35 kiló gyapjút hozott az elkóborolt juh

A Baarack nevű juh egy nap lelécelt, és amikor hónapok múltán megtalálták, már alig látott ki az elburjánzó gyapjúpulóver mögül. A megmentői szerint az eset bizonyíték a juh erős és szerethető jellemére.

 

 

Ez megtalálta, ez megnyírta…

A Baarack névre keresztelt juhot egy ausztráliai erdőben találták meg. Nem tudni, honnan és mikor ment világgá, mert a füljelzőjét az arcát körülvevő vastag gyapjú kiszakította az elmúlt hónapok alatt. A juhra civilek találtak rá, és szerencsére volt annyi gondosság és felelősség bennük, hogy értesítették az Edgar Mission Farm Sanctuary-t – egy állatmentő szervezetet. A sokat látott állatbarátok is meglepődtek, amikor a nyíratlan juhot elkezdték megszabadítani gyapjútakarójától. Több mint 35 kilogramm súlyú gyapjú került végül a mérlegre, amit a Reuters stílszerűen ausztrál viszonyokhoz mérve jellemez: ez egy felnőtt kenguru súlyának majdnem a fele!

 

 

…ez befogadta, és nagyon mind szeretik

A juhokat legalább évente le kell nyírni, különben a gyapjú tovább növekszik, és folyamatosan nő, ahogy ebben az esetben is történt – mondta Kyle Behrend. Az állatmentők képviselője szerint az állat a patája nagyszerű állapotban viselte a jelentő túlsúlyt okozó tömeget. Baarackot persze befogadták, így most más megmentett juhokkal együtt telepedik le az Edgar-misszióban. – A történtek megmutatják, milyen hihetetlenül ellenálló és bátor állatok a juhok valójában. Mi pedig ha próbálnánk, akkor sem tudnánk őket jobban szeretni – mondta Berend.

 

Fotó: Edgar’s Misson/videó, Reuters