fbpx

Kiszivárogtatta hannoveri újdonságait a Fendt

Írta: - 2017 május 08.

A „vásári” újdonságok bemutatása előtt azonban Peter-Josef Paffen, az AGCO/Fendt igazgatótanácsának elnöke büszkén jelentette: „Marktoberdorf-i gyárunkban egyetlen napig sem kellett rövidített munkaidőt elrendelni. A piac sokkal gyorsabban kilábalt a krízisből, mint gondoltuk volna. Megrendeléseink rendben vannak, és a gyártást tovább kell bővítenünk, mert igény van rá.”

A fellendülés töretlen: 2017 első negyedévében már a saját tervcéljaikat is túlszárnyalták. „Néhány modellünknél vevőinknek már ismét néhány hónapos szállítási határidővel kell számolniuk. A gazdák hangulata sokat javult, és érezhetővé vált az elmulasztott beruházások pótlási igénye” – közölte a topmenedzser a sajtóval. A Lely-csoport szálastakarmány-üzletágának akvizíciójával kapcsolatban felröppent hírekről csak akkor kíván nyilatkozni, amikor az ügyletet – várhatóan az év második felében – végleges formába öntik. Az, hogy a novemberi AGRITECHNICA kiállításon Lely már az ismert Fendt-zöld színben jelenik-e meg, legyen a jövő meglepetése.

A németek legkedveltebb traktora

A németországi traktoreladások számai szerint első helyen a Fendt 724 végzett 630 darabbal. A második helyet a Fendt 516 foglalta el 553 eladott traktorával. A harmadik helyen is Fendt volt: a 313 típusból 440 talált gazdára, de még az ötödik helyre „szorult” Fendt 718 traktorból is 331 darabot adtak el. Nyugat-Európában a Fendt piaci részaránya 1,6%-kal nőtt, Kelet-Európában pedig 1,3%-kal.

Fendt stratégiája 2020-ig

Hároméves időszakokban gondolkodnak. Az így értelmezett darabszám – valamennyi Marktoberdorf-i típust összeszámlálva – 2013-ban 17.837 és 2016-ban 13.667 volt. A gyár maximális kapacitása 20.000 traktor. Törekednek a világ legjobb forgalmazói hálózatának kiépítésére. A következő 3 évben mindent kínáló „fulliner” lesznek, iránymutató innovációkkal lépnek piacra, meglevő piacaikon terjeszkednek, és olyan új területeket is meghódítanak, mint például Afrika.

AGRITECHNICA 2017

A főirány a nagytraktoroknál bevált újdonságok átvitele a kisebb motorteljesítményű kategóriákba. Újdonság a PowerPlus felszereltség, a 300-as sorozat integrált sorvezetője, a laposan tömítő hidraulikatömlő-csatlakozók és a tömlőcsatlakoztató pajzs.

Az 500 és 700 sorozat ezentúl PowerPlus kivitelben is kapható. A PowerPlus azok igényét szolgálja ki, akiknek nem kell a teljes ProfiPlus felszereltség, de sorvezetőre és ISOBUS-ra szükségük van. 2018-ig ezeknek a modelleknek aránya várhatóan 25% körül alakul.

A sorkövetés a négyhengeres motorral szerelt kisebb traktoroknál is egyre inkább előtérbe kerül. Fendt az egyetlen traktorgyártó, aki ezt a megoldást a Vario ProfiPlus 300 kivitelénél gyári alapfelszerelésként kínálja. Így már a kisebb gazdaságok is élvezhetik a sorvezetés gazdasági előnyeit. Segítségével vetőmag, műtrágya és növényvédőszer takarítható meg, de a munkavégzés is kevésbé fárasztó. Hígtrágya kijuttatásánál és bedolgozásánál a törvényi előírások is könnyebben betarthatók.

A 101 és 132 LE közötti Fendt 310, 311, 312 és 313 Vario modellek ettől kezdve a teljesen integrált VarioGuide sorvezetővel is kaphatók. A Vario-joystick és a 7” Vario-terminál egészen bonyolult munkagépek kezelésére is alkalmas. Mint a nagytraktoroknál, úgy itt is választhat a gazda, hogy NovaTel vagy Trimble vevőkészülékét a kevésbé pontos, alapkivitelű VarioGuide rendszerre, illetve a csúcsminőségű, akár 2 cm pontosságú VarioGuide RTK-ra kívánja-e csatlakoztatni. Ettől kezdve ez a kompakt univerzális traktor már semmiben sem különbözik a legnagyobbaktól!

FFC tömlőcsatlakozó: nyomás alatt is beköthető/bontható

A Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) ezüst fokozatú elismerését 2013-ban kiérdemlő „Flat Face Coupling” (FFC) lapontömítő csatlakozórendszer eddig csak a legnagyobb Fendt traktorok kiváltsága volt. Tömlőszakadás esetén megakadályozza az olajszivárgást, csatlakoztatáskor minimalizálja az olajveszteséget, megakadályozza azt, hogy az olajellátó rendszerbe kívülről szennyeződés jusson be. A nyomásveszteség kiküszöbölésével nem melegedhet az olaj, nincs energiaveszteség.

Ez a hidraulikatömb a gazdaság saját igényeinek megfelelően eltérő méretű csatlakozókkal szerelhető fel. A megszokott ½” és ¾” csatlakozók ugyanúgy használhatók, mint az új, lapontömítő 5/8-collosak. A különböző méretekben szállítható betétek csavarozhatóak és ennek következtében kényelmesen és egyszerűen cserélhetők. A hidraulikacsatlakozók eddig jól bevált jellemzőit természetesen átvették. Továbbra is egy karos mechanizmus szolgál a könnyű szét- és összekapcsolásra. A lapontömített hidraulikacsatlakozók eleve nagyobb olajmennyiséget engednek át: az 1-6 hátsó szelepeknél 140 litert, a negyedik hátsó szelepnél pedig opciósan akár 170 litert is.

Fendt másik újdonsága, a „Plug & Work“ csatlakoztató pajzsa a nagytraktorokra történő hibátlan bekötést garantálja. A munkagépoldali lapra akár négy hidraulikatömlő is beköthető. Nem fordulhat elő az, hogy egyes tömlőket felcserélünk. A pajzs egyetlen mozdulattal, eltéveszthetetlenül tehető fel a traktor szelepbemeneteire. Az előprogramozott TeachIn Sequenz szoftver az egyik oldalról, a központosító furatok a másik oldalról mechanikusan akadályoznak meg bármilyen hibát. Az új hidraulikus megoldások a 800, 900 és 1000 típussorozatoknál már idén júniustól elérhetők.

A legújabb EU-biztonsági előírásokra is gondoltak

A 300 Vario típustól felfelé egészen a Fendt 1000 Vario sorozatig 2017 közepétől már érvényesítik a mező- és erdőgazdasági erőgépek típusminősítésére vonatkozó 167/2013 számú EU-direktíva előírásait (hatályos 2018. január 1-től). Ennek egyik kívülről is jól látható jele a körkörös kilátást garantáló, széles látószögű visszapillantó tükör. Az opcionális körforgó villogót is a jövőben hosszú élettartamú, nagyobb fényerejű LED-világítótesttel szállítják. A biztonságot és a kényelmet szolgálja a jövőben a hátul jobboldalra kihelyezett hidraulikavezérlés, amellyel például a hidraulikus felső kitámasztó kar is állítható. Ez a külső szelepvezérlés a 300-as Vario-sorozat Profi és ProfiPlus kiviteleinél is elérhető lesz.

Dr. Tátrai György