fbpx

MEGJELENTEK AZ ELSŐ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PÁLYÁZATOK

Írta: Szerkesztőség - 2015 június 12.

Kihirdetésre kerültek a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretein belül az első gazdaságfejlesztési pályázatok, melyek kedvezményezettjei kizárólag mikro-, kis- és középvállalkozások lehetnek. Első körben 3 pályázat nyílik meg, összesen 80 milliárd Ft keretösszeggel. A pályázatok benyújtására a megjelenést követő 30 nap múlva, 2015. július 9-től lesz lehetőség. Kizárólag Budapesten és Pest megyén kívüli helyszínen megvalósuló beruházások támogathatóak.

1. Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

– Megjelent: 2015. június 9.

– Benyújtható: 2015. július 9-től.

– Keretösszeg: 65 milliárd Ft.

– A pályázat kedvezményezettei: mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel, és éves átlagos statisztikai állományi létszámuk a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt,

Tevékenységi kör szerint az ipari gyártó, termelő, feldolgozó cégek pályázhatnak, a pályázati felhívás melléklete tartalmazza a támogatott TEÁOR-okat (1011-3299). Annex I.-ben szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelését, feldolgozását végző vállalkozások nem pályázhatnak, számukra a Vidékfejlesztési Program pályázatai lesznek elérhetőek (2015 őszétől).

– A támogatás összege: 50-500 millió Ft.

– Támogatási előleg: 50%, de max. 100 millió Ft.

– A támogatás mértéke:___________________

mikro-, kisvállalat (%) középvállalat (%)

Észak- Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Dél-Dunántúl 50 50

Közép-Dunántúl 50 45

Nyugat-Dunántúl 45 35

– Támogatható tevékenységek:

– Gyártáshoz kapcsolódó, új gépek, berendezések, gyártókapacitást növelő eszközök beszerzése (min. 200.000 Ft értékben), önállóan támogatható, min. az összes elszámolható költség 50 %-át kitéve,

– Az új gyártási folyamat során az anyagmozgatáshoz és/vagy a raktározáshoz és/vagy a csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése – önállóan nem támogatható, együtt max. az összköltség 25 %-áig (csomagolás 10 %-ig).

– Az új termelő eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás – önállóan nem támogatható, max. az összköltség 25 %-áig.

– Információs technológia-fejlesztés, kizárólag az új termelő berendezéshez kapcsolódó új informatikai eszközök és szoftverek – önállóan nem támogatható projektelem.

– Az új termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések – önállóan nem támogatható projektelem.

– Kötelező vállalások:

– árbevétel növelése a projekt befejezését követő 2. év végére

o a támogatás összegével, vagy

o összesen 5 százalékkal, vagy o évente átlagosan 5 százalékkal.

– bázislétszám megtartása;

– személyi jellegű ráfordítások növelése 2 év alatt 5 %-kal vagy a támogatás 5%-ával.

– A pályázat benyújtását követő napon a beruházás a pályázó saját felelősségére megkezdhető.

– A projekt megvalósítására 18 hónap áll a pályázók rendelkezésére.

– A Közép-Magyarországon (Pest megye és Budapest) megvalósuló beruházások nem támogathatóak.

2. Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása

– Megjelent: 2015. június 9.

– Benyújtható: 2015. július 9-től.

– Keretösszeg: 10 milliárd Ft.

– A pályázat kedvezményezettei: mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel, és éves átlagos statisztikai állományi létszámuk a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt,

Fenti feltételek (1 lezárt év, 1 fő stat. létszám) nem vonatkoznak a feldolgozóipari cégekre (TEÁOR 1011-3299).

A pályázaton kereskedő, szolgáltató cégek csak akkor indulhatnak, ha a beruházást szabad vállalkozási zónában valósítják meg.

Annex I.-ben szereplő mezőgazdasági termékek elsődleges termelését, feldolgozását végző vállalkozások nem pályázhatnak, számukra a Vidékfejlesztési Program pályázatai lesznek elérhetőek (2015 őszétől).

– A támogatás összege 5-50 millió Ft.

– Támogatási előleg: 50%, max. 25 millió Ft (20 millió Ft támogatási összeg fölött igényelhető).

– A támogatás mértéke:

mikro-, kisvállalat (%) középvállalat (%)

Észak- Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Dél-Dunántúl 50 50

Közép-Dunántúl 50 45

Nyugat-Dunántúl 45 35

ill. amennyiben a beruházás szabad vállalkozási zónában valósul meg, a fejlesztés feldolgozóipari tevékenység fejlesztésére irányul, és a projekt összes költsége nem haladja meg az 55 millió Ft-ot, a támogatás maximális mértéke 70% lehet.

– Támogatható tevékenységek:

– új gép, eszköz, berendezés beszerzése;

– anyagmozgatáshoz, raktározáshoz, csomagoláshoz kapcsolódó eszközök (együtt max. az összköltség 25 %-áig, ill. a raktározás eszközei max. az összköltség 10%-áig)

– infrastrukturális fejlesztés (max. az összköltség 25 %-áig);

– informatikai fejlesztés (szoftver max. az összköltség 10 %-áig);

– gyártási licenc, know-how beszerzése;

– online megjelenés.

– Kötelező vállalások:

– árbevétel növelése a projekt befejezését követő 2. év végére

o a támogatás összegével, vagy o összesen 5 százalékkal, vagy

o évente átlagosan 5 százalékkal.

– bázislétszám megtartása;

– személyi jellegű ráfordítások növelése 2 év alatt 5 %-kal vagy a támogatás 5%-ával.

– honlapkészítés.

– A pályázat benyújtását követő napon a beruházás a pályázó saját felelősségére megkezdhető.

– A projekt megvalósítására 12 hónap áll a pályázók rendelkezésére.

– A Közép-Magyarországon (Pest megye és Budapest) megvalósuló beruházások nem támogathatóak.

3. Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása

– Megjelent: 2015. május.

– Benyújtható: 2015. június 22-től.

– Kedvezményezettek: Mikro-, kis- és középvállalkozások,

– melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 2 fő volt,

– melyek magas szinten feldolgozott terméket előállító iparágak vállalkozásai, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, és a fejlesztés eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

– A támogatás összege: 1,5-20 millió Ft.

– A támogatás mértéke:______________

mikro-, kisváll. % középváll. %

Észak- Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Dél-Dunántúl 50 50

Közép-Dunántúl 50 45

Nyugat-Dunántúl 45 35

– Előleg: nincs.

– Támogatható tevékenységek: kiállításokon, vásárokon való megjelenés, regisztrációs díjak, installációk, többször használatos marketing eszközök, mindez kiegészíthető piacelemzéssel, tanácsadással.

– A pályázat benyújtását követő napon a beruházás a pályázó saját felelősségére megkezdhető.

– A projekt megvalósítására 24 hónap áll a pályázók rendelkezésére.

– A Közép-Magyarországon (Pest megye és Budapest) megvalósuló beruházások nem támogathatóak.

Főbb tudnivalók, melyek megkönnyítik a pályázati előkészületeket:

– 3 árajánlat benyújtása kötelező.

– Építési beruházást tartalmazó projekt esetében jogerős építési engedély megléte szükséges a pályázat benyújtásakor.

– 2015. január 1-jétől nem köteles biztosítékot nyújtani az a kedvezményezett, amely rendelkezik legalább egy lezárt, teljes (12 naptári hónapot jelentő) üzleti évvel, és szerepel az Art. 178. § 32. pontja szerint közzétett köztartozásmentes adózói adatbázisban.