fbpx

Kimerült a tanyafejlesztési program kerete

Írta: - 2014 február 12.

Kimerült a tanyafejlesztési program kereteBudapest, 2014. február 11., kedd (MTI) – Felfüggeszti a tanyafejlesztési program pályázatainak benyújtási határidejét forráskimerülés miatt kedd este hat órától a vidékfejlesztési miniszter, az erről szóló értesítés a kormány honlapján jelent meg.

A Fazekas Sándor aláírásával megjelent közlemény szerint a felfüggesztés a program első célterületét érinti, azaz a tanyagazdaságok fejlesztését.

A pályázatok szerkesztésére és benyújtására 2014. február 11. 18.00 óráig van lehetőség – olvasható a közleményben.

A minisztérium az MTI kérdésére közölte: a benyújtási lehetőség február 7-én reggel 8.00 órakor nyílt meg. A lezárásról azért kellett intézkedni, mert a rendelkezésre álló keretösszeget már több mint 150 százalékban lefedték a benyújtott pályázatok.

MTI 2014. február 11.