fbpx

Különleges kihívások

Írta: Szerkesztőség - 2019 május 13.

A legtöbb felkérésünk alapvetően a mezőgazdaság területéről érkezik. Állattartó épületek, géptárolók és szénatárolók megépítésére adnak ügyfeleink megbízást, de érkeznek hozzánk egyedi kérések is, melyeket szintén örömmel teljesítünk, hiszen ezek a szaktudás agytornái. A már megépített egyedi szerkezetek azok, amelyekre mindig emlékszünk, hiszen itt igazán fontos az alapos csoportmunka.

A mezőgazdaság területéből merítve egy egyedi szerkezetet

2015-ben kértek fel minket, hogy a már 5 éve álló trágyatároló támfalakra készítsünk tetőszerkezetet, hogy a tulajdonosok a számukra már funkcióját vesztett tárolót lefedve tudják hasznosítani, s ezzel könnyíteni a gazdaság életét. Az évek óta álló betont az időjárás már nem kímélte, itt-ott egyenetlen volt, miközben a tetőnek fixnek és tartósnak kell lennie. Megkaptuk a terveket, amelyek alapján annak idején a betont elkészítették.

Felmérettük geodétával, hogy lássuk a trágyatároló pontos geometriáját és ennek megfelelően a szükséges minimális elvárt lefedendő terület nagyságát. A mérés rálátást adott arra is, hogy a megépített betonfal nem szimmetrikus és nem párhuzamos. Geometriailag kellett megtalálnunk a tetőszerkezet tartóoszlopainak helyét. A pontalapok kitűzéséhez is a geodéta szaktudására volt szükség: a trágyatároló alapjait és a tartóoszlop alapjait összhangba kellett hozni. Itt kezdődik a precíz mérnöki munka, tervezés. Pár hét leforgása alatt elkészültek a statikai, kiviteli és gyártmánytervek, melyek alapján pontos gyártással és precíz kivitelezéssel megépült a beruházó által elképzelt, immár burkolt csarnok. Megbízónk kisebb anyagi ráfordítással ezentúl hasznosítani tud egy számára már funkcióját vesztett és emiatt inkább már zavaróvá vált területet.

Milyen egyedi szerkezeteken gondolkodtunk még?

Építettünk már hidat, hajókikötőt, hirdetőoszlopokat, lelátókat, bevásárlóközpontoknak egyedi tetőszerkezetet és sorolhatnánk még.

Ha már a hidakat említettük; Nyíregyházán járva közös ismerősünk lehet egy híd Sóstón, melyen sokan áthaladunk, ki biciklivel, ki sétálva, ki futva, ki vidáman ugrándozva és kicsit türelmetlenkedve – mikor érünk már oda? –, mert onnan már felsejlik a nemrégiben megépített szabadidőpark, mely kinek játszótér, kinek foci- vagy kosárpálya, kinek pihenőpark a szabadban olvasáshoz. Az említett hidat mi is nagyon szeretjük, és sokszor áthaladunk rajta, de bennünk még egy plusz jóérzés is van: büszkék vagyunk, hogy megépíthettük, azért, hogy sokan, oly természetesen, átkelhessenek rajta.

Szívesen várjuk az újabb kihívásokat! Gondolkozzunk együtt a minél precízebb illesztéseken!
Keressen minket bizalommal!
Nálunk közös A-CÉL!

Tornyai Gabriella
divízióvezető

Mobil: + 36 20 595 31 80
Email: [email protected]

Tel/Fax: + 36 42 785 169
Email:
[email protected]

www.bekervaz.hu