fbpx

Kistermelői árut is közvetlenül fogad az Auchan üzeme

Írta: Kohout Zoltán - 2019 augusztus 29.

Fejlett technológiával válogat és csomagol, és közvetlenül fogadja a kistermelők kis mennyiségű zöldség- és gyümölcsáruját az Auchan kiskunlacházi létesítménye.

Az októbertől májusig havonta hozzávetőlegesen 400 tonna csomagolt árut előállító üzembe – szezontól függően – 10-12 hazai és 3-4 külhoni beszállító termékei érkeznek. Az előbbiek esetében ez olykor a megtermelt áru 100%-át százalékát jelenti. Az áruházlánc célja, hogy a jövőben növelje beszállítói partnereinek számát.

Minderről a gyökérzöldség- és hagymatermelők számára tartott szakmai fórumon esett szó, ahol az Auchan és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) illetékesei a csomagolóüzemi technológia bemutatása mellett termelői-beszállítói workshopot is rendeztek, immár második alkalommal. – Az első, februári fórum után ez a mostani kiváló alkalom volt arra, hogy a gyökérzöldség- és hagymatermelők megismerjék az Auchan termékek iránti igényeit. A termelés fejlesztését ugyanis a kereskedelemből jövő jelzéseknek kell „húznia”. Az Auchan változtatott a beszerzési szisztémáján, azaz a nagykereskedői beszállítók csökkentésével párhuzamosan növelné a közvetlen termelői beszállítást a közvetlen termeltetési szerződéseken keresztül, ami kölcsönösen előnyös minden szereplőnek, így a gazdák életpályaszerűen foglalkozhatnának egy-egy zöldségféle előállításával – mondta dr. Mártonffy Béla, a NAK országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke. Az Auchan és a 2013 óta működő, mintegy 400 ezer tagot tömörítő NAK két éve működik együtt a magyar termelők és gyártók piachoz juttatása érdekében.

 (forrás: NAK)

CÍMKÉK kistermelőNAK