fbpx

Lombtrágyázás jelentősége a gyümölcstermesztésben

Írta: Szerkesztőség - 2015 április 08.

Fontos lehetőséget nyújt számunkra a növény élettani folyamatainak és a termesztés gazdasági sikerességének befolyásolásában. Gondoljunk csak bele, ma már nem elegendő csupán „valamilyen” termést előállítani, azoknak meg kell felelni mind fogyasztói, mind kereskedelmi elvárásoknak. Ilyen elvárás a homogenitás méretben, színben egyaránt. Fontos a tárolhatóság, szállíthatóság, elvárható paraméter a fogyaszthatóság, cukortartalom, íz, zamatanyagok kialakulása. A tömegtermelés nem biztos, hogy egyenlő a jövedelemtermeléssel, a minőségi áru termelését pedig luxus a véletlenre bízni. Itt értékelődik fel a lombtrágyázás szerepe, hiszen az öntözés és a fitotechnika mellett a lombtrágyázás az, amivel valamelyest irányítani tudjuk a növényeinket. Hogy ügyesen irányíthassunk, ismernünk kell, hogy melyik tápelem mire van hatással lombon keresztüli pótlás esetén, mit várhatunk a kijuttatott tápelemektől, és milyen célok valósíthatók meg vele. A következőkben tekintsük át lehetőségeinket tápelemenként!

Nitrogén

Elsősorban a növényvédő szerek, tápanyagok bejutását segíti a növényekbe, azáltal, hogy segíti a sztóma megnyitását. Csak kismértékű vagy pillanatnyi nitrogénhiány orvosolható lombon keresztül. Adagolásával serkenthető a növekedés. Túladagolása csalogató hatással van a levéltetvekre.

Foszfor

Jelentősége a vegetáció kezdetén nagyobb, amikor a foszfor felvétele a talajból környezeti hatások miatt gátolt (hidegtalaj, belvíz, szélverés, stb.). A foszfort elsősorban az újonnan differenciálódott szövetek használják fel, ezért célzottan a fiatal lombfelületen való alkalmazásával látványos, gyors eredmények érhetők el. Javítja a kezdeti gyökeresedést, tápanyagfelvételt, kötődést. Foszfit formában kijuttatott foszfor erősíti a növények védekező mechanizmusát gombás és baktériumos fertőzés idején. Kijuttatás hatására javul a gyümölcs íz-, szín- és zamatanyaga. A gyümölcsfák idősebb fás részeiben ősszel, a télre való felkészüléskor jelentős mennyiség halmozódik fel, melyet lombtrágyázással is serkenthetünk, biztosítva a következő év jó startját.

Kálium

Lombon keresztüli pótlásával a gyümölcsök íz- és aromaanyagainak kialakulását tudjuk fokozni. Ellensúlyozhatjuk a csapadékos időjárás intenzív hajtásnövekedését, biztosítva a hajtások vesszővé érését. A kálium igénye a tavaszi vegetáció megindulásától az intenzív gyümölcsnövekedés végéig a legnagyobb. A káliummal ellátott növények ellenállóbbak a gombás fertőzéseknek, szárazságnak és a fagynak.

Kén

Lombtrágyázása jobb nitrogénhasznosulást biztosít. Serkenti az olajok képződését („zsíros almák jobban tárolhatók”), aromásabbnak érezzük a gyümölcsöket. A jól ellátott növények vitamintartalma nagyobb. Kéntartalmú lombtrágyákkal csökkenthetjük a lisztharmatfertőzés mértékét. Erősebb, jobban differenciálódott szöveteket kapunk, jobb, biztonságosabb áttelelést érhetünk el.

Kalcium

A növények jó és biztonságos ellátása a talajtrágyázás és lombtrágyázás kombinálásával érhető el. A kalciumpótlást a kötődéstől az intenzív gyümölcsnövekedés befejeződéséig kell megvalósítani, erre a leghatékonyabb eszköz a levéltrágyázás. Az ebben az időszakban kijuttatott kalcium egyértelműen csökkenti a tárolási veszteségeket. A szüret előtt kijuttatott kalcium tovább javítja a tárolhatóságot, de nem pótolja a korábban kialakult hiánytünetekből eredő veszteségeket. Öntözött területeken fokozottan figyelni kell a pótlására, mert könnyen kimosódik a gyökérzónából! A kalcium semlegesíti a káros anyagcsere-termékeket, tehát különösen oda kell figyeljünk lombon keresztüli pótlására a szélsőséges körülmények közé telepített állományokban.

