fbpx

Másfél millió forint értékű zöldséget és gyümölcsöt zároltak Békés megyében

Írta: - 2013 november 22.

Bizonytalan eredetű zöldségféléket és gyümölcsöt zároltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei egy békés megyei nagykereskedőnél és elrendelték az áru megsemmisítését.

A NÉBIH kiemelt ügyek igazgatósága által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a hatóság szakemberei többhetes előkészítő munka után tartottak ellenőrzést a nagykereskedőnél, ahol 27 tonna terméket vizsgáltak át.

Az árukészlet több mint 60 százalékának hiányzott az eredetmegjelölése.

A megsemmisítésre szánt áru bruttó értéke 1,5 millió forint.

A zárolt áruk között fejes káposzta, sárgarépa, étkezési paprika, paradicsom és alma volt.

 

 

Másfél millió forint értékű zöldséget és gyümölcsöt zároltak Békés megyében

 

 

A hatóság munkatársai forgalomkorlátozást rendeltek el 1,9 tonna burgonyára az eredetet igazoló dokumentum bemutatásáig.

A nagykereskedő az ellenőrzött árukészlet negyven százalékánál rendelkezett eredetigazoló dokumentummal és ezeknél a tételek címkézése is megfelelő volt – áll a közleményben.

 

MTI 2013. november 21.