fbpx

Nagy dilemma a szója

Írta: Szerkesztőség - 2014 november 12.

A Sumi Agro Hungary Kft. 2014. szeptember 24-én Kalocsa határában, a Terra Unió Kft. bemutató területén nagysikerű szója fajtabemutatót rendezett.

A szója nem csak a termesztésében nagy dilemma, de az étkezési kultúránkban is sok pro és kontra kérdéseknek van kitéve, ennek ellenére egyre többen termelik ezt a hüvelyes kultúrát.

A szója nem más, mint maga a szójabab, amit még pár éve az egészséges életmód csúcsélelmének tituláltak, mára azonban sokat hallani ennek az ellenkezőjéről is. Ami biztos, hogy B-vitamin – és többszörösen telítetlen zsírsav – tartalma nagyon magas, emellett gazdag kalciumban is, illetve a sejtjeink védelmére szolgáló olyan mikro-tápanyagokat is tartalmaz, mint a folsav, szelén, ráadásul cink, magnézium, mangán, vas és egyéb ásványi anyagtartalommal is rendelkezik. Állítólag segíti az emésztést, és vérzsír csökkentő hatását is elismerik. Alapjában véve természetesen máig egészséges táplálékként él a köztudatban, és nem mellesleg a vegetáriánusok egyik nélkülözhetetlen fehérje forrása, ugyanakkor a tudomány a csecsemők és gyermekek számára kifejezetten nem ajánlja e növény fogyasztását.

Az igazság persze mindig az arany középút, vagyis mértékkel – ellenőrzött alapanyagból készült szójatermékként – nyugodtan fogyaszthatják a felnőttek.

Harangozó János házigazda - TERRA Unió Kft.Harangozó János házigazda – TERRA Unió Kft.

  • Szóját termeszteni nem egyszerű a precíz gyomirtás miatt. Önök mekkora területen termesztik, és milyen technológiával?

Idén 300 hektáron összesen 7 fajtát vetettünk el 2014. április 15-én, 46,5 cm-es sortávval. Az elővetemény búza volt. Egy száraz tél után a májusi eső nálunk is aranyat ért, helyre tette a viszontagságokat.

A szójatermesztés sarkalatos pontja a gyomirtás. Vetés után, kelés előtt 80 g PLEDGE-t adtunk, mellyel nagy szerencsénk volt, mert a kijuttatás után 4 mm eső esett. Tavaly még nem az egész területen alkalmaztuk a PLEDGE-t, de idéntől biztosan a komplett technológia része lesz, ugyanis kitűnő hatást fejtett ki, melyről a bejárás során meggyőződhettek saját szemükkel is.

Most már csak az aratás van hátra, bár a 2009-es rekordtermésünket nem érjük utol, de azért idén sem panaszkodhatunk.

PLEDGE – megbízható társ a szója vegyszeres gyomirtásában

„Már az előveteménynél el kell kezdeni a szója tervezését”

– kezdte gyomirtás technológiai ismertetőjét Kisjuhász Roland, a Sumi Agro Kft. területi képviselője. A szója nagyon érzékeny a különböző maradvány hatóanyagokra, ilyenek az úgynevezett reziduális, azaz átnyúló hatású összetevők, melyek nagyon csúnya gyomirtási problémákat okozhatnak, illetve termelésünket is meghiúsíthatják. Mivel a szója kezdeti gyomelnyomó képessége gyenge, ezért gondoskodni kell a kezdeti gyommentességről. A saját terület ismerete a legfontosabb, tudjuk, hogy melyek az uralkodó gyomok. Szűk a rendelkezésre álló hatóanyagok köre is. A preemergens hatóanyagok gyomirtási spektruma sem tökéletes, ennek ellenére fontos részét képezik a technológiának, hiszen már néhány mm csapadékkal nyert ügyünk lehet. Jó példa erre a 2003 óta eredményesen bizonyító PLEDGE 50WP. Hatáskifejtése során már a kikelt gyomokat leperzseli, a később kelő csíranövények pedig a talaj felszínén kialakuló néhány mm-es filmszerű herbicid réteggel érintkezve pusztulnak el. A PLEDGE alkalmazásával jól irthatóak a legfontosabb magról kelő kétszikű növények, még a feketecsucsor ellen is hatékony. Talajon keresztüli tartamhatásával már a keléstől biztosítja a szója gyommentes fejlődését.

A szója növényvédelmének másik fontos területe az állati kártevők elleni védekezés, ahol a kártevő korai felismerése a legfontosabb. A szójának nincsenek speciális kártevői, elsősorban a polifág fajok (sok tápnövényű) károsításával kell számolnunk, ezek közül az egyik legveszélyesebb a közönséges takácsatka. A Sumi Agro Kft. más kultúrákban már bizonyított ORTUS 5 SC atkaölő permetezőszere szójában is felhasználható. A készítmény kijuttatását a tömeges felszaporodás előtt, 1 l/ha dózisban, 350 l/ha permetlével kell elvégezni.

Bár még messze-messze elmarad az európai szójafogyasztás az ázsiai átlagtól, azért az jól látható, hogy a tendencia növekszik, nem hiába nagy az érdeklődés a szójabemutatók iránt.

A rendezvényen készült fotók a www.agraragazat.hu galériájában megtekinthetőek.