Magnézium

A klorofill alkotóeleme, a napfényt magnézium segítségével hasznosítja a növény, táplálkozásának alapja. Mégis mostohán kezeljük ennek a tápelemnek a pótlását. Sajnos nem ritka az a gyümölcsös, ahol látható az intenzív hajtásnövekedés befejezése után a hajtások felkopaszodása, amin szinte csak a csúcsi levelek maradnak. A gyümölcsök érés előtt intenzíven hullnak, a betakarított termés apró, rossz ízű és minőségű. Van lehetőség azonban ezekben a gyümölcsösökben lombon keresztül mérsékelni vagy megszüntetni a tüneteket. Fontos a jó minőségű lombtrágya megválasztása. Magnéziumos lombtrágyázás hatására javul a cukorképződés, fokozódik az anyagcsere, erősödik a lomb színe, és egészségesebb a növény megjelenése.

Vas

Teljes mennyisége pótolható lombon keresztül. Azokon a területeken, ahol talajtani okok miatt gátolt a vas felvétele (pl.: magas a mésztartalma), ott a vaspótlás hatékonyan csak lombon keresztül történhet meg. Vannak vashiányra különösen érzékeny fajták, melyeknél egyértelműen a vas pótlásával lehet a jó minőséget biztosítani. Előforduló jelenség, hogy a vaspótlás nem tűnik hatékonynak, mert néhány alkalom után visszazöldül a lombozat, majd utána a pótlás ellenére is erősödik a klorózis. Ebben az esetben szinte biztosak lehetünk benne, hogy a nagymértékű vaspótlással mangánhiányt generálunk. Elkerülése érdekében érdemes többször kisadagú vaspótlást folytatni vagy mangánpótlással kombinálni a kijuttatást.

Bór

Lombkezelés hatására javul a rügydifferenciálódás, a virágszervek képződése, serkenti a pollentömlő fejlődését, és erősíti a kötődést. Kijuttatása virágzás előtt ajánlott. Azoknál a gyümölcsfáknál, amelyeken a virágzás a lombfakadást megelőzi, ott a bórkijuttatást ősszel, lombhullást megelőzően kell elvégezni. Az őszi bórkijuttatás nagymértékben csökkenti a téli fagykár kialakulását.

Réz

Lombtrágyák közül a felszívódó réztartalommal rendelkezők olyan kedvező átalakulásokat stimulálnak, melyek következtében a növény saját védekező immunrendszere fokozódik. Az ilyen készítményekkel nem csak a rézhiány-betegségek előzhetők meg, illetve gyógyíthatók, hanem hatásukra a növények jobban ellenállnak a gombás és baktériumos fertőzéseknek, valamint a fertőzés leküzdésében is hatékonyabbak (pl.: tűzelhalás, antraknózis, háncsnekrózis). A lombon keresztüli rézpótlás serkenti a generatív szervek fejlődését, meghatározza a gyümölcsök mennyiségét és minőségét.

Mangán

Magas pH-jú talajokon szükséges a lombon keresztüli pótlása. Elsősorban a fotoszintézist, majd a fotokémiai rendszert befolyásolja. Pótlása lúgos talajokon serkenti a fotoszintézist. Erősen csapadékos időben és belvizes területeken gyorsítja a növények regenerálódását. Az őszibarack meghálálja a mangánkijuttatást.

Cink

A levéltrágyázás serkenti a növekedést, adagolásával hosszabb gyümölcskocsány érhető el. Az alma-, a birs, a szilva- és az őszibarack-ültetvényekben a cink-kelát adagolásával csökkenthető a termés elaprózódása és a gyümölcs-deformációk megjelenése. Meszes homoktalajokon a jó minőség biztosítása érdekében erősen javasolt a cink-kelátok alkalmazása.

Molibdén

Lombon keresztüli adagolása homok és savanyú homoktalajokon ajánlott. Adagolásával növelhető a növényi szervek cukortartalma. Pozitívan befolyásolja a fotoszintézist és a növények fehérje-anyagcseréjét. Alkalmazása csökkentheti a növények nitrit- és nitrát-felhalmozódását.

A fentiek ismeretében látható, hogy a különböző tápelemeket sok esetben azonos időszakban kell lombon keresztül pótolni. Ez nem egyszerű feladat, főleg, ha ezeket a gazdaságos kijuttatás miatt a permetezésekkel egy menetben valósítjuk meg. A lombon csak a növény számára kész tápelemek tudnak hasznosulni a talajtrágyázással ellentétben, hiszen a lombon már nincs egyéb feltáródási lehetőség, mint pl.: mállás, bakteriális tevékenységek, oxidáció-redukció, kelatizálódás, ion kicserélődés, stb. Tehát fontos a lombtrágya formulázottsága. Az egy időben, több tápelem kijuttatását gyári kombinációkkal segítik a lombtrágya-forgalmazók. Fontos a beállított tápanyagtartalom és azok aránya. Ha bármelyiket felborítjuk, a növény életében zavarok lépnek fel. Ezért ajánlott azon gyártók kiválasztása, ahol jól felkészült szakemberek nyújtanak segítséget, hiszen egy jó lombtrágyázás hatása egyenértékű egy jól felépített növényvédelemmel.

Buda Richárd

Fitohorm Kft.