fbpx

Magyar szőlésztechnológiai világsiker Kaliforniában

Írta: Szerkesztőség - 2014 november 12.

20 000 csapat közül a legjobb nyolc közé jutott a magyar SmartVineyard csapata az Intel Global Challenge elnevezésű rangos startup versenyen.

Ha Kalifornia, akkor többségünknek elsősorban a Szilícium-völgy hi-tech fejlesztései, a hollywoodi filmipar vagy éppen a minőségi borok jutnak eszébe. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a kaliforniai szőlészet megteremtője a 19. században kivándorló magyar Ágoston Haraszthy volt, akit a helyi szakemberek a „kaliforniai bor atyjaként” tisztelnek. Ennek ismeretében külön figyelemreméltó a szőlővédelmi szenzorhálózatot fejlesztő magyar SmartVineyard sikere az Intel Global Challenge startup verseny döntőjében, melyre Kaliforniában került sor a múlt héten.

A döntőhöz hosszú út vezetett, hiszen a csapatnak először a szoftver-óriás által szervezett európai döntőn kellett helytállnia: itt 4000 csapat közül a harmadik helyen kvalifikálták magukat a Szilícium völgyben rendezett döntőre. A 25 csapatból álló nemzetközi mezőny pedig a további kontinensek helyezettjeiből állt össze.

A november 3-6 között zajló négynapos rendezvény nem csak magáról a versenyről szólt, ugyanis a fiatal vállalkozásoknak lehetőségük nyílt szakmai rendezvényeken részt venni. Ellátogattak például a Stanford Egyetemre, megismerhették top tech cégek szervezeti működését, valamint üzleti mentoroktól kaphattak szakmai tanácsadást. A döntőnek a neves Berkeley Egyetem adott otthont, ahol a csapatoknak neves üzleti befektetők előtt kellett megmérettetniük magukat. Agrotechnológiai innovációjával a SmartVineyard csapatának sikerült a zsűri elismerését kivívnia, és a legjobb nyolc közé kerülnie.

Külön érdekesség, hogy Youtube csatornáján videó formájában a csapat folyamatosan tájékoztatta a magyar közönséget az aznapi eseményekről, sikerekről, melyeket a négy nap alatt több ezren tekintettek meg.

A cég vezetője, Árendás Csaba elmondta: ha a magyarok bor tekintetében egykor ilyen sokat tudtak adni Kaliforniának, akkor remélik, hogy hamarosan a szőlővédelemben is jelentős előre lépések lesznek.

Ehhez pedig a SmartVineyard mostani sikere tökéletes kezdet.