszonylag szerencsés viszonyok közt elvetett repce már igencsak szomjazik: a 2-4 leveles állapotban lévő növények már alig találnak nedvességet. A talajok felső rétegének szárazsága emellett kedvezőtlenül hat az őszi kalászosok vetését megelőző, talaj-előkészítő munkálataira, hiszen a jó magágy készítéséhez szükség van a talajokat átnedvesítő, kiadós csapadékra.

 

 

Kiskunság, Kisalföld: 10-40 mm

Ez talán megérkezik most, miután már kedd estétől dél felől nedvesebb légtömegek érték el hazánkat – igaz, esőt alig hoztak. A hét második felében viszont beköszönt az igazi ősz, csapadékosabbra, hűvösebbre, szelesebbre fordul időjárásunk. Mától (szeptember 25.) a jövő hét közepéig gyakran lesz erősen felhős az ég, nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar, és a csapadékos idő a Dunántúlon szombat reggelig, keleten, északkeleten szombat estig kitart. Vasárnap csak délnyugaton valószínű záporok kialakulása, majd hétfőn elsősorban keleten, kedden főként északkeleten lehet nagyobb területen esőre, záporra számítani, de lokálisan máshol is előfordulhat kisebb csapadék. Szerdától országszerte csökken a csapadékhajlam, de addig az ország nagy részén 10-40 mm várható – kivétel talán a Kiskunság lesz, míg a Kisalföldön és északkeleten nagyobb mennyiségre számítanak.