fbpx

Kardeván: hatékonyan segíti a Nébih az élelmiszerlánc-biztonságot

Írta: - 2013 november 22.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kiemelt Ügyek Igazgatósága fennállásának egy éve alatt 351 ellenőrzést végzett, ennek során mintegy 1630 tonna termékkel kapcsolatban intézkedtek.

Ebből 710 tonnát kellett megsemmisíteni, illetve kiszabtak 141 millió forint bírságot és megállapítottak 7,5 milliárd forint adóelkerülést – ismertette Kardeván Endre csütörtökön.

 

 

Kardeván: hatékonyan segíti a Nébih az élelmiszerlánc-biztonságot

 

 

 

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, országos főállatorvos a Magyar Országos Állatorvos Egyesület közgyűlésén Budapesten hozzátette, hogy a tavaly márciusban létrehozott Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) rugalmas, ügyfélbarát.

A kérdésekre és problémákra gyorsan reagáló szervezetként igyekszik gondoskodik arról, hogy az élelmiszerlánc-biztonság a termőföldtől az asztalig megvalósuljon.

Jelezte: a Nébih struktúrájának átalakítása a feladatok még hatékonyabb ellátása érdekében folyamatos.

Kardeván Endre elmondta azt is: a felügyeleti díj bevezetése lehetővé tette élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer fejlesztését.

Ennek célja, hogy az állam egységes rendszerben, elektronikusan tartsa nyilván az összes, mintegy félmillió élelmiszerlánc-szereplőt.

Az államtitkár kiemelte: az Országgyűlés elfogadta Magyarország első élelmiszerlánc-biztonsági stratégiáját, amelyet a vidékfejlesztési tárca és a Nébih dolgozott ki.

A 2013-2022-es időszakra szóló stratégia végrehajtása mintegy 400 milliárd forintot igényel, az összeg már ma is rendelkezésre áll különböző költségvetési sorokon – mondta.

A programok közvetett pozitív hatása ezermilliárdokban is mérhető.

Így a nemzetközileg versenyképes magyar élelmiszerlánc-biztonsági rendszer kiépítésével arányaiban kis befektetéssel nagy gazdasági és egészségügyi haszon realizálható – fogalmazott Kardeván Endre.

A Nébih és a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei az élelmiszerlánc teljes területén a talajvédelemtől az állategészségügyön át a vendéglátásig folyamatosan ellenőrzik a vállalkozások tevékenységét és létesítményeit – hangsúlyozta az államtitkár.

A statisztikai adatok közül megemlítette: tavaly a hatóság több mint 54 ezer ellenőrzést folytatott az állategészségügyi, állatvédelmi és állati melléktermékekkel végzett tevékenységek esetén.

Hiányosságot mintegy 900 esetben állapítottak meg.

A Nébih laboratóriumai több mint egymillió tétel ellenőrzése során 2,2 millió vizsgálatot végeztek.

 

 

MTI 2013. november 21.