Lovas világ: „mindent beleadtunk”

Lázár Vilmos egy hagyomány újjáélesztéséről, a „lovasérzésről” és a versenyekről

Ha nemzeti lovassport, akkor megkerülhetetlen Lázár Vilmos neve, aki sport- és üzletemberként, egy újjáéledő tradíció főszereplőjeként ismert Magyarországon és Európában. A közelgő nemzetközi lovasversenyek előtt látogattunk el birtokára.

Lázár Vilmos

 

Húsz évig meg sem állt a betonkeverő

Húszéves a Lázár Lovaspark. Sok ez a húsz év? Fárasztó volt? Megérte?
– Sok minden eszembe jut, természetesen, de az, hogy fárasztó lett volna, az pont sohasem. Az viszont, hogy megérte, már igen: megérte, boldog vagyok ezzel a húsz évvel, és azzal is, amin azóta, illetve most is dolgozunk. Az eredményeink jó részét ráadásul már itt értük el. Itt alakítottuk ki, kezdtük el felépíteni a lovassportot; mindig haladtunk előre, itt mindig történt valami fejlesztés, sosem állt le a betonkeverő… És most jó látni, mert mi úgy vagyunk kódolva, hogy azt szeretjük, ami megfogható, látható. Márpedig itt van látnivaló, jó ide kijönni, itt mindig van élet.

Ha már ezt említi: a járványos időszak nem okozott gazdaságilag nehéz helyzetet?
– De, gazdaságilag nyilván nehéz volt. Amikor viszont itt ültünk kint, természetesen nagy volt a csend és a nyugalom. Nem lehetett más dolgunk, mint a nagy nyugalomban körbetekinteni a birtokon: az az elégedettség nagyon jó érzését adta.

 

Aki érzi, az tudja…

Aki állattartásra adja a fejét, az a fél életéről lemond: nincs ünnep, szabadság… Kinek ajánlja mégis ezt a hivatást?
– Én abban hiszek, hogy mindenki saját maga kell, hogy eldöntse, mit szeretne, mihez érez lelkesedést vagy éppen mihez nem. Van, aki szereti az állattartást, és le sem tudna mondani az állatok közelségéről, másoknak pedig a kényelmük ér többet. Aki természethez közeli életre vágyik, akinek tetszik az a légkör, az a világ, ami a ló közelségében átélhető, az egészen biztos nem tudna élni enélkül. Úgyhogy röviden azt gondolom, hogy aki érzi és érti ezt a világot, annak nem kell elmondani ennek a szépségét, aki pedig nem érzi, annak nem lehet mit mondani erről.

Itt húsz év alatt felnőtt egy egész lovasgeneráció. Ők mennyire érzik magukénak ezt az érző-értő világot?
– Nagyon is! Nekünk (Lázár Vilmos és öccse, Zoltán – a szerk.), ugye, összesen három gyermekünk van. Zoli fia most végzi az egyetemet, de tehetséges díjugrató-versenyző. A 19 éves lányom is válogatott díjugrató; a fiam kevésbé érzi magáénak az élsportszerű részvételt, de szeret lovagolni és jól is csinálja, ki is jár. A vasárnapi apa-fia lovaglások nemcsak megmaradtak, hanem szeretem is ezt a programot. Öcsém és én is nagyon büszkék vagyunk, hogy lesznek, akik folytatják az itt felépített hagyományt…

 

Fogathajtás
Lázár Zoltán az EB-n

 

Hátrány és új lendület

Olvastam nemrég, hogy fél-egy évszázada 1 millió ló volt Magyarországon. Ma talán 40 ezer. Mit mondanak ezek a számok önnek, mint a szövetség vezetőjének, a hazai lovasélet emblematikus figurájának? Kell-e ezen és ha igen, hogyan változtatni?
– Először is fontos különválasztani a nagyon eltérő korszakokat. Nyolcvan-száz éve a lovak döntő többsége haszonállatszerepet töltött be az életünkben. A fuvarozásban, a hadviselésben, a közlekedésben, a mezőgazdaságban… Amikor jött a motorizáció, elkerülhetetlenül csökkent a számuk, és egyre inkább már csak a sportéletben, a szabadidős tevékenységekben, ágazatokban maradt szerepük. Ebben érdemes összevetni a hazai számokat, viszonyokat a nemzetközivel. E tekintetben sem állunk most még igazán jól, talán a középmezőnybe sorolnám magunkat, mert még nem sikerült ledolgoznunk azt a hátrány, amit a szocializmus évei alatt szenvedett el ez az ágazat. Akkor nemhogy nem kapott támogatást, de inkább üldözték a lovaskultúrát. Az utóbbi évtizedekben viszont látványos és ígéretes a fejlődés, ledolgozzuk a hátrányt, javul a minőség, mind nagyobb az érdeklődés. Nem tudnám megmondani, mikor érjük el a nyugat-európai, észak-amerikai átlagot, de megvan az okunk a büszkeségre azzal, amit eddig megtettünk.

Tudjuk, hogy az ön személyes törekvése olyan szakembereket juttatni az agrárszakképzés ebbe a szegmensébe, akik megkaphatják mindazt a korszerű tudást és képzést, amire szükség van a folytatáshoz. Mit tapasztal, vannak ilyen utódok, utánpótlás?
– Erre is gondoltam, amikor azt mondtam, hogy erőteljes a pozitív változás, és van okunk a büszkeségre, bizakodásra. A kezdeményezésünkre egyre több középiskolai és egyetemi lovasképzés segíti ezt a fejlődést, és egyre nagyobb az érdeklődés is. Ennek eredményeként egyre többen végeznek is többféle képesítéssel. Most az egyik új célunk az, hogy érettségit is adó lovasszakember-képzést is felépítsünk, ami további lendületet ad a képzési kibocsátásnak. Erre a lendületre pedig azért van szükség, mert egyre több lovaslétesítmény épül, mind többen fordulnak a sportág, a hobbi felé, és szükség is lesz rájuk.

 

DICSŐ MÚLT. Az a folyamat, amelynek céljaként hazánk mint egykori lovas- és vadásznemzet ismét a nemzetközi szakmai élet része lehet, részben Dr. Nagy Endre, a világhírű Afrika-vadász kezdeményezésére indult el, és ennek egyik fő állomásaként 1971. augusztus 27–szeptember 30. között Budapest rendezte az I. Vadászati Világkiállítást. A bemutatót a világkiállítás idején rendezett, nagy szakmai és közönségsikert hozó I. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság színesítette. A nagy magyar sikerrel zárult világversenyen Európa-bajnok lett Abonyi Imre, ezüstérmes Fülöp Sándor, bronzérmes Papp József. Sőt, az angol királyi ház prominense, Fülöp herceg, a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) elnöke a lovaspályánkról szólva kijelentette: „Ez olyan gyönyörű pálya, s olyan hálás a közönség, hogy mindezt tekintetbe kell vennünk a díjugrató és díjlovagló világbajnokságok rendezésénél is.” A területet nem sokkal később sajnos eldózerolták…

 

Esélyt adni a hazai ágazatnak

Nagy jelentőségűnek mutatkozik az a szabálymódosítási kezdeményezés, ami a versenyeket érinti. Mi ennek a lényege?
– A célunk az, hogy újra helyzetbe hozzuk a magyar fogathajtást, újra esélyt teremtsünk a magyar tenyésztésű fogatlovaknak. Az utóbbi fél évszázad első huszonöt éve arról szólt a nyugati lovasvilágban, hogy a magyarok előnyét csökkentsék. Ez sikerült is. A következő huszonöt év aztán arról szólt, hogy a német tenyésztésű lovaknak előnyt, piaci lehetőségeket teremtsenek, és látjuk is, mennyivel magasabb áron értékesítik őket, ám ezzel nyilvánvalóan a magyar tenyésztésű lovakat hátrébb sorolják. Természetesen az egész magyar lovasélet, a Lovassport Szövetség befolyása is csekély ahhoz, hogy az egész világra kiterjedően megváltoztassuk a szabályokat, még a fogathajtóvilágban is. Ettől függetlenül mégis próbáljuk a szabályokat olyan irányba terelni, hogy az elvárt célok megvalósulhassanak. Nos, a szabályokat egyelőre nem sikerült még megváltoztatni, de olyan pályát építettünk a mostani EB-re, a maratonhajtásra, ami egy kicsit a tradicionális világot idézi, de egyben olyan erőkifejtést igényel, olyan feladatokat tartalmaz, melyek némileg megújítják az utóbbi időben érvényes szabályrendszert. Azzal együtt, hogy a kereteket megújítottuk, úgy érzem sikerült divatosabbá is tenni mind a média, mind a nagyközönség számára is a versenyeket. De ismétlem, a fókusz arra irányul, hogy esélyt teremtsünk a hazai tenyésztőknek és lovasoknak a nemzetközi lovassportban is, és sikeressé tegyük a magyar részvételt.

 

A magyar lótenyésztés jelenleg a lipicai vagy a nóniusz vonalat követi?
– Nyilván szeretem a magyar fajtákat, testvéremmel közösen mi is lipicaiakkal értük el legkomolyabb eredményeinket, sőt, én is lipicai lovakkal értem el sok sikert. Ugyanakkor az utóbbi évek szabálymódosításai ezeket a fajtákat perifériára szorították, inkább a német, holland lovak eredményesek. Erre utaltam, amikor arról beszéltem, hogy ha sikerül a szabályokon változtatni, akkor igenis jobb helyzetbe hozhatóak a hazai tenyésztésű lovak is. Persze közben azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar fajtákkal is inkább a sport felé kell fordulni, ha értékké akarnak válni tradíció és versenyeredmény szempontjából. Vagyis piacképessé kell őket tenni, helyzetbe kell hozni a szabályoknál, a lótenyésztésben, és versenyképessé kell tenni ezeket a lófajtákat. Ez természetesen a tenyésztőknek, de a sportvezetőknek, a versenyrendezőknek és a lovasszövetségnek is feladata.

 

BAJNOK, ÜZLETEMBER ÉS EGY HAGYOMÁNY FELÉLESZTŐJE.
Az 1967-ben született Lázár Vilmos gazdag életpályája nemcsak a sportról, hanem az üzletről és nem utolsósorban a hazai lovastradíciók újrahonosításáról is szól. Lovaspályafutása 1984-ben, az Apajpusztai Országos Bajnokságon kezdődött, és már az első hajtás sikere meghozta a kedvét a sporthoz. Egy évre rá már a 7. helyen végzett fogathajtásban, és az 1989-es évtől fogva sikert sikerre halmozott a sportágban. Az 1989-es Balatonfenyvesi VB-n csapataranyérmet, 4 évre rá, a Gladstonban (USA) megrendezett versenyen ezüstérmet nyert. Ott testvére, Zoltán volt a segédhajtója. Tanítómesterei között a magyar fogathajtás olyan kiválóságai említhetők, mint például Máchánszky Gyula, Dr. Várady Jenő, Váczi Ernő, Bárdos György, Fülöp Sándor, Muity Ferenc, Fintha Gábor. Eddig 12 világbajnoki aranyérmet szerzett, és a győzelmein túl sokszoros magyar bajnok és Derby-győztes. Lázár Vilmos hazánk legeredményesebb kettesfogathajtó sportolója, sőt, 2011-ben világrekordot ért el azzal, hogy 26. versenyévadját kezdte el. Sikeres üzletemberként a CBA-hálózat résztulajdonosa, vezetőségének tagja volt, részben a lovassportért tett erőfeszítéseit ismerte el az állam a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével.

 

Hogyan érvényesül itt a gazdaságosság, a piacképesség?
– Egyrészt egyre nagyobb a közönség érdeklődése a hobbilovak iránt is. Egyre többen fedezik fel a szabadidő-eltöltés kiváló lehetőségeit a lovaslétesítmények, programok kihasználásában. Sőt, fiatalok is egyre többen érdeklődnek. Más részről a sportlótenyésztés egyre inkább gazdaságos itthon. Például a díjlovagló sportban a top lovak ára megtöbbszöröződött. Magyarország az adottságaival kedvező helyzetben van, miközben a nagy hagyománnyal bíró humánerőforrás is rendelkezésre áll – ugyanez megvan a tenyésztésben és, ami szintén fontos, a lovak kiképzésében is. Ezek mögött az utóbbi időkben ráadásul erős gazdasági potenciál sorakozik fel. Vagyis, ahogy szélesedik a bázis, úgy van nagyobb igény sportlóra, hobbilóra, ami ígéretes jövőt jelent az ágazatnak.

Illetve nem is csak eb, hanem vb is lesz…
– Így van, szeptember első hétvégéjén rendezzük a Négyesfogathajtó Eb-t a Kincsem Parkban, és előtte két héttel a felújított Nemzeti Lovardában a lovastornavilágbajnokságot.

Ugyanakkor „sportszociális” érzékenységről is tanúságot tett az a kezdeményezésük, amit a versenyszabályok módosítása érdekében tettek.
– Az a bizonyos hátrány, amit a nyugat-európai versenyszabályok miatt kénytelen elszenvedni a hazai lovassportélet, egyben azt is jelenti, hogy ma már csak a legjobb, így értelemszerűen a legdrágább lovakkal lehetett esélyük a versenyzőknek. Ám így a tehetséges, de anyagilag kevesebb lehetőséggel bíró fiatalok eleve kiestek-kiesnek abból a körből, ahol lehetőségük lenne magasabb kategóriába felküzdeni magukat, hogy onnan akár a legmagasabb csúcsokat is megcélozhassák.

Gyarapodott a hazai mezőny

… és hamarosan kezdetét veszi hazánkban a Négyesfogathajtó Európa-bajnokság. Mit kívánjunk leginkább…? Győzelmet az öccsének?
– Én, mint a szervezőcsapat vezetője is drukkolok a rendezvény sikeréért. Túl sok nyári szabadság, kikapcsolódás idén nem várt ránk… És természetesen nagyon drukkolok az öcsémnek! Drukkolok, hogy ő nyerjen, és persze az egész magyar csapatnak, mind a kilenc fogatnak!

Valóban meglesz a kilenc fogat?
– Bőven, nem is lehet kérdés! Már az előválogatókon simán összejött a húsz négyesfogat – ilyen széles válogatási lehetőség még sohasem volt. Nagy is a harc a kilencbe kerülésért, és végül a legjobb háromba jutásért. De a mezőny is nagyon erős, különösen a hollandok és a németek.
Azért is elkél a drukkolás, mert emberileg, szakmailag tényleg mindent elkövetett a hazai lósportnak ez a szegmense a sikerért. Csak ha az öcsémről beszélek: ő is napi 8–10 órát foglalkozik a tizennégy lóval, irányítja a stábot… Szóval, mindent beleadtunk.
Akik még emlékeznek: 1971-ben hazánk rendezte Budapesten a sportnak a mostani, modern szabályokon alapuló első versenyét. Akkor Magyarország a lovassportban, a fogathajtásban történelmet írt. Most, 2021-ben arra készülünk és azért dolgozunk, hogy ezt a történelmet továbbvigyük. És bízunk benne, hogy újra arany betűkel írhatjuk majd be hazánk és Budapest nevét a nemzetközi fogathajtóélet történetébe.

 

Kohout Zoltán


Kapcsolódó hírek