„Őszi szezon után, tavaszi szezon előtt”
Blum Zoltán, a SAATEN-UNION Hungária Kft. ügyvezetője köszöntötte a vendégeket, majd bemutatta a cégcsoport tevékenységét és eddig elért eredményeit. A SAATEN-UNION 7 különböző, ma is családi tulajdonban lévő nemesítőház termékeinek forgalmazására alakult 1965-ben. A vetőmag-forgalmazás terén kialakított együttműködésnek köszönhetően, a cégcsoporthoz tartozó RAPOOL termékpalettájával együtt, a teljes szántóföldi kultúrnövény spektrum vetőmagigényét ki tudja elégíteni. Nemesítési tevékenysége 20 nemesítő állomáson, Európa szerte 100 kísérleti helyszínen zajlik és több mint 40 növényfajra kiterjed. Ennek köszönhetően mintegy 240 elismert fajta és hibrid forgalmazását végzik 8 európai leányvállalat, köztük a hazai SAATEN-UNION Hungária Kft. közreműködésével. Az alapítás évében elért árbevételt a következő tíz évben megtízszerezte az anyavállalat. 1995-ben a forgalom már meghaladta a 100 millió eurót, a tavalyi évben pedig a 200 millió eurót közelítette. Kutatásra, termékfejlesztésre az éves forgalom 13%-át forgatják vissza. |
A hazai leányvállalat pozíciói kifejezetten jók a kalászos gabonafélék vetőmag-piacán. A NÉBIH 2012-13. évi nyilvántartása szerint például a SAATEN-UNION Hungária Kft. vezeti a sort 23 őszi búza fajtabejelentéssel, megelőzve a hazai vetőmagcégeket is. Nemcsak a belföldi vetőmag-előállítás területe növekszik évről évre, hanem a hibridbúza forgalma is dinamikusan emelkedik. A hibridbúza mellett hibridrozs is található a palettán, melynek kereslete szintén növekvő.
A SAATEN-UNION napraforgó-vetőmag kínálatában megtalálhatók a hagyományos (LO) és a magas olajsavtartalmú (HO) hibridek is. Mindegyik hibrid alkalmas a CLEARFIELD gyomirtási rendszerben történő termesztésre. Sőt, idén már 2 új SAATEN-UNION hibrid a továbbfejlesztett CLEARFIELD PLUS gyomirtási rendszerben is bemutatkozik Romániában és Bulgáriában. Hazai bevezetésük 2015-ben várható. A kukorica hibridek különlegessége a genetikai alapok mellett a PRIMUS SEED vetőmagkezelés. A bioaktív anyagok vetőmagon történő alkalmazása mérhető terméstöbblettel jár, amit a kísérletek eredményei évről évre bizonyítanak is. A korszerű, központi vetőmagtartályos vetőgépek gyors kiszolgálása érdekében pedig már MAXI PACK kiszerelésben is elérhető a cég SURREAL hibridje.
Az őszi és tavaszi vetésű nagykultúrák mellett a kisebb területen vetett silócirok, szója, borsó, mustár, olajretek, takarmányrepce és facélia vetőmagjai is elérhetők a kínálatban. A széleskörű, bővülő termékválasztéknak köszönhetően a cégcsoport forgalma a 2011-12. gazdasági évben megközelítette a 1,5 milliárd forintot, amit az elmúlt évben sikerült megduplázni (3,1 milliárd Ft).
A vetőmagüzemi beruházás idén lezárult első üteme egy új csávázó és csomagolósor kialakítását teszi lehetővé, továbbá a fejlesztés része egy színszerinti válogató is. A mintegy 200 millió Ft értékű beruházás célja a legkorszerűbb technológia alkalmazása révén a legmagasabb minőségi követelményeknek történő megfelelés. Ezzel a lepsényi vetőmagüzem a közép- és kelet-európai ellátás egyik alappillérévé válik. A növekvő kereslet zökkenőmentes kiszolgálása érdekében sikerült új munkatársakat is megnyerni, így több kulcskerületen, összesen hét kollégával erősödött a csapat.
A SAATEN-UNION aktuális tavaszi termékkínálatát Varga Gábor fejlesztési vezető mutatta be. A termékjellemzők mellett részletesen ismertette az egyes fajták és hibridek felhasználási területét, illetve ezek gyakorlati jelentőségét. A repce piacáról és a RAPOOL újdonságairól Marcus Bankert termékfejlesztő számolt be. A repce hibridek vetésterületi részaránya a fémzárolt vetőmag piacából az EU 28 tagállamának átlagában – szakértői becslések szerint – 82%-os. Magyarországon az arány 90% körül alakul, ugyanez Romániában 93%, Bulgáriában 95%. Ezen belül a RAPOOL részesedése Európa szerte stabil, illetve növekvő.
A szakmai programot Pierre-Louis Carrier, a SAATEN-UNION France termékmenedzserének előadása zárta. A francia szakember a hibridbúza nemesítésének helyzetét, a szántóföldi vetőmag-előállítás gyakorlatát, továbbá a hibridbúza piacának jelenét és jövőbeni alakulását mutatta be. A közel negyedmillió hektáros európai vetésterület 8%-ával Magyarország az előkelő második a vezető Franciaország (76%) után. Hazánk a hibridbúza vetésterületi részarányát tekintve is dobogós az európai országok között. Az elmúlt 5 év forgalmi adatait vizsgálva kiderül, hogy évente átlagosan 15%-kal nőtt az európai hibridbúza vetésterület. A hazai vetésterület eközben egy év alatt megduplázódott, amit az idei várakozások további 95%-kal haladnak meg. Középtávon ezért szükségessé válik a hazai vetőmag-előállítás, ami nemcsak a belföldi, hanem a környező országok növekvő keresletének kiszolgálását is célozza